Moór Bernadett: "A minap erős szívdobogás jött rám"

Élt Kenyában, volt popsztár a Bestiák tagjaként, férjhez ment, gyermekeknek adott életet és feltölti ha énektanárhoz mehet. A MÜPA-ban pedig nagykoncertet ad. Egy interjúra azért még maradt ideje és energiája.

– Nemrég tudtam meg, hogy Kenyában is élt. Mennyi időt töltött ott?
– Fél évet töltöttem ott ’96-ban. Az akkori párom egy kaszinó igazgatóhelyettese volt akkoriban. Nairobi belvárosa és annak közvetlen környezete számára csináltak egy kaszinót. Ott segédkeztem én is, főleg a reklámozásban, plakátokat festettem, segítettem az ott dolgozóknak. Éreztem, nem vagyok a helyemen, kiszakadtam a saját közegemből, túl távol voltam a zenekaromtól. Egyszer azért volt alkalmam énekelni, amikor elmentünk szilveszterkor egy karaoke bárba. Verseny volt, amin második helyezést értem el. A 4 Non Blondes-tól énekeltem a What’s Up-ot. Nyertem egy vacsorameghívást, amit nem váltottunk be, mert egyszer már rosszul lettünk az ottani indiai ételtől. A dicsőség azért megvolt, hiszen egyedüli fehér énekesként a sok színes bőrű között - úgy gondolom - nem kis dolog a dobogós helyezés.

– Kenyában akkor ezek szerint nem volt rendszeres fellépés, azonban Norvégiában többször is koncertezett a zenekarával. Miben különbözik egy külföldi fellépés a hazaiaktól?
– Norvégiában és Finnországban is zenéltünk. Olyan luxushajókon játszottunk, melyekre kimondottan szórakoztatási céllal szerveztek utakat az utazóközönségüknek. Az alkohol ott olcsóbb mint a szárazföldön, így minden korosztály szívesen látogatta a helyet. Volt ahol már délutántól játszottunk, egészen hajnalig. Nem különbözött semmiben sem egy kinti fellépés az itthoniaktól. A közönség nagyon értékelte a jó zenét, az ismert és közkedvelt számokra azonnal táncolni kezdtek. Ami viszont eltér a hazaitól, az a gázsi mértéke, így érthető, hogy számos hazai előadó olykor külföldi „turnéra” indul.

– Nagyon úgy tűnik, hogy a zenében elérte azt, amire vágyott. Jól látom?
– Éppen énekóráról jöttem, ettől mindig feltöltődöm, akármilyen lelkiállapotban is vagyok. A szakmámban való folyamatos jó teljesítéshez elengedhetetlen az állandó gyakorlás és felkészülés. Ahogy egy sportoló folyamatosan edz, úgy egy énekes is karban kell tartsa a hangszálait és mindig képeznie kell magát. Már gyerekkorom óta az volt az álmom, hogy énekesnő lehessek. Bár a szüleim polgári pályát szántak nekem, és nem vették túl komolyan egy kislány vágyakozását, azt azért köszönöm nekik, hogy nem gátoltak meg abban, hogy járjam a saját utam. Nagyon nagy boldogság, hogy a munkám egyben a hobbim is. Csodálatos, ha valakinek könnyeket tudok csalni a szemébe a dalaimmal, az előadásommal, vagy látom a közönséget önfeledten táncolni egy-egy buli alkalmával. Ha esetleg valamilyen más pályán indulok el, lehet, hogy azon a területen nem jutottam volna ennyire előre. Kell, hogy imádd azt, amit csinálsz. És én imádom a show világát!
 
– A zenetanárom szerint klasszikus irányba kellett volna indulnom, sokat elérhettem volna. Különös borzongás lesz rajtam úrrá mikor kigyúlnak a fények, szeretem a grandiózus színpadi dolgokat, a csillogást, az emberek pozitív visszajelzéseit. Ezért tartom nagy ajándéknak azt, hogy tagja lehetek a Gönczi Gábor Smile Showtime zenekarának. A saját produkciómban kiélhetem művészi énemet, míg a Smile lehetőséget ad arra, hogy az igazi show világának részese legyek estéről estére.

– Szívesen emlékszik vissza a Bestiákkal töltött időkre? Nem zavaró, hogy a playbackkel hozzák összefüggésbe a nevét?
– Nem foglalkoztat igazán. A 90-es évek egy ilyen korszak volt. Bevallom, nagyon hiányzott az élő zenélés. Tudom, hogy a közönséget nem túlzottan érdekli, de sokszor a körülmények nem tették lehetővé az élőben való fellépést. Éves szinten több mint 300 fellépésünk volt, olykor 6-8 egy hétvége alkalmával. Ezek 30 perces műsorok voltak. A lemezen mi énekeltünk és ez volt a lényeg. Persze élő mikrofonok voltak a kezünkben, de nagyon be voltunk határolva. Viszont nagyon hiányzott belőle a spontaneitás, hogy mindig máshogy énekelj, máshogy tagolj, beletegyél ide-oda egy-egy újítást, nyújtást, hajlítást. Ettől függetlenül profi módon kell tudni playbackelni is. A tévés felvételeknél érdemesebb is playbacket alkalmazni, mert ott nehezen megoldható a profi hangosítás. Azt viszont cikinek tartom – s ezzel nem szeretnék senkit sem megbántani – amikor olyan ember áll fel playbackelni, aki nem is tud énekelni, és más által felénekelt dalokkal ünnepelteti magát. Mivel képzett énekes vagyok, fel sem merült ilyen a Bestiák alatt, de számos olyan „projekt” futott, ahol sok színpadon álló ember csak tátogott. Ez mindenkinek a maga döntése kell legyen, meddig megy el annak érdekében, hogy reflektorfénybe kerüljön.

– Hosszútávon csak az maradhat életben, aki rendelkezik tényleges énektudással. Egyébként a Bestiák idejéből máig meghatározó, szoros emberi kapcsolatok szövődtek a munka során, a lányokkal, a kiadókkal, zenészekkel, hangmérnökkel, a technikusunkkal, aki a sofőrünk is volt egyben... Volt sok szép pillanat az életünkben; azt hiszem igazi sztárok voltunk, nagy médiavisszhanggal és felhajtással, rengeteg rajongónk volt, több mint százezer lemezt adtunk el, voltunk számtalanszor díjazottak. Ma már ez nem hiányzik egyáltalán. Már megvolt. Most kizárólag minőségi produkcióban vagyok hajlandó részt venni.

– Februárban a Művészetek Palotájában ad nagykoncertet 18 fős Big Band kísérettel... Ezzel elérte eddigi karrierje csúcsát. Hol tartanak az ezzel kapcsolatos munkák?
– Hitvallásom szerint egy előadóművésznek mindig úgy kell éreznie, hogy a Művészetek Palotájában lép fel. Az igazán jó művésznek nem szabad a helyszínek alapján különbséget tenni, mindenhol a maximumot kell kihoznia magából, és a közönséget kell elkápráztatnia. A MÜPA viszont tényleg egy kiemelten fontos helyszín, ehhez mérten izgul is az ember rendesen. Majd igyekszem nyugodtan felmenni a színpadra, hogy ott is a maximumot hozzam ki magamból, csak akkor adható át minden érzés a hallgatóságnak, ha az ember ezt örömmel, lazán tudja megtenni. Ez az öröm átszáll aztán a közönségre is. Most még az előkészületek folynak, zajlik a műsor-összeállítás. A próbák a jövő hét folyamán kezdődnek el.

– Mire számíthat az, aki ellátogat a koncertre? Miből áll majd össze a műsor?
– A Fekete-Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestra fog kísérni. Mivel a dátum Február. 15, úgy gondoltam, hogy az apropó legyen Valentin nap, ezért szerelmes dalokat fogok előadni. A 90 perces koncert gerincét a lemezanyagom adja, az egészül ki kizárólag magyar szerelmes slágerekkel, swinges hangszereléssel. Azt a koncepciót találtuk ki, hogy induljunk el magyar számokkal. A jazz műfaján belül megszólalnak a dalok swing, tangó, blues, bossanova stílusokban is. Az est érdekessége, hogy az eredetileg Charlie-val felénekelt Pesti Broadway című dalban ezúttal Fekete-Kovács Kornél lesz a partnerem. A jazzbarátoknak igazi csemege lesz ez a momentum.

– Tehát a koncert a szerelemről fog szólni. Az, hogy 100%-ot tudjon adni a közönségnek, rengeteg felkészülést igényel. Mennyire van terhelve mostanában?
– Nagyon. A minap erős szívdobogás jött rám, valószínűleg a fáradtság miatt. Nagyon sok szerepnek kell megfelelnem. Az anyaszerepnek, énekesnő szerepnek, háziasszonyszerepnek. Minden téren szeretnék maximálisan teljesíteni, de szerencsére a férjem most segít ebben. Bár két kisgyerekkel és egy férjjel, aki nem nagyon szereti a házimunkát, nem túl egyszerű. A gyerekekről nagyon jól gondoskodik. Tudom, sokat kellene pihennem, de ezt egyelőre nem tehetem meg.        

– Adja magát a kérdés: a gyerekek érdeklődnek a zene iránt?
– Nagyon muzikálisak, rengeteget számít, hogy sokféle zenét hallanak otthon. Zenekari beállásokra is eljönnek néha, elkérik a mikrofont, hadd szóljanak bele, megnézik, hogy hogyan szerelik össze a hangszereket a zenészek. A nagyobbik fiam még áriázni is szokott mostanában otthon, mindig mosolygunk rajta a férjemmel. Van a zenéhez affinitásuk, kizárólag az ő döntésük lesz, hogy zenészekké válnak-e. Én mindenesetre támogatni fogom őket mindenben. Ha igénylik, szívesen átadom nekik mindazt a tapasztalatot, amit sikerült az elmúlt 20 év alatt megszereznem.

– A Smile milyen helyet foglal most el az életében? Mit jelent önnek ez a zenekar?
– Óriási érzés, ilyen gyakorisággal és ennyi ember előtt a színpadon állni. A Smile kicsit visszarepít a gyökerekhez, hiszen 6 évig voltam tagja az Ungár zenekarnak, akikkel szintén az akkori kor slágereit és jazz-sztenderdeket játszottunk. A Smile egy ízig-vérig profi zenekar, hihetetlen jó zenei repertoárral, kifogástalan technikai háttérrel és remek zenészekkel. Nagyszerű emberekből áll a csapat, szinte a második családomként tekintek rájuk. A bulik teltházasak, gyakran 1000 ember jön el a fellépésekre. Mindezek kellettek ahhoz, hogy például decemberben 17 showt csináltunk a zenekarral. A 2010-es naptárunk első fele gyakorlatilag már megtelt, nem is beszélve az év végi időszakról.

– Hiányzik valami az életéből?
– Nem, nem tudok róla, hogy hiányozna.

– Akkor ezek szerint az élete tökéletesen rendben van?
– Ha jobban belegondolok: van egy szerető egészséges családom, szép otthonunk, rengeteg munkám, remek barátok és kollégák. Nagy földi hívságokra nem vágyom. Énekesként foglalkoztat még azért néhány dolog, ilyen pl. a musical világa. Azt, hogy mit tartogat még számomra ez a pálya, nem tudhatom. Mindenesetre szeretem elérni a céljaimat. Szerintem......, na majd meglátjuk...

- Bíró Zsolt -

[2010.02.05.]