Al Di Meola kezei többnyire még mindig csak elmosódva látszanak 

Kongresszusi Központ-béli koncertjén – 2011. 11. 03. – a Világ Szimfónia című hosszú évek óta futó zenei sorozatának legújabb epizódját hallhatta a nagyérdemű. 

Ez, a mára már nyugodtam kijelenthetően monstre vállakozássá nőtt, állandóan változó mű hihetetlen módon még mindig képes a fejlődére és a folyamatos megújulásra. A gerinc oszlopát alkotó darabok Astor Piazzola és Al néhány darabja – mint például a Michel Angelo hetedik gyereke – időről időre felcsendülnek ezeken a koncerteken de mindig egy kicsit másképpen mint korábban. Ezek is évről évre vagy korszakról korszakra – melyek sokszor rövidebbek mint egy koncert szezon –változnak és átalakulnak. Ezen szerzemények mellett új, és új művek kapcsolódnak be a sorozatba melyek gazdagítják és formálják a mű folyam képét és hangulatát.

Al zseniális abban a vonatkozásban is, hogy a zenéje nem csak a látásmódjának formálódása miatt fejlődik de semmit nem veszít a technikai megvalósításban sem. Nem úgy alakul át a zenéje, hogy közben veszít netán a virtuózitásból – mely szerves része a di Meola imázsnak, és ami véletlenül sem csupán puszta bravúros, öncélú gyorsaság, hanem tudatosan használt kifejező eszköz, mely feszültséget teremt és fontos építő anyaga a zenéjének – hanem ellenkezően, mindig fel lehet fedezni egy-egy új frázist vagy olyan rendkívül bonyolult dallamvezetést melynek a megvalósításához ragyogó virtuózitás szükséges. A futamok melyek F1 sebességgel száguldanak a fülünkbe, hogy aztán úgy áljanak meg mint egy becsapódó meteor, mintha kicsit még dinamikusabban szólnának mint korábban. A fickó nem felejt, nem fárad, és nem fakul, hanem fiatalodik.

Al Di meola Budapesten - klikk a fotóra

A koncerten a hangulat rendkívüli volt mindvégig. Már a legelején sor került egy kis szövegre is laza humorizálással, a közönség nagy örömére – mely kellemesen elrötyögött a jókedvű poénokon és már eleve mosollyal az arcán várta az első darabot – és ez a vidámság tapintható volt végig a zenében, minden megszólaltatóján, és Al további szóbeli megnyilvánulásaiban is. Itt jegyzem meg, hogy a zenészek között több magyar vendég is szerepelt úgy mint a már régebben is Al mellett feltűnő Sturcz Quartet és a dobokon Kaszás Péter.

A ráadás is egészen egyedien valósult meg. A visszataps vége – ahogy bejött újra – is általa lett levezényelve, mely ismét derültséget okozott és ezután a merev rendszabályairól ismert Kongresszusi Központ közönségét felállította a székekből és a színpad széléhez invitálta. Ez annyira szokatlan volt, hogy még magam is bizonytalanul indultam el és velem együtt mindenki tétovázva hitte csak el, hogy valóban ezt akarja, hogy jöjjünk közelebb, hogy ez most nem poén.

A gesztus rögtön eltörölte a szabályokat és a zsebekből csillagszóró szikra szerűen pattogtak elő a mobil telefonok – video funkcióval – és kis zseb-fényképezők, villogtak a vakuk és széles mosollyal élvezte a közönség a zenét. Alt nem zavarta – sőt talán mintha még fürdött is volna ebben az általa nyilván tudatosan keltett szituációban – és a végén a Mediterrán naptánc legendás darabot is átadta.

Az este utolsó ráadása a dedikálás volt mely alkalmával mosolygósan és szeretettel volt mindenkihez egy kedves szava vagy gesztusa.

Az én poénom viszont az, hogy decemberben pedig megint Magyarországon lesz.

- endre -

[2011.11.11.]