Venice Beach a Duna-parton: Suicidal Tendencies a Zp-ben
A hardcore-, punk-, crossover legenda harmadszor járt Budapesten. Ajánlott volt korán érkezni a mindenféleképp jelképesnek nevezhető 800 Ft-os jegyár miatt, arra számítva, hogy boldog-boldogtalan ott lesz, fikázási felületet adva a Suicidal-kendősöknek, hogy: ezek mit keresnek itt? Az új Zp talált magának egy új hídlábat; a Two sided Politics című, az este során el nem hangzó klasszikust küldeném a városvezetésnek, amiért felkoncolták a régit, nemlétező indokokkal. Jelenleg ingyenes hajléktalan wc-ként funkcionál, ahogy én láttam.
Nos, a beléptetőrendszer gördülékenyen működött, és úgy az egész olyan európai volt ebben az új Zöld Pardonban. 7 órakor még csak a kötelező emberek voltak jelen, akiket egyfelől név szerint ismerek, másfelől remek alkalom a csacsogásra a rég nem látott underground arcokkal. Volt egy kordon, amit csak a nagy fesztiválokon szoktam látni, ami a megveszett tömeget igyekszik féken tartani, mintegy elválasztva a dühöngő részt a hátul bámészkodóktól.
A Bring Me Downnal indult útjára az őrület, Mike Clark gitáros nélkül, aki 2012. május 31-én a kaliforniai Santa Cruzban fejsérülést szenvedett, amit 9 öltéssel varrtak össze. Tehát neki most War Inside My head van. Az itteni setlisten a hatodik dal volt.
Cyco Miko ugyanúgy közlekedik a színpadon, mint amikor először láttam meg 1993-ban. Hosszában végigfutja, vagy oda, vagy oda-vissza, majd evező jellegű kézmozdulatokkal kíséri fejmozgását, amit felsőtesttel támogat. Kettő méteres hegyomlás a pali. A Los Angeles Kings Stanley Kupa győzelme alkalmából erre hajazó logó van a pólóján, csak itt L.A. helyett S.T. a felirat. Zseniális. Sokat szövegel két track között, egyszer mintha azt mondaná, hogy "first time" vannak itt, ami ugye nem igaz. Az új gitáros - aki nem állandó tag - személyére a hivatalos oldal sem tér ki, Wikipedia sem jelöli, tehát teljes homály fedi kilétét, pedig szimpatikus gyerek; aki látott már rockzenében kísérő-, avagy kisegítőzenészt, az tudja, hogy azok a háttérben maradnak, nem villognak. Nos a mi fiunk elemében volt, betöltve ezzel Mr .Clark szerepét. Ugye nyilvánvaló, hogy a Metallica Orion fesztiváljára Rob Trujillio, a néhai bőgős miatt került be a banda, mely épp az európa turné előtt zajlott. Igen, ez az az együttes, ahonnan a bőgőst lopta a Metallica.
Tim „Rawbiz” Williams egy fekete megereszkedett homokzsákra hasonlít, aminek épp a száját fogjuk. Játékra nem. A másik arc, aki miatt már majdnem Living Colour a csapat, az Eric "nem annyira vékony" Moore, aki három széken ül a turnébuszban. Ki ne unatkozna egy dobszóló alatt, ugye? A válasz: mindannyian. Ám nem itt, és nem most. Könnyen befogadható, ám eljátszhatatlan törtütemeket játszik el az arc, és közben dobverőket pörget, de nem az ujjak köztit, amit még én is tudok, hanem ezt csuklóból.
Két csúcspontot szeretnék kiemelni a buliból, mint katarzist. Az első a How Will I Laugh Tomorrow azzal a 2 perces felvezetővel, a másik a vele megegyező című albumról a Pledge Your Allegiance. A tavalyi szigetes fellépés alatt a nagyérdemű a színpadról elhordott mindent, ami mozdítható volt, többek közt a dobot díszítő felfújható cápát is. Mert ugye jött a verze utáni színpadra invitálás, az első sorokból egy kis Eszti-zésre (S.T). Itt jegyezném meg, hogy a tour manager végig egy oldalsó mikrofonba vokálozott egész koncert alatt.
A Suicidal helyi helytartójának, Tizedesnek - aki az elmúlt 28 évben nem volt banbana (Suicidal kendő) nélkül az utcán - a végén megjegyeztem: egy ilyen buli után akár meg is halhatunk örömmel. No igen, de ne a 2012-es új lemez megjelenése előtt...
Hírek
