Szex, vér és rock'n'roll - Dharma: Dharmageddon 

A Dharma zenekar a kezdetekkor az "orientális dark metal" címkét emlegette, ez a Heavenly Hell c. debütlemezig nagyjából passzolt is hozzájuk. Mára már kevesebb náluk a keleties zenei elem és több az elektronika. A 2010-es NRG-kislemez kifejezetten industrialos lett, a nemrég megjelent Dharmageddon c. második lemez valahol ezen az úton ment tovább, de metalosabban.  

A legjelentősebb változás az ének terén történt, mivel új énekesnőjük van. Ez általában merész vállalkozás, a közönség sokszor nehezen bocsátja meg az új hangnak, hogy a régi helyébe mert lépni. Ami engem illet, imádtam Nicia hangját, azt a fülledt, őserejű stílust, amit képviselt, de nem mondom azt, hogy Ritzel Anival rosszabb lenne a zenekar, sőt! Fiatalabb, finomabb hangszíne van, ötletes dallamai és változatos ritmikát használ. Nicia énekére jellemzőek voltak a hajlítások (valószínű ezért hasonlították a Cranberries énekesnőjéhez, hiszen a hangszínük egész más), Ani is használ ilyeneket bőven. Több sávon, több szólamban hallhatjuk a női éneket és sokszor Gurka Laci vokáljai is kiegészítik. A másik, számomra elsőként feltűnő újdonság a sok billentyűsrész volt. Eddig is használtak ilyeneket, de a mostani témák valahogy gótosabban hatnak, főleg az énekkel együtt. (Persze ettől még nem lettek egy az egyben gót metal banda, ez csak egy összetevő a sok közül.)

Rögtön az elején egy indiai ihletésű dalt kapunk Varanasi címmel. Torokéneklés, ütőhangszerek, a 80-as évek popzenéjét idéző basszushangzás, aztán berobbannak a gitárok és jön egy borongós, de táncolós refrén. A szöveg a világ körforgásának témáját feszegeti, a várva várt aranykor előtt még egy világkatasztrófa következik (innen jöhetett a lemez címe). Erről szól az Apocalypto is (volt egy ilyen című Mel Gibson-film kicsit hasonló témában), amiben az ítéletnapot festik le és az emberi közönyt. A zene ehhez illeszkedik: súlyos, komor, nyoma sincs vidámságnak, minden hangszer játéka és hangzása nyomasztó. A végére még odatettek egy spanyol(?) szöveget is, ami fenyegető jóslatként hangzik. Annyira jól fel van építve és olyan erős zenei-tartalmi egységet képez ez a dal, hogy számomra a lemez csúcspontja, a legnagyobb kedvencem!

A zenekarnak a kezdetek óta jelmondata a Sex, Blood & Rock'n'roll, hát írtak erről is egy dalt Sex, Blood címmel. Megvan itt minden, ami egy jó együttlét során is: az előjáték (finom énekkel és perkákkal), az aktus (kőkemény industrial metal riffelés éles dobhangzással) majd az orgazmus (emelkedett, fülbemászó refrén). Hogy ne szálljunk vissza teljesen a földre, a szövegben megjelenik a szex metafizikája, a lélek ereje, egymás vére az erekben. Korábban volt egy Glamour&Smack című klipes nóta, ezt átgyúrták, így lett Pain&Pleasure. A régi elektrósabb volt, a mostani formája ütősebb, szinte egy metalba oltott Depeche Mode! A basszusnak van itt egy nagyon markáns, bulis lüktetése - egyébként Kelemen Gergő játéka az egész lemezen nagyon sokat hozzátesz a dalokhoz!

Még 2 dalt emelnék ki, a The Final Destinationt, amiben Ani megmutatja, hogy megy neki az erőteljes, rekesztős éneklés is illetve a The World To Me-t. Ez utóbbi egy igazi drámai hangulatú és témájú szerelmes dal, amiben vannak brutális gitárriffek és egy óriási romantikus refrén!

Kiváló munkát végzett az Easy Records stúdió és a hangmérnök Earnie, hiszen nem lehet belekötni a hangzásba, minden tisztán, kivehetően szól. A perkakiegészítések és az NRG-hez képest organikusabb dob (Kőmíves András) is jót tettek az anyagnak. Végighallgatva a lemezt sehol nem éreztem üresjáratot. Érzékkel és érzéssel rakták össze a dalokat, kíváncsi leszek rájuk élőben is! (Legközelebb szeptember 29-én játszanak a Kék Yuk Fetish Party-n.)

- TZ - 

[2012.09.06.]