Nils: Mindenkivégez lemezkritika? - Benne vagyok

Az egyik kezemben cigi, a másikban egy félig üres söröspohár, enyhén illuminált állapotban fürkészem a többi ember tekintetét, ők is érzik, hogy valakinek most beindul a karrierje. Hátunk mögött szerelmes párok sétálgatnak a Duna parton, mellettünk pedig egy egész más zenei világ várja a látogatókat. 2008 nyarát írjuk, igaz, annak is már a vége felé járhatunk. Barátok, élmények szórakozás… Kell ennél több? A válasz igen: szükség van még a Nilsre is, hogy egy tökéletes este legyen. Bizony, ez a Zöld Pardon tehetségkutatójának éjszakája, amit megnyertek, de ez már történelem…

A zenekar már három évvel korábban létezett, 2005 végére készítették az első home made demo anyagukat, ami öt számot tartalmazott. Az underground közegbe viszonylag hamar berobbantak, de a populárisabb ismertséget mindenképpen a tehetségkutató hozta meg, no meg az MR2 Petőfi.

Azon a bizonyos este után, mikor először hallottam és láttam őket játszani, valami olyan érzés fogott el, ami arra késztetett, hogy innentől figyelemmel kövessem, hogyan is alakul a sorsuk. Egy újonc – nem a médiamunkások által összerakott műhulladék – zenekar még soha nem fogott meg ennyire.

Talán, éppen ezért amikor bejelentették, hogy készül az első profi körülmények között rögzített albumuk izgalomba torkolló félelem tört rám, mert úgy tartottam, hogy ez a zenekar az ékes példája annak, hogy kevésbé ismertként is lehet minőségit csinálni anélkül, hogy eladjuk magunkat a média sátánjainak, így ha rosszul sikerül és megbuknak, minden bennem keltett illúzió összeomlik.

Már maga a cd tok is mutat egy hanyag eleganciát, hiszen nem a gagyi, kínai hatású műanyag átlátszó megoldást választották, hanem keménypapír-műanyag kombót szemelték ki, ami igazán szembarát, s már ez is azt mutatja, hogy itt igazi minőséget kapunk a pénzünkért. Általában a méregdrága komolyzenei korongokat szokták ilyesféle borításba rejteni. Mégis az különbözteti meg ezektől, hogy a borítógrafikán talán a legtöbbször emlegetett testrészünk, a szív van, de nem kislányos idilli képként. Nem. Ez kérem szépen morbid, főleg úgy hogy egy szúnyog szívja ki belőle a vért. Meg is osztja a közvéleményt, de a célt elérte: figyelemfelkeltő ereje van.

Talán attól sokkolja ennyire az embereket, hogy a háttérszín sem babarózsaszín, – bár az is megérne egy misét – hanem erős piros, véres hatást kelt. Ezt párhuzamba lehet állítani azzal, hogy a zenekar színvilága korábban a sárga volt, ami a boldogságot jelenti színelmélet szempontjából, azaz örömből zenéltek. Most, hogy beindult a karrier már az erő dominál, el kell érni, hogy egy valóban befutott zenekar legyen, hiszen minden adott ahhoz, hogy megreformálják a piacot – legalábbis a szín jelentésének tekintetében.  

Az albumnév is elég érdekes, mert a Mindenkivégez címet kapta. Nem, nem írtuk el, egybe van. El lehet játszadozni vele, különféle értelmezések olvashatóak ki. Először ,,Mindenki végez”-re gondoltam, de a számok végighallgatása után azt érzem, ez inkább ,,Minden kivégez” akar lenni.

A borító belsejében egy kis füzetet ragasztottak be, melyben megtalálhatóak a dalszövegek és néhány kép is helyet kapott. A dalok hallgatása közben azt vettem észre, hogy nem mindegyik pontos, nem egyezik az ott írtakkal. Sajnos nem tudom, hogy a nyomdai munkálatok közben csúszott be a baki, vagy a kéziratok a hibásak, mindenesetre személy szerint nem engedtem volna tömeggyártásba engedni így. Főként, hogy a közönség most fog kialakulni, így ha valaki innen próbál magolni, akkor a koncerteken eléggé felsülhet.

A külsőségeket és az átvezető sztori után jöjjön a lényeg, maga a korong, pontosabban a rajta lévő számok minősége, hangulata. Amikor először végighallgatjuk a nótákat, azt gondoljuk, hogy furcsa, de mégis érdekes. Második végigpörgetésnél már arra figyelünk:,, ú, ez nagyon hasonlít valamelyik magyar előadó számához”

Bizony, a srácok egyedit alkottak mégis néhol érződik az, hogy gyakran a már befutott zenekarokkal játszanak, illetve itt nyer értelmet, hogy miért pont ezeknek a formációknak az előzenekra. Félreértés ne essék, nem azt akarom ezzel kifejezni, hogy a Nils a 30y és a Kispál összegyúrt reinkarnációja, hanem inkább közéjük lehetne besorolni.

Kétségtelenül a Nils nem a 14 éves ,,rázom a popóm tuctucra” lányoknak szól, hiszen még a szöveget sem értenék meg, valószínűleg nem is lesznek tinibálványok a fiúk. Sőt, talán még a média sem kapja fel őket annyira, bár a Tankcsapda az ékes példa arra, hogy mindenféle műhiszti nélkül is lehet eredményesen és piszok jól csinálni azt, amit szeretsz. 

A Mindenkivégez albumhoz kell egy bizonyos hangulat, ezt nem lehet csak úgy háttérzeneként berakni, ugyanis a szöveg néhol olyan rejtélyes, hogy azonnal el kezd figyelni az ember és azon gondolkodik, hogy mi a csudát is jelenthet ez a sor. Amit pedig külön kiemelnék: ez mindenképpen rétegzene, főként az underground közösség fogja kedvelni és az, aki sokat jár a Zöld Pardonba.

Összesen 11 szám található meg a korongon, ami 39 perc élvezetre elegendő. Hangszerelésileg a dob és a basszus az, ami kifejezetten tökéletesre sikeredett. Minden ütem svájci óra pontossággal a helyén van. Személy szerint nekem különösebben a gitársávokkal sincs gondom, de sok torzítás hallható, ezt pedig nem mindenki tolerálja, de meg kell hagyni éppen ezért érdekes a hangzásvilág. A billentyűvel kicsit gondban vagyok, nagyon egyszerűre, már-már gyerekesre sikerültek a hangok, mégis ez egyfajta játékosságot ad az adott trackeknek.

Az énekre nincs olyan kifejezés, amit használni tudnék, olyan Nils-es, néhol minden rendben van, máshol pedig érzem, hogy nem egy napon készültek a felvételek, ugyanis minőségbeli különbségek hallhatók. Mintha János – az énekes – egy hosszú buli után másnaposan minél gyorsabban le akarta volna tudni, mert félt, hogy kidobja a stúdióba a taccsot.

Számomra az albumon fellelhető zenék közül nem mindegyik hallgatása ment könnyen, ha nem kritikát írnék valószínűleg átléptettem volna legalább három számot. A dalok elhelyezése korrekt, egyfajta fél ívet kap, ami az Ott a pontnál csúcsosodik ki, de minőségileg nem romlik, hanem azonos szinten marad a többi szám – még akkor is, ha a Forog körbe elég beteges - egészen a végső fináléig. Igazából nem is 11, hanem csak 8 nótát kapunk a pénzünkért, mert az Ott a pont és az Otthon vagyok már szerepelt az MR2 Akusztik repertoárjában, míg a Feküdni nyáron már korábbról ismerhető, csak új hangszerelést kapott.

Egy interjúban azt olvastam, hogy tulajdonképpen a Mindenkivégez az egy best of Nils, azaz a legjobb számok kerültek fel. Ha ez igaz, akkor komolyan a falnak megyek, mert kimaradt a sokunk által kedvelt – de méltatlanul háttérbe szorult – Benne vagyok című szám, aminek a laza Drum and Bass alapja a mai napig rabul ejt.

Összességében rendben van az album, néhány számon még dolgozni kellett volna, ezenkívül az éneknek nem szabadna ilyen hullámzónak lennie, bár az is igaz, hogy így végig egy koncerthangulat lett úrrá rajtam, ami cseppet enyhítette ezt a fájdalmamat. A szövegkönyvben előforduló hibák, inkább az összképből vontak le. Mindenesetre jó felé haladnak a fiúk, még mindig tartom magam ahhoz, hogy piszkosul tehetségesek és nemsokára Magyarország egyik meghatározó alternatív rockbandájává válnak.

Értékelés: 80%

- Helme -

[2010.07.04.]