"Mindenkinek jár az a bizonyos tizenöt perc” - interjú Jáksó Lászlóval 

Folytatódik interjúsorozatunk a ClassFM műsorvezetőivel, Garami Gábor után Jáksó Lászlóval sikerült beszélgetnem. Faggattam többek között arról, mi a különbség a tévézés, illetve a rádiózás között, és természetesen a nőügyek mellett sem mehettem el szó nélkül. 

- Rádiós műsorvezetőnek, vagy inkább tévés személyiségnek tartod magad?
Jáksó László: - A kettő egészen más embert kíván. Sokkal régebben vagyok rádiós, mint televíziós, diplomát is úgy szereztem, hogy közben már rádióztam. Kezdetben egyébként számítógépprogramok eladásával is foglalkoztam, aztán rádióztam és televízióztam egyszerre. A kettő közötti különbséget jól mutatja, hogy a rádióban nagyobb az egyéni felelősség, mivel egyedül rakok össze mindent és egyedül is készítem elő, ezzel szemben a TV-ben többen vagyunk, csapatmunka működik. Ebbe is, abba is bele kellett tanulni, megszokni a társaságot, átlátni, hogy mi hogyan működik.

- Mióta foglalkoztatott a rádiózás? Már kiskorodban is ezt szeretted volna csinálni, vagy menet közben jött a „szerelem”?
Jáksó László: - Már gyerekként is foglalkoztatott ez a világ. Emlékszem, mikor kiskoromban anyukám a konyhában volt, mindig rádióműsort csináltam neki: összeraktam egy kis kezdetleges keverőt és egy hangszórót és operett slágereket játszottam neki, két szám között meg összekötő szövegekkel szórakoztattam. Már akkor is a rádióval feküdtem és keltem.

- Ha jól tudom, eredetileg te francia szakra kezdtél el annak idején járni. Miért pont ezt a nyelvet választottad?
Jáksó László: - Igen, eredetileg franciatanárnak készültem. 1968-ban születtem, és mikor harmadikban az első idegen nyelvet ki kellett választani, akkor a német és a francia volt a két alternatíva. Ez ’77-ben volt, bőven a rendszerváltás előtt, szóval az angolt nem kultiválták. A szüleim utálták a németet, még a háború miatti beidegződésből, így kötöttem ki a franciánál. Megszerettem és magasabb szinten akartam tanulni, de rájöttem, hogy a tanítás az más, ott nem mindegy, hogy mit hordasz össze. Sokkal komolyabb.

- Szeretted egyébként az ottani légkört?
Jáksó László: . Szerettem nagyon, csak sajnos aztán nem nagyon jártam be az órákra. Eleinte imádtam, csupa ötösöm volt, de aztán az óráim átkerültek délelőttre, én meg egyszerűen nem bírtam reggel nyolckor felkelni. Az nem az én műfajom volt, ráadásul egyedül laktam, szóval nem is volt, aki felébresszen.

- Utána pedig következett a Színház és Filmművészeti Egyetem. Mi volt ott a szituáció? Másabb volt esetleg a felvételi rendszer, másképp tanítottak, mint mostanság?
Jáksó László: - Általában az emberek egyben kezelik a színházi és a filmes részét az egyetemnek, pedig nagyon nem mindegy, hogy minek tanulsz. A felvételin háromrostás rendszer volt. Először egy előválogatón kellett bizonyítani, utána pedig egy táborban választották ki azokat, akik az utolsó, harmadik alkalommal szakmai zsűri előtt mutathatták meg tudásukat.

- Hogy kötöttél ki a rádiózásnál?
Jáksó László: - Főiskolás koromban alakult így, a ’90-es évek elején. Akkor született a gyerekem és nagyon rosszul álltunk anyagilag. Rangos Kati felajánlotta a segítségét, de ő csak az ajtót mutatta meg, belépni nekem kellett. Bemutatott Czakó Balázsnak, akivel aztán együtt dolgoztunk. Bármit szívesen csináltam, de főleg interjúkat készítettem. A gyermekem anyját is odavittem, miközben mi vágtunk, a gyerkőc egy pokrócon pihent. Jól tudtunk dolgozni. Az interjúk után műsorvezető lettem, utána meg minden ment a maga útján.

- Mi a helyzet a műsoroddal? Annak az ötlete honnan jött?
Jáksó László: - A névválasztás szándékos volt, hiszen a Class FM-en sugárzott TOP20 hasonló az előző rádiós műsoromhoz. Itt is az volt a cél, hogy beszélgessünk az emberekkel, meg hülyéskedjünk kicsit két dal között. Direkt nem találtam ki modoros show-elemeket, mert engem az emberek érdekelnek - van, amelyik kedves, a másik bunkó, olyankor én is méltóképpen próbálok visszaszólni. Ez annak idején szokatlan volt, előttem nem nagyon csinált ilyet senki.

- Gondolom voltak érdekes történetek ezalatt a jó pár év alatt, hiszen rengetegen telefonáltak be a műsorodba. Vannak kedvenc sztorijaid?
Jáksó László: - Igen, tizenöt éven át unalmas is lett volna, ha mindenki ugyanolyan. Például volt olyan, akinek nem jutott eszébe a szám címe, amit kérni akart, ezért beénekelte a telefonba. Más azt mondta, hogy szerinte ő viccesebb mint én. Ilyenkor hagyom érvényesülni az illetőt, nem vetélkedem a hallgatókkal. Mindenkinek jár az a bizonyos tizenöt perc.

- Jelenleg a TOP 20 állandó vendége Körmendi Gábor. Miért pont mellette döntöttél?
Jáksó László: - Gábort nagyon szeretem és nagyra becsülöm, ezért kértem fel. Amikor ott van, mindig még több élet szivárog a műsorba, nagyon jó vele dolgozni. Rajta kívül még sokat segít Zsófi is: ő kezeli a netet, figyeli a híreket. Vele úgy vagyunk, hogy ha szeretne, akkor beszél, ha nem, akkor nem - ez egy ilyen műfaj, hagyni kell, hogy az történjen, ami történik.

- Mi a helyzet a párkapcsolatokkal? Amiatt kérdezem, mert ez egyfajta állandó téma lett veled kapcsolatban, hogy „A Jáksónak nincsen barátnője”, „A Laci nem tud csajozni”.
Jáksó László: - Ez eredetileg csak poénkodás volt. Én is rájátszottam azzal, hogy felvettem a „béna” szerepét, de aztán ezt meguntam. Valójában komoly, igazi kapcsolatokban éltem. Az igaz, hogy eleinte ijedősebb voltam, de ez elmúlik. Volt, hogy ismerkedős műsort vezettem, az például sokat segített abban, hogy levetkőzzem a gátlásokat. Azóta persze sok minden változott, most boldog párkapcsolatban élek Évával, őt rendszeresen hívom is a TOP 20-ből. Vicces volt teljesen igazat mondani, miközben mindenki, aki hallgat, azt hiszi, hogy már megint csak hülyülsz. Nem szándékosan alakult így, csak úgy jött az ötlet, de nagyon örülök neki. Jó poén, még így is, hogy már előrukkoltunk a nagy hírrel és bevallottuk, hogy tényleg együtt vagyunk.

- Ha azt mondanák neked, hogy: Figyelj, Laci, szabad kezet kapsz. Olyan műsort csinálhatsz, amilyet csak szeretnél. Milyen lenne az a műsor?
Jáksó László: - Nagy dilemmát okozna, nehéz lenne kitalálni, hogy mi legyen benne. Ott van például a Marslakók, az egy kicsit szemtelen, de azért szórakoztató műsor. Ha a Class FM-en adódna ilyen lehetőségem, akkor sem hiszem, hogy nagyon mást csinálnék. Az én koromban egy ilyen zajos, szemtelen heti műsor teljesen időszerű. Nem csajozás, meg nem is a nemiszervemről beszélek, hanem egy igényes, de vicces műsort készítünk. Szerintem a kereskedelmi rádióban is összefér a szórakoztatás a minőséggel. Nekem az a legfontosabb, hogy azzal is nagyon elégedett vagyok, ami most van a Class FM-nél: nagyon jól működik és élvezem.

-Rosta N. Napsugár-

[2011.11.11.]