Ilyen még nem volt Magyarországon - megérkezett Arcangeli

Kézműves pompa és luxus - avagy száz évvel közelebb az Aranykorhoz.

2010. május második felében egy merőben szokatlan hangzású zenei produkció jelent meg CD-n az Alexandra Records gondozásában. A XX. század első éveinek tangóharmonikás (akkordeonos)-verklis budapesti utcazenéje keveredik tűzoltózenekari indulóval a vásári forgatagban, a cirkuszsátor porondján műlovarnők és bohócok tűnnek fel, s a trapézon egészen a felhőkig emelkedünk, ahol már-már éteri, ultramodern zenei kísérettel tekinthetünk alá egy épülő metropolisz édesbús, poros, mégis felemelő hétköznapjaira. Ez Budapest 100 évvel korábban – vagy mégsem?

Az Arcangeli időutazásra hív, de nem a valódi történelmi korba, hanem annak víziójába, eltávolodhatunk napjaink racionalizmusától, hogy rátaláljunk az egykorvolt idillre – valamifajta ködös, meseszerű világra, ahol elidőzve egyszersmind felülről szemlélhetjük mostani önmagunkat, gúnyos fintort vágva élcelődhetünk silánnyá egyszerűsödött jelenünk tragédiáján, miközben kissé szentimentálisan könnyet ejtünk múltunk nagysága felett.

Groteszk és meghökkentő

Nem kérdés, hogy autentikusan magyar produkcióról van szó. Egy letűnt polgári világ hétköznapjait idézi a hangzás, ami a háború előtti magyar könnyűzene gyökereiből táplálkozik, de újra és újra groteszk, meghökkentő fordulatokkal vezet vissza a mai Budapestre, miközben a képi megjelenés és a színpadi produkció biztos ízléssel lavíroz a hatásvadász giccs és a költőien szürreális mesevilág díszletei között.

Mert hang és kép itt egységet alkot, a megjelenés a szó szoros értelmében lételeme a produkciónak, így csempészi be a gondolatot a kizárólag audiovizuális információra befogadókész ifjabb generációk fejébe is. Mert a gondolat a fontos: hogy tudjunk és merjünk úgy élni, mint legendás elődeink, izgalmasan, elegánsan, bohéman és lelkesen, mintha visszatért volna az aranykor, itt, a világ közepén, a Duna partján.

[2010.06.09.]