Gyerekkarácsony, de mitől extra?

A lemez a legszebb ünnepi dalokat sorakoztatja fel, ügyes gyermekek előadásában, de hanyagolható zeneiséggel. A nagyon szép énekhangokat néhol elnyomja a rettenetesen komolytalan aláfestés.

A Gyerekkarácsony 19 ismert ünnepi dalt tartalmaz. Az ötlet dícséretes, hogy csokorba szedték ezeket a dalokat, és egy albumon szerepelnek azok, amelyeket így együtt maximum fejben, vagy könyvben „tárolunk”. A megvalósítás azonban kevésbé örömteli. Vajon hol van a giccs határa? Nem túl szirupos az, ha gyerekeket állítunk be egy stúdióba azért, hogy elénekeljék az év legszebb és legmeghittebb ünnepének dalait? A szándék talán nem az, de vajon egy minden számra ráhúzható kíséret, egy beállított, egyszerű szintetizátor zene, amelyet szinte minden aluljáróban hallhatunk elfogadható-e? Kislányok vékony hangon éneklik a szebbnél szebb dallamokat, mögöttük pedig borzalmasan gyenge zenei kíséret botladozik, furcsábbnál furcsább effektusokkal. Már az első Hull a pelyhes fehér hó közben is lemondóan ingattam a fejem, amikor meghallottam a clap hang ütemen kívüli csattanását. Egy mai rap számban jó, ha a taps ilyenformán kilóg a ritmusból, na de itt?

Ha én lennék az óvó, nem vinném be a csoportomba. Számomra túl mézes-mázas, habos-babos. A szerzők talán arra építettek, hogy a gyerekek hangja megindító lesz, és elolvadunk az éneklésüktől. Igen, valóban vannak alkalmak, amikor azt mondom, így van. De túl kevés. Az aláfestő szintetizátor borzalmas, nem tudom, hogy lehet ilyenre énekeltetni a gyerekeket?! Nekik is van ízlésük, ne nézzük őket zeneileg kevesebbnek. Elég ha csupán a részvétellel „kiszúrjuk” a szemüket, mert nekik teljesen mindegy mire énekelnek, örüljenek, hogy van erre lehetőségük – járhatott a producerek fejében.

A zeneiség csúfos szárnyalása szerencsére néha alábbhagy, és előfordul, hogy csupán kellemes csengő-bongó hangok kísérik az egyébként nagyon szépen éneklő gyermekcsapatot. Velük nincs is gond, inkább az ötletgazdák voltak azok, akik nem jól mérték fel a képességeket. A Csendes éj első versszakát elénekeltetik egy kislánnyal, aki hallhatóan alig bírja a hangmagasságot. A Csendes éj egy nagyon gyönyörű, hangulatos dal, ámde a hangterjedelme az E-től az F’-ig (egy vonalas F-ig) terjed, ami azért elég magas. S mivel a gyerekek nem kiképzett énekesek, nem biztos, hogy ez nekik való. Moduláció is mindegyik dalban van, ami egy idő után unalmassá válik. Szegény kislányok hangjának nem hiszem, hogy egészséges a túl nagy hangmagasság.

A lemez másik nagy hibája, hogy újat nem hoz, minden számban a megszokott lapos háttérzene szól. A 10. dalban végre egy eddig szokatlan és új, nyújtott ritmust fedeztem fel, ám ez sem elég ahhoz, hogy az album változatos legyen.

Pozitívum, hogy a gyerekek sokat fáradoztak azért, hogy ez az album létrejöhessen, bátran, ügyesen énekeltek, méghozzá tisztán! A szóló részeket is sikeresen teljesítették, az ő részükről hiba nincsen. A hiba inkább a zenészt/producert terheli, aki vagy akik jócskán alulteljesítettek az énekléshez képest. Egy valódi gitárjáték, egy igazi zongorázás, egy élő zenekar mérföldekkel komolyabb kíséretet jelentett volna, így azonban a lemez nem éri meg a pénzét.

- George -

[2009.12.18.]