Hajdu Klára, jazzénekesnő: "Úgy gondolom, még sok dolgom van"

Klára egy nagyon szép, fiatal énekes, akiért a férfiszívek milliói dobognak. Ő mégsem veszi könnyen az életet.

Zenei tanulmányait már az oviban kezdte, ezt követően zenei általános iskolába járt, zongorázni tanult, énekelt és tiniként is énekversenyeken vett részt sikeresen. Művészi adottságait zeneszerető szüleitől örökölte, akik már gyermekként megkedveltették vele a jazz zenét. Nekik köszönhetően már gyerekként a zene szerelmese lett. Tizenöt éves korától öt éven át tanult jazz-éneklést zeneiskolában Szabó Adrientől, Szegeden. Indult a Sony Music és a Bravo tehetségkutató versenyén, ahol szólóénekesként első helyezést ért el. A sorozatos sikerek meghozták kedvét és érdeklődését a műfaj iránt. 2005-ig a székesfehérvári Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Jazz Szakközépiskola jazz-ének szakán tanult. Számos zenekarban énekelt és vokálozott. A folyamatos fellépés és tanulás eredményességét misem bizonyítja jobban, minthogy 2009-ben, lediplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének szakán. Beszélgetésünkben életéről, pályájáról kérdeztem a rendkívül gazdag szókinccsel megáldott énekest.

– Már a bevezetőben is említettem, hogy egészen kicsi korodtól kötődsz a zenéhez, énekléshez, sőt az oviban kezdődött minden. Mennyire tudott a zene a játékok, babák világából elcsábítani?
– Számomra mindig is természetes volt, hogy a zene az életem része. Persze gyermekként én is szívesebben játszottam volna a testvéreimmel, amikor éppen zongoráznom kellett. Az éneklés az egészen más volt, viszont sosem éreztem, hogy ez számomra kötelező lenne, mégis folyton énekeltem. A mai napig nem szívesen hívom munkának, bár azon szerencsések közé tartozom, akiknek a hobbija a munkájává vált és jóleső érzés, hogy a zene most teljesen kitölti az életemet.

– Végig jártad a zeneiskolákat, közben fellépéseid során országosan és a határon túl is ismertté váltál. Egyáltalán hogyan bírtad összehangolni a tanulást a turnékkal?
– Biztosan tudod, hogy a zenei iskolákban már megszokták a tanárok, hogy a diákok nagy része már hivatásos muzsikus. Tanáraim mindig büszkén és nyugodt szívvel engedtek el, mert tudták, hogy bepótolom a lemaradást. Ez így volt a Lauschmannban és a Jazztanszakon is. Sőt olyan is sűrűn előfordult, hogy valamelyik tanárommal éjszaka együtt léptem fel, majd másnap az óráján ott ültem a padban. Hamar kollegák és barátok lettünk a tanárokkal.

– Hogyan emlékszel vissza zeneiskolás éveidre. Voltak kedvenc tanáraid?
– Megint egy jó kérdés, jegyzi meg mosolyogva. Általános iskolás koromban klasszikus zenét tanultam a zeneiskolában, és az ott elvárt szigor nem állt hozzám közel. Amikor tizenévesen a jazz-zel kezdtem el foglalkozni, mindent más szemszögből kezdtem látni, és onnantól szerelmemmé vált a műfaj. Az akkori ének tanárom, Szabó Adrien, anyám helyett anyám volt. Majd később az ő szerepét Pocsai Kriszta vette át a székesfehérvári tanulmányaim alatt. Máig szép emlékek ezek az évek. Ezzel egy időben Pély Barnához is jártam, aki sokkal keményebb volt, de néha pont ezért tudott „gatyába rázni”. A Jazztanszakon Holczer Irma, klasszikus ének tanárnőm volt, aki nem csak a hangomnak tett jót, de mindig meghallgatott, ha nehézségeim akadtak. Sok tanárt kiemelhetnék a főiskoláról, de név szerint nem tenném. A lényeg, hogy megvolt az a pár ember, akinek fontos volt számomra a véleménye, és velük mai napig megmaradt a jó viszony, közben megjegyzi: Nem az a lényeg, mit mondanak, hanem, hogy ki mondja.

– Indultál a Megasztár első versenyén és azóta már eltelt közel hét év. Milyen élmények maradtak meg benned?
– Még a mai napig kicsit összeugrik a gyomrom, ha erről van szó. Húszéves naiv kislány voltam, amikor elcsábítottak a műsor készítői. Magamtól sosem jelentkeztem volna. De mivel többen, több irányból győzködtek, beadtam a derekam. De már a kezdeteknél a műsor nevével nem tudtam azonosulni, és hamar falakba ütköztem. Érzékeny ember vagyok, viszont ugyanakkor, egyben nagyon határozott is. Az értékrendem nagyon a helyén van, és pontosan tudtam már, akkor valójában mit nem szeretnék. Engem nem a sztárság vonzott, csak énekelni szerettem volna. Mai napig így gondolkodom. Énekes vagyok, szeretem a színpadot és szerencsés a helyzetem, mert ez másoknak is tetszik. A műsor nem feltétlen olyan, mint amilyennek kívülről látszik. Kemény iram ez, egy fiatal, kezdő embernek!

– Mi a véleményed a már végéhez közeledő Megasztárról és az X Faktorról?
– Hát ezt most jól megkérdezted, de őszinte leszek: Felelőtlenségnek tartom, hogy ennyi előadót kitermelnek ezek a műsorok. Csak később fog kiderülni, ki alkalmas a szakmára, ki az, aki megmarad majd évekkel később is. Ez dönti majd el, ki az igazi zenész. Mindig azzal jövök - mint pedagógus is -, hogy a tanulás nagyon fontos, és hiába teszi a létrán indokolatlanul magasra a versenyzőket ez a műsor, ha nincs alatta biztos alap, nagyon nagyot lehet fentről esni. Nincs mese, végig kell járni a szamárlétrát. A mostani két műsor nekem már sajnos nagyon „külföldi remeak” szagú, nagyobb a hangsúly a show-n. Nekem sokszor kilóg a forgatókönyvi lóláb. Ettől függetlenül nekem is vannak kedvenceim, többnyire érthetetlen módon be sem jutottak a döntőbe...

– Miért pont a jazzéneklést választottad, nem nehezebb ez a műfaj, mint a pop –rock világa?
– Kicsi korom óta hallgatok jazz-t, és mindig vonzott ez az improvizatív műfaj. Ha valami természetes számunkra, az nem nehéz. Nekem szerencsére egyik műfajjal sem volt problémám. Énekeltem már jazz-t, pop-ot, rock-ot, klasszikust, népdalokat...minden stílust kell ismerni és jól előadni. A skatulyáktól pedig mindig is irtóztam. Mai napig vokálozom pop lemezeken, és énekelek könnyedebb műfajt is. Sosem engedtem, hogy felcímkézzenek. Csak énekesnek hívatom magam.

– Hazánk egyik legnépszerűbb jazz-zenekarának, a Balázs Elemér Groupnak vagy az énekese. Mikor kerültél a zenekarban és hol léptetek fel már eddig?
– Elemér a Megasztárban látott meg és egy ismerősömön keresztül talált rám. Ebből a szempontból sikert hozott a műsor. Azóta is velük éneklek, már hét éve. Rengeteg kellemes emlék fűz hozzájuk. Olyanok vagyunk, mint egy család. Négy lemezt készítettünk el együtt, ebből kettő arany lett. Számos külföldi és hazai jazz fesztiválon, klubokban, koncerttermekben léptünk fel. Róma, Oslo, London, Glasgow, Prága, Pozsony...bárhová megyünk, mindig nagy sikerünk van. Elemérnek köszönhetően rengeteget tanultam, mert mindig valami újat próbáltunk ki. Éneklem a saját szerzeményeiket, népdalokat, régi zenét, standardeket. Ilyen iskolát kívánok mindenkinek, ilyen „tanárokkal”, mint a zenésztársaim.

Az interjú folytatódik a következő oldalon!

[2010.12.27.]