Mamma Mia! Hát mi volt itt az Arénában?

A tavalyi Michael Jacksonos csalódás után sokan nem hitték el, hogy valóban eredeti élmény és hangulat lesz az este, az Aréna nézőtere mégis kifogástalanul megtelt. Aki eljött, nem csalódott, a két régi ABBA zenésszel, Ulf Anderssonnal és Mats Ronanderrel érkező Waterloonak hála, igazi időutazásban volt részünk.

Múltidézés ABBA-módra

Szimfonikus zenekari nyitány után egyszer csak ott állt előttünk a svéd klasszis négy tagjának élethű mása, teljes pompájában, villódzó neonfényben, az eredeti csillogó jelmezek pontos másolataiban… - mintha Agnetha Fältskog, Björn Ulvaeus, Benny Andersson és Frida alig öregedett volna valamit…- s ezzel megindult az egész estés időutazás. A ruhák, a dalok, a hangulat, mind a ’70-es, ’80-as éveket idézték… s, mintha az ABBA is hirtelen újra 40 évvel ezelőtt lenne, s örök ifjúként énekelnék a Dancing Queen-t, a Honey Honey-t, a Money Money-t, s egyéb felejthetetlen ABBA slágereket a boldog közönséggel együtt.

A két felvonásos buli alatt pedig szó szerint a múltban járhattunk, hiszen a legjobb svéd ABBA feldolgozás-zenekar műsorával az eredeti ABBA-történelmébe, igazi színdarabként kalauzolt el minket. Egészen a ’72-es alakulástól csaknem napjainkig élhettük át a legendás éveket. A Waterloo zenekar ABBA-imitációja megtévesztő lehetett a legnagyobb híveknek is, a hasonlóság szinte tökéletes volt.

Táncoló zenészekkel…

A zenés nosztalgiázáshoz azonban nem érkeztek egyedül a minden idők egyik legnagyobb pop ikonjainak öltözött svédek, kíséretük a stockholmi városi zenekar volt, s egy féliskolányi kislány és kisfiú, a kórus szerepében. S, hitetlenkedés ide, legenda oda, a svédek bizony, tudnak valamit… a kísérő zenekar hegedűsei ugyanis nem szelíd táncuk közben hegedültek, s egy elcsúszott hangot sem hallottam a vidám művészektől.

Bizony, bizony, összehasonlítani sem lehet az állandóan mosolygó, s a közönséghez szóló ABBA show művészeit a tavaly szintén az Arénában járt sok más előadóval, akik inkább csak maguknak játszottak. Frida, és Agnetha tökéletes színpadi másai bizony alaposan magukkal rántották a hallgatóságot… volt, aki saját dalt kapott, egy másik szerencsés, pedig kézfogást. De belegondoltam, rájöttem… hogy is lehetne mosoly nélkül énekelni olyan legendás, máig minden bulin vissza-visszatérő nótákat, mint például az eredeti együttesről pár éve készült film főcímdalát, a Mamma Mia-t, vagy a már 1975-ös megjelenésekor az egész világon slágerré vált SOS-t, s további olyan ABBA dalokat, melyekhez egyenként is rengeteg emlék fűződik. S bizony, hihetetlen, de csaknem az összes halhatatlan ABBA-dallam megszólalt ezen az estén.

…táncoló közönséggel

Azt hiszem, ilyen világ-sláger áradat hallatán nem kell csodálkoznom, hogy a koncert második felvonásában már senki nem bírt ülve maradni a közönség soraiban sem, s a karmester „noszogatásának” engedve, az egész nézőtéren táncoltak az emberek. A transzparenseket, és mindenfajta világító ABBA-ereklyéket lengető, korhű jelmezbe bújt rajongók, a visszafogottabb hallgatóság, s a zenekar is fáradhatatlannak bizonyult, végül a több mint két órás produkciót nem kevesebb, mint négy vissza-taps zárta.

Az ál-ABBA alig bírta otthagyni lelkes rajongóit. Aztán az utolsó dal következett, - Happy New Year-, köszönjük ABBA, - és végleg vége lett a shownak. A negyedik után nem volt már több ráadás szám, sajnos kénytelenek voltunk visszazuttyanni 2011-be… de várjuk őket, jöjjenek újra. S, az ő szavaikkal élve, hála ezért az estéért, a hetvenes, és nyolcvanas évekért, és a zenéért. „Thank you for the Music, ABBA!”

Abba-Show az Arénában

[2011.01.24.]