Váratlan fordulat! Újra összejönne exével Chris Brown!
Duettet szeretne énekelni Chris Brown Rihannával az idei Grammy gálán – tudatta a The Sun. Ha teljesül a kívánsága, pontosan négy évvel azután léphet színpadra egykori kedvesével, hogy kegyetlenül elbánt vele az akkori díjkiosztó éjszakáján.
A Don't Judge Me (Ne ítélj meg!) 23éves énekese állítólag alig várja, hogy a barbadosi szépség mellett jelenjen meg a február 10-i rendezvényen, miután az elmúlt hónapokban barátsággá szelídült kapcsolatuk.
A 24 éves énekesnő a tervek szerint fellép a gálán, és szerepel a show beharangozó reklámjában is.
A Radar Online nevű amerikai bulvármagazin szerint Brown úgy véli, ha együtt mutatkoznak a gálán, az emberek végre elhiszik majd, hogy mennyire megváltozott.
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
Egy forrás azt állította, a férfi a közös produkcióval szeretné megmutatni az egész világnak: újra együtt vannak! Azt is be akarja bizonyítani a rajongóinak, hogy ő már egy más ember, és ha Rihanna meg tudott neki bocsátani, mindenki másnak is el kell felejteni, mi történt négy évvel ezelőtt.
Ugyanakkor az esemény szervezői már nem annyira lelkesek, mert szerintük az ügy visszás érzéseket kelthet a rajongókban és a nézőkben. Egy bennfentes a Radarnak azt mondta: „Ez egy különösen kényes helyzet, ami vissza is üthet, de akár még jól is elsülhet”.
Megütötte
Chris Brown az autójában bántalmazta akkori barátnőjét, Rihannát a Grammy díjkiosztót megelőző partyn 2009-ben. Akkor le is tartóztatták és vád alá helyezték a fiatal sztárt, majd hat havi közmunkára ítélték és öt évnyi próbaidőre bocsátották.
A támadás miatt még mindig próbaidőn van, ugyanakkor a pár tavaly óta többször találkozott már. Együtt töltötték a Karácsonyt is egy kosármeccsen, és 2013-ban is látták már őket együtt.
A duett nem az első közös munkájuk lenne: Rihanna legutóbbi, Unapologetic című albumára két számot, a Birthday Cake-et és a Nobody's Business-t rögzítették nem is olyan régen.
Az idei díjkiosztó 30 másodperces promójában Rihanna a kritikusokról beszél, miközben az öltözőjéből a színpad felé tartva látható:
„Amikor egy ajtó bezárul, két választásod van: feladod, vagy folytatod. Engeded, hogy leállítsanak, vagy bebizonyítod, hogy tévednek. Mindannyian elkezdjük valahol, de csak a vége az, ami számít!”
-kiko-
[2013.01.18.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.