"Érezhető a feszültség, ha saját magamat nézem" - őszinte interjú Novák Péterrel

- Én azon szeretek gondolkodni, hogy mi jön. Ne hallgatnám meg a Kimnowak lemezeket, az István a Királyt nem nézném vissza, mert bármelyik műfaj a pillanat művészete, s az ember a sugallatok alapján lép és dolgozik. Ebben az értelemben a jövőkép nem a múltban keresendő, hanem azokban az új kihívásokban, amiknek meg akarunk valami miatt felelni. A rögzített előadásokban semmilyen kihívás nincsen, hanem az öntömjénezésről, vagy az önostorozásról szól, vagy arról, hogy ki milyen emlékeket őriz az adott produkcióval kapcsolatban. Valahogy az nagyon én-centrikussá válik. Érezhető a feszültség, ha saját magamat nézem, hallgatom, olvasom. Publicisztikánál is nagyon nehezemre esik visszaolvasni. Ilyenkor odaadom másnak, nézze át, mert már máshogy látom, az egész nem tetszik, újra gondolnám, már más-más élmények vannak. Ez tartja mozgásban és lendületben az ügyeket.

– Mi van a névjegykártyájára írva ott a neve alatt?
– Kulturpark.hu, kreatív igazgatóvezető. Ez a kulturális honlapunk, amit két éve hívtunk életre, és nagyon büszke vagyok rá, ez tölti most be a zenekar szerepét. Ez az elkötelezettség, ez az, amit akkor is tolunk, ha éppen az anyagi csőd veszélye fenyegeti, és más vállalkozásból kell fent tartani. De ez az a platform, ahol azt hiszem nagyon szabadon, és nagyon izgalmasan tudok kommunikálni az emberekkel.

– Milyen gyakran osztogatja a névjegykártyáját? Mennyire tartja ezt fontosnak?
– Nem fontos. Vannak munka etikettbeli formák, amikhez ez szükséges. Ettől függetlenül én megtalálható vagyok, bárki hozzáférhet az elérhetőségemhez. Inkább a munkában hiszek és nem a titulusokban.

– S akkor jelenleg mi az, ami a honlapon kívül a leginkább foglalkoztatja?
– A Beugró. Ez egy nagyon nagy büszkeség, és a mai napig meglepetten nézem, hogy egy ilyen értékes dolog a mai napig ilyen nagy pozitív vihart tud kavarni, pozitív energiákat tud megmozgatni. Konkrétan most egy hanglemezre készülök, illetve egy jövőnyári szegedi, Domb téri bemutatóra, ami egy történelmi játék, időutazás. Zenei téren tavasszal készülök kiadványokkal.

– A Kimnowakkal mennyire foglalkozik még?
– Engem a zene izgat leginkább, nagyon érdekel a rengeteg hangszer ami körülvesz, a stúdió, amit felépítettünk és dolgozunk benne. Ez nem egy szólóprodukció, legalább három ember akaratától függ, hogy valami új szülessen.

– Eddig rendben, de akkor mikor pihen?
– Mindig és soha. Ebben a munkában nagyon sok olyan pillanat van, ami nem a munkára emlékeztet a szó hagyományos értelemben. Ez nem egy szövőgyári munkás kenyere és élete, de a mi esetünkben is előfordul, hogy 24-72 óráig tart egy pillanat és akkor bizony vannak nehéz és mély pontok. De a fenekemet kell örömömben a földhöz verdesnem, hogy a Sors így elkényeztetett, hogy ennyi emberrel dolgozhatom együtt, ennyi impresszió ér, amely nagyon nagy lendületben tartja az embert. Persze az is hozzá tartozik, hogy amióta gyermekem van és egy klassz családot alkotunk, azért megtanultam megbecsülni azokat az időpontokat, amikor láthatólag nincsen semmi, mert akkor a legfontosabb dolog a kisfiam és a feleségem.

– Nagyon úgy tűnik, hogy elégedett a dolgaival.
– Nem. Nem vagyok elégedett egyrészt egy szubjektív okból, amire így, közel negyven évesen kellett rájönnöm. Ez nem más, mint az, hogy a személyiségem akkor tud kiteljesedni, ha küzdelmes az élet. Ezen kívül az internetes olvasókat nem traktálnám azzal, hogy egy produkció megszületéséhez milyen energiákat kell megmozgatni egy rosszul strukturált, rossz beidegződésekkel működő országban. Senkinek nem könnyű. Azzal vagyok elégedett, hogy higgadtabb vagyok, mint tíz évvel ezelőtt és most már több a tréfa, kacagás a tragédiákban is, mint régebben. Néhány éve én inkább kősziklaként viselkedtem. Nem a dolgaimmal vagyok elégedett, hanem a problémák kezelésével, illetve azzal, amivel megajándékozott a sors.

– Vissza a pihenéshez. Van egyáltalán olyan időpont amikor lazíthat? Mi az, ami által kikapcsolódik?
– Van, amikor a kisfiam alszik. Ekkor általában befogadó állapotba hozom magam. Az előbb említett filmeket nagyon kedvelem, az újabbakat is és a régi filmélményeimet is folyamatosan felújítom. Nagyon sok zenét hallgatok, de ez bizonyos értelemben a munka része is, ez nem nagyon válik el az emberben, hogy mikor hallgató és mikor szakmai füllel hallgató személy. Ez a rádióra is vonatkozik. Emellett próbálom azt a rettenetes mértékű könyv restanciát behozni, ami egyre inkább halmozódik az ágyam mellett, mert az olvasáshoz szerintem egy elmélyült állapotra van szükség. Mivel egy hegyes-dombos, völgyvidékes természet közeli helyen lakom és természet közeli életet élek ezért aztán sokat foglalkozom a kerttel és a környezetemmel.

– Milyen az, mikor Novák Péter a kertben van?
– Nagyon jó. Ha a kertben vagyok, az a legjobb. Felveszem a rettenetes neon-zöld brazil Adidas tréningnadrágomat, a kezemben sarló, és próbálom felvenni a versenyt a növényvilággal, amely rendkívül burjánzó. Vannak saját palántáim. Paradicsom, paprika, padlizsán, zeller, ezt most a duplájára növelem az ez évi sikereknek köszönhetően. Tehát egy vérbeli gazdálkodó szerepkört ruházok magamra, ami nyilván kompenzálása egy felfokozott, kirakatban lévő életnek. Személyiségemnek másik jellemzője, hogy hajlamos vagyok átesni a ló túloldalára. De azok a fajta sikerek, amik a kertben érnek, semmi mással nem pótolhatóak. A saját termés létrehozása, az alkotás az egy olyan spirituális állapot az ott, abban a pillanatban élhető meg leginkább, sokszor jobban, mint egy gitárral a kezedben.

– A szomszédjaival tartja a kapcsolatot, vagy egy saját kis világot alakított ki maga körül?
– Nem mentem elég mesze. Ahol élünk a családommal, ez Budapest agglomerációjában található és sajnos a főváros hatása ott is érezhető. Ezek alvó települések, az emberek elmennek nappal dolgozni a nagyvárosba, és este hazajönnek. Most kezdett valamiféle kohézió kialakulni az utcánkban két év után. Illetve van egy környezetvédelmi program, amit szeretnék ezen a településen megvalósítani és ez valószínűleg néhány emberrel összehoz, azokkal, akik ezt már néhány éve ott csinálják. De valójában a mikroközösségekben hiszek. Ez az internetes felületre is érvényes. Azt látjuk, hogy emberközösségek fogják a jövőben is meghatározni a világot, aminek én nagyon örülök. De én szeretek a virtuális világból kilépni és tényleges kapcsolatot kötni. Fél éve végre nyílt egy klassz, kulturált kocsma a környékünkön, ez megbolygatta az életet. Amíg átlátható egy közösség és egymásra tudunk figyelni, addig nagyon sok dolgot meg tudunk együtt csinálni és a negatív utópiák szerint, hogy az emberiség majd hatalmas metropoliszokban fog élni, az nekem egyáltalán nem szimpatikus és akkor én menekülőre fogom.

Ha még van kedved olvasni, akkor a Zene.hu legérdekesebb cikkeiért klikk IDE!

- Bíró - Havassy -

[2010.02.03.]

« előző oldal

(2. oldal)