A MAHASZ munkatársa szerint lejárt a CD-k kora

Ha kicsit magunkba nézünk, megkérdezhetjük szerény személyünktől, hogy mikor akarnánk inkább a fizetést választani az ingyen helyett. Valószínűleg soha. Van egy bizonyos mondás, miszerint ingyen minden jó. És igazából tényleg. Ingyen minden jó, nem?

Hát még a zene, ami éjjel-nappal szól a fülünkben az utcán, az autóban, a számítógépen, mindenhol. Szükségünk van rá. Létfontosságunk. Zene nélkül mit érek én? – ugyebár. Ha ingyen van, miért ne kaparinthatnánk meg ingyen?

Ha ebből a szempontból nézzük a Universal próbálkozását, valószínűleg azt az ítéletet hozhatjuk, hogy halálra van ítélve az egész. Az emberekben elindult jónéhány éve egy folyamat, ami arról szól, hogy rászokhatott a szegény polgár arra, hogy ha megtetszik neki egy dal, akkor azt letölti három másodperc alatt és lejátssza mp3-lejátszóján. A hifijén? A discmanjén? Ugyanmár, hiszen ma már néhány háztartásban szinte fantázia kellene ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy a megvásárolt korongot egyáltalán bedugjuk valahova.

Erről a tendenciáról kérdeztük meg a Mahasz munkatársát, Jeszenszky Zsoltot, aki szerint bizony nem az olcsó cd-k kora jött el, hanem a cd-k kora járt le.

- Bár nagyon szimpatikus a kezdeményezés, vagy legalábbis jobb színben tünteti fel az oly "gyűlölt" kiadót a populáris médiában - de érdemes végiggondolni néhány dolgot, mielőtt vadul tapsolni kezdünk.

Először is a lemezkiadó negatív image-ét fennhangon terjesztőknek nagyjából semmi fogalma nincs sem az ipar működéséről, sem magukról a szervezetekről. A mai napig sokan azt képzelik, hogy a cégeknél valami zsíros, vén fószerek ülnek bőrfotelben egy mahagóni íróasztalnál, és szivarozás közben mellesleg megbeszélik egymással, hogy most épp hogyan tegyenek szert hatalmas extraprofitra a közönség és a művészek kizsigerelésével... - folytatta Zsolt.

- A valóság ezzel szemben az, hogy a rengeteg kicsi, független és a néhány nagyobb kiadó is a létéért küzd; az illegális zenefelhasználás alapjaiban rengette meg az ipart, és nem csak a lemezkiadás, de az egész zenealkotást. A kiadók szerepe mindig is az volt, hogy a befutott sztárok által termelt jövedelemből újabb és újabb művészeket fedezzenek föl, (elsősorban anyagi) lehetőséget teremtsenek számukra, hogy komoly stúdióban, minőségi zenei anyagot készíthessenek, majd pedig az elkészült zenét eljuttassák a széles közönséghez, ahelyett, hogy csak a zenekari tagok szülei és haverjai bólogathatnának, hogy "jaj de jók vagytok, srácok" - csak éppen ettől akár éhen is halhatnának a művészek.

Óriási illúzió, hogy pusztán a koncertezésből hosszú távú zenei karriert lehetne építeni, mint ahogy azt a tényt sem tudják sokan, hogy ma a lemezkiadóknál fiatal, zeneszerető arcok dolgoznak, sőt, sokszor, egy-egy független kiadót egyedül visz egy-egy ilyen "jó arc".

Semmiféle hatalmas extraprofit nincs tehát a lemeziparban, és így az újfajta árképzés sem ezt szünteti meg, hanem sajnos akárhogy is nézzük, valahol a minőség rovására megy - tette hozzá.

- Alacsonyabb bevételeknél kevesebb jut befektetésre is; akár az új, feltörekvő művészek felkutatásába és befektetésébe történő befektetést, akár a már leszerződött művészek újabb produktumainak bekerülési költségeit, tehát a több stúdióidőt, profibb munkát, intenzívebb marketing-et, satöbbi nézzük.

Tehát a piaci kényszerhelyzet hatására történt - egyébként teljesen érthető lépés - sajnos a zeneipar válságának egyik tünete, és sajnos nem ez fogja megállítani a hanyatlást, épp amiatt, hogy egyre kevesebb forrás áll rendelkezésbe akár a minőségbe, akár az újdonságba való befektetésre.A másik szempont, hogy hiába olcsóbb egy CD, mint régen (ma már az átlagár körülbelül a fele a néhány évvel ezelőttinek), sosem tud versenyezni a magyar nyelv leggyönyörűbb, a közönség és a média által egyaránt legkedveltebb szavával, az INGYEN-nel.

Nem kell félni a büntetéstől

Sajnos Magyarországon különösen uralkodó az a mentalitás, hogy ha egyszer a technikai-fizikai lehetőségem megvan rá, hogy valamit ingyen megszerezzek, hiába bármiféle erkölcsi-gazdasági aggály, ha a büntetéstől nem kell komolyan félnem (márpedig nem kell), akkor ugyan már miért is fizetnék érte.

Félő, hogy a CD-vásárlástól teljesen elszokott közönség, sőt, az elsődleges célcsoport (15-25 évesek), ahol a szocializációnak igazából eleve sosem volt része a lemezboltba való járás, de még a véletlen betévedés sem, még az olcsóbb CD-árakkal sem vihető vissza az üzletekbe.

Hosszú távon a megoldás biztos, hogy a digitális formátumokban van, de nem a dalonkénti letöltésben, amelynek növekedése a nemzetközi piacon is mára gyakorlatilag megállt, hanem az olyan típusú előfizetéses szolgáltatásokban, ahol a felhasználó gyorsan, könnyedén, olcsón, egy havi fix díj megfizetésével nagy választékban, gyakorlatilag korlátlan mennyiségű zenéhez hozzá tud jutni, és azt mindaddig hallgatni is tudja, amíg az előfizetése érvényes. Ilyen típusú szolgáltatás például az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, eredetileg svéd, de már a nemzetközi piac egy részén is jelenlévő Spottify, s ilyen szolgáltatás beindításán, illetve a szükséges jogi-technikai hátterén dolgozik a hazai zeneipar is.

Spottify, iTunes, Amazon… Millió olyan megoldás van ma már arra, hogy bár pénzért, de olcsón vásárolhassunk digitális zenét. De valóban ez lehet a megoldás a zeneipar közelgő csődjére? Vagy éppen ez fogja valóban csődbe dönteni? Ezzel a kérdéssel fogunk foglalkozni sorozatunk következő cikkjében.

- Kanicsár -

[2010.05.22.]