Kinetik bigyó jazz, azaz Pat Metheny a kongresszusi központban
2011. 10. 28. Csak azért tartom érdemesnek kiemelni ezt a dátumot, mert a koncerten hallottak és – nem véletlenül írom ezt – látottak történelmien érdekes élményt adtak a magyar közönségnek. Nem tudok róla, hogy ehhez hasonló produkció valaha Magyarországon járt volna.
A jazz rajongóinak valószínű egyáltalán nem újdonság – és vélhetően minimum a kilencvenkilenc százalékuk egyet ért velem – ha azt állítom, hogy Pat Metheny egy kísérletező kedvű és fantasztikus zenész. A karrierje különböző állomásain sokszor kiderült zenei újító készsége és sokszínűségét rendkívülien termékeny munkássága is jelzi. Még összeszámolni is nehéz lenne hány formációban és mennyi nagy formátumú zenésszel játszott már különböző projectekben. A mostani koncert a legújabb brilírozását hozta nem csak kísérletező készségét illetően, de a zenei megfogalmazások tekintetében is.
Az ember hihetetlen
Nos, azon túl, hogy a koncert egy gitár és bőgő – Larry Grenadier – duóval indult, mely 3 darabot szólaltatott meg – itt kell megjegyeznem, hogy a másodiknak elhangzó Bright size life, valami egészen zseniális unplugged verziója után az jutott az eszembe; hogy vajon mi jöhet még ezután, és persze jött – szóval más nem történt a dobos – Bill Stewart – színrelépése után sem, csak annyi, hogy az így felvezetett akusztikus hangvétel tovább folytatódott az első harmadban.
Természetesen a zene bomba
Ha nem történik semmi extra ezután akkor is csodának vagyunk tanúi. Majd egyszer csak előkerült a sok szólamú hangon szóló trombita és harsona orkán hangú tömör testű gitár – ezekről a pillanatokról már nem lehetett képeket készíteni – és ahogy ilyenkor szokott lenni, kezdett elszabadulni valami. Ez az, amit nagyon nehéz szavakkal megfogalmazni, ezért most csak a valaminél maradok.
Végül is a koncert ezzel együtt is végig unpluged stílusban folyt tovább mely elképesztő hangulatú fűszereket kapott hol az imént leírt hatásoktól, hol a kalsszikus jazz-es hangzásokon és témákon keresztül, hol a visszafogott és bódító egyedüli gitár darabok nyomán. Valami utazás féle, melyen különböző tájakat járunk be ahogy tellik az idő.
Már félidőn túl volt mikor a mikrofonhoz szegődött és tartott egy rövid kis beszédet üdvözletként, melyben elmondta, hogy mennyire boldog, hogy ismét lehetősége nyílt, hogy Magyarországra jöjjön, ami mindig rendkívüli örömmel tölti el az Őt itt érő élmények miatt, melyek minden vonatkozásban jelen vannak. Valamint elmondta, hogy Budapest ráadásul Zoller Attila városa és, hogy mikor itt játszik úgy érzi Attila mindig vele van. Ezt a mai estét is neki – és természetesen mindannyiunknak – dedikálja. Ezután elmondta még, hogy eddig mi hangzott el, de ez még mindig nem az, ami a legérdekesebb hanem az, ami utána következett.
Nyomj egy lájkot, ha szereted a jazzt.
A műfaj kedvelői számára nyilván nem ismeretlen a módszer mikor a zenész elkezd játszani valamilyen kis témát vagy akár csak egy bevezető dallamot – amit egyébként mint kiderül felvesz – és egyből erre, a már felvett és folyamatosan lejátszott motívumra veszi fel a következő szólamot és így építi fel a darabot, ezekkel a szólamoknak a ki és akár bekapcsolásával és folyamatos átalakításával is adott esetben. Ilyenkor gyakorlatilag a közönség előtt jön létre egy felvétel, és élő játék egyben. Ez egy élő koncerten rendkívüli öszpontosítást és tehetséget igényel.
Egyszer csak elkezdődött. Pat is ezt csinálta. Mintha fentebb már használtam volna egyszer a kifejezést, de kénytelen vagyok ismét ezt mondani, hogy nem emlékszem, hogy Ő alkalmazta volna eddig ezt a módszert – bár tény, hogy előfordulhat, hogy nem voltam ott minden koncertjén – de valami más is történt ezen kívül.
Annyi ide tartozik még, hogy a színpadképről is muszáj ejtenem néhány szót.
Végül is szokásos, eltekintve attól, hogy pálmákkal volt tele, mely szintén szokásosnak lenne mondható, mondjuk mediterrán hangulatú koncerteken. Egyébként igazán kellemes légkört hoznak a színpad képbe. Tehát ezeken a növényeken kívül viszont volt ott még egy-két letakart doboz forma, meg valami függöny szerű paraván, mint valami felhalmozott cuccok álltak ott szana szét, melyek az előzenekartól – ami nem volt – maradtak ott. Az igazság, az, hogy nem voltak nagyon feltűnőek, de mégis kicsit zavaróan hatottak ezek a letakart halmok.
Szóval, ahogy kezdődött, gyorsan rájöttünk, hogy feljátsza az alapokat, és újra és újra rá fog játszani. Na igen, ahogy már mondtam ez érdekesnek ígérkezett mert még nem láttam tőle ilyet. Egyszer csak valami történt. Furcsa hangokat lehetett hallani. Csilingelést, valami féle pánsíphoz hasonló fújós hangot, zörejezést, melyek dallamban szóltak. Megjelent egy színpad mester és elkezdte leleplezni a cuccot. Közben Pat csak játszott.
Ez mi?
Fura szerzettek kerültek elő. Kütyük. Valamiylen mechanikus szerkezetekkel és fényekkel ellátott hangszerek melyeket Pat a gitár játékal vezérelt. Az Ő valós időben feljátszott dallamait csengték-bongták, fújták, játszották. Az egész tetején még egy tangó harmónika is díszelgett és az is az így létrehozott dallamokat és ritmust játszotta. Egy nagy ládában mintha patikai üvegek, üvegcsék száját fújta volna valamilyen láthatatlan száj és minden hang megszólalására felvillant egy kis fény is. A leleplezett kesze-kusza drót és bizgentyű erdőben xilofonok, ütő, fúvós és ki tudja még milyen hanszerek is szerepeltek ládákba és állványokra szerelve, bedrótozva össze vezetékezve, és mint valami kinetikus szenekar játszottak Pat vezényletével, melyet a gitár játékával vitt véghez.
Megdöbbentő és sosem látott jazz élmény volt. A szípad életrekelt a villódzó fényektől és fura szerkezetektől és a megszólalt zene mind-eközben zseniális volt. Ahogy kibontakozott, bejöttek a többiek is és bekapcsolódtak. (Természetesen ezekről sem lehetett koncert közben fényképet készíteni, de ajánlom figyelembe a színpad bontáskor lencsvégre kapott képeket.)
A koncertnek ez volt a csúcspontja, de úgy, hogy az ezután következett levezetés ráadások is tovább emelték az utazást – például Beatles-t játszott – ami ekkorra már elrugaszkodott a földről és egy másik dimenzióba nyitott kaput.
Természetesen tombolás és őrjöngés és vagy 4 visszataps volt mindennel, és álló ovációval.
Később, a koncert után valaki azt mondta: vannak gitárosok, jó gitárosok, zenészek, és zsenik. Na, igen – jó kis aranyköpés – ezzel teljes mértékben egyet értek.
Hírek
