Hair - avagy ment-e filmek és musicalek által a világ elébb?
Talán ennek is köszönhető, hogy mihelyst magukra öltötték jelmezeiket a főszereplők, már nyilatkozataik során is érezni lehetett, hogy nem egyszerűen eljátszani fogják szerepeiket, hanem átlényegülnek az általuk megformált személyiséggé. Ezen a ponton kezdtem jómagam is sejteni, hogy itt valami különleges, zsigerig hatoló produkcióra készülhetünk.
A darab kezdetekor belekerülünk egy bűvös körbe, amiből nem szabadulunk ki egészen a szereplők színpadról való levonulásáig, olyan hihetetlen energiával sodornak magukkal az események és a látvány. Talán ugyanezt róhatnám fel a rendezés „hibájául” is, mert óriási tánckarral dolgozik, így a figyelem, ha a főszereplők kulcsjeleneteit, mozgását követi nyomon, akkor méltánytalanul mellőzi az egész színpadot benépesítő táncosok tevékenységét.
Ilyen jelenetek a „Donna”, „Hashish”, a „Hare Krishna”, bár ez utóbbi látványvilága nem tud nem győzni az egyéni produkció felett, különösen, hogy egy új, TV-készülék, transzformer játék és még a jó ég tudja, milyen technikai eszközök keverékéből készült totemet is felvonultat.
Bár a Hair zenéje úgy épül fel, hogy egy nagy zenefolyam, amibe szervesen illeszkednek bele a nagy dalok, ezek mégis a szokásos musical dalokhoz képest elég rövidek. Ennek ellenére a jól ismert slágerszámok, mint a „Donna”, „Manchester”, I’ got life”, „Hair”, robbannak, az „Easy to be hard” pedig – Baranyai Annamária interpretációjában – megkapja a lehetőséget a kizárólagos koncentrációra, ennél a dalnál ez nem is lehetne másképp. Érdekes, új és humoros feldolgozás a „Good morning starshine” acapella előadása. A „Where do I go” szeretnivaló bizonytalanságával, a „Black boys” és a”White boys” önálló történetként is felfogható humoros „revü” mivoltával emelkedik ki. Ezek csak kiragadott részletek, a teljesség igénye nélkül.
|
|
| Képekben a Hair - klikk a fotóra |
Az egész rendezésnek ebben a mostani formájában van egy kicsit parodisztikus felhangja – persze ez szubjektív érzés –, ami a Berger szülők (Faragó András, Náray Erika) kétszemélyes „magánszámánál” aztán már minden kétséget kizáróan is tetten érhető. A művészek egy-két mellékszereplőtől eltekintve egységesen jól teljesítenek, de az a bizonyos „kemény mag”, a korábban felsorolt osztálytársak, György-Rózsa Sándorral és Vágó Bernadettel együtt „mindent visz”.
A főszereplőket azért mégis külön ki kell emelni: Szemenyei János olyan szeretnivaló, bizonytalan, lúzer – olyan kétségbeesetten a szülői elvárásoknak és a „haza érdekének” megfelelni akaró – fiút hoz, hogy megbocsátjuk neki a Berger halála árán való életben maradását.
Dolhai Attila az előadás motorja. Szinte minden jelenetben ott van, karizmatikus kisugárzásától nem lehet szabadulni. Tánctudását pedig olyan szintre fejlesztette néhány hónap alatt, hogy ha nem lenne az imént említett kisugárzás, akkor a tánckar szerves részének tekinthetnénk. Mindeközben brilliáns éneklésének sem mennek rovásár a már-már akrobatikus mozgáselemek.
Ez a tulajdonsága Kerényi Miklós Máténak is megvan, csak tőle már „megszoktuk”, hogy az általános tömegvonzás törvényének ellentmondva képes mozogni a színpadon.
Peller Anna, Vágó Bernadett (Jeannie) szólóiknál kapnak önálló megszólalási lehetőséget. Dalaikat szépen, hibátlanul és hatásosan adják elő. Nem könnyű a mai férfisztár centrikus világban egy színésznőnek hangsúlyosan jelen lenni a színpapdon, de nekik sikerül.
György-Rózsa Sándor pedig Hud (Lafayette) szerepében a feketék nem bántó paródiáját adja elő. Ez az alakítás is új színfolt a fiatal színész repertoárján.
Elidegenítés ide, irónia oda, a darab végén megsiratjuk Bergert. Képletesen – és a repülőgép légcsavarral szimbolizáltan – valóságosan is bedarálja a háború lélek nélküli gyilkos gépezete. Az ő mártíromsága – még ha nem is vérbeli hősként, még ha az utolsó pillanatban is rádöbbenve arra, hogy mit is vállalt valójában – mégsem hiábavaló: egy másik ember életét menti meg, és talán ez az egyetlen ok, amiért érdemes „soron kívül” meghalni.
Ezért a bevezetőben feltett kérdésre én igennel felelek. Mégiscsak ment a világ elébb. Lehet, hogy körbe járunk, de olyan értékek, mint a szeretet, megbecsülés, segítőkészség, önzetlenség, áldozathozatal ma is léteznek, és nyitott szemekre, fülekre, szívekre találnak az új generációknál is. Ez adhat reményt háborúkkal, természeti katasztrófákkal, válságokkal terhes világunkban is a túlélésre.
„Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kísérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!”
(József Attila: Ars poetica)
- Nikolitsné Katona Márta –
[2010.08.18.]
Hírek
