Nyugodj békében Olvasztó Imre - nem vágyott a gazdagságra, csak...

"Nem voltak szüleim, és nem volt, aki engem toljon előre. Meg állandóan bennem volt a félsz, hogy mi lesz az én jövőmmel. Mindig tartottam tőle, hogy majd elkallódok valahol az életben". Jöjjön Bendegúz története, egy 2003-as interjú a főszereplővel Olvasztó Imrével a Magyar Rádióban. Emlékezzünk rá.

Ki ne emlékezne Bendegúzra, a Rideg Sándor féle Bakterház boldogtalan kis lakójára? A csibészre, a naivra, a gézengúzra, az őszintére. Talán ez az a film, amely nem egy generáció, hanem egy egész ország kedvence lett, amelynek szófordulatai, jelenetei vissza-visszatérnek mindennapi beszélgetéseinkben. Kultusz film ez. Kacagtató és szomorú, humoros, de komoly. A színészek mind kitűnőek. Mégis kiemelkedik közülük a gyerek, Bendegúz, aki túljár mindenkinek az eszén, aki gyakorlatiasan és célszerűen szemléli a világot, ugyanakkor marad tiszta lelkű kisfiú. Ma is az, bár korra felnőtt. Őszintesége megmaradt, és végre nem kell szaladnia többet. Megtalálta azt, amire vágyott. Újhelyi Zoltán beszélgetett vele.

A vonások emlékeztetnek a kisfiúra, Bendegúzra. A szőke haj megmaradt, ugyanolyan rövid haj ráadásul, vagy valamivel talán hosszabb, az arca sem sokat változott, egy picike borosta most van rajta, hiszen késő este beszélgetünk. Viszont ahogy itt körbe néztem a szobában, keresgéltem, legalább egy-két színészképet, vagy valami arra utaló jelet, hogy annak idején színészkedett. No de hát még ilyet se találtam. Mondta, hogy gyakorlatilag semmi köze a színházhoz, és a filmhez. Viszont áttételesen igen. De nem úgy, hogy színész, hanem?

Filmnyomó vagyok, grafikus és szitás. Tudtam gyerekkoromban is, hogy nem lesz belőlem színész. A bakterház egy testhezálló szerep volt, az még ment, de a későbbiekben már küzdöttem a szerepekkel.

Akkor egyáltalán, hogy jött a bakterház?

Úgy jött, hogy általános iskolába leveleket küldtek, hogy keresnek a bakterházra szereplőket. Engem az iskolaigazgatóm kiválasztott. Vidéken laktam, Pestre jöttünk körülbelül 3500 gyerek. Engem az iskolaigazgatóm jobban ismert, mint a saját tenyerét. Na, fiam, gyere, Bendegúzt faragok belőled. Akkor már megtanította velem a forgatókönyvet. Kész tények elé voltam állítva, hogy igen, ez a szerep, ezt kell majd csinálni, és hogy kell majd viselkedni a stáb előtt. Például: már eltelt két-három hét, talán maradtunk tízen-tizenöten, és a rendező nem tudott mit kitalálni. Megfordult, hogy gyerekek, ki mer engem fenéken billenteni? Ránéztem az iskolaigazgatómra, bólintott, igen. Nekifutottam és úgy fenéken billentettem, akkorát kapott az a szegény ember. Utána morgott is: fenéken billentésről, nem seggbe rúgásról volt szó. Na, a lényeg az, hogy ez volt a döntő momentum, innentől kezdve már tényleg egyenesben voltam. Annyira testhez állt, hogy nekem ezt nem kellett alakítanom.

Mondta, hogy vidéki. Hol született?
Gödöllőn születtem, 1966-ban. Körülbelül nyolc hónapos koromban intézetbe kerültem, Pomázra, onnan 3 éves koromban elkerültem vidékre egy nevelőszülőhöz, egy idős nénihez, Szentlőrinckátára, onnan kerültem a bakterházba. Amikor középiskolába mentem, akkor jöttem Pestre, és itt is ragadtam.

Akkor nagyon átélhette, vagy megérezhette a filmbeli Bendegúzt, hogy milyen is lehet, hiszen, jó, Bendegúznak van anyja, de hát végül is kicsapják nevelőszülőkhöz, odaadják a bakternek, tehénpásztornak. Vannak hasonló vonások. Lelki karakterben is.

Igen, tulajdonképpen minden ott volt, a tehenek kívül, mert ugyanúgy csibészkedtem, loptam a parasztoktól, meg dobáltam. Ugyanúgy szórakoztam, mint a bakterházban. Lelkiekben egy az egyben önmagamat adtam.

Előfordult esetleg a bot is? A filmben többször megkergetik a parasztok.

Igen, volt, hogy néha kaptam tőlük. Volt ott egy idős bácsi, ránéztem, gondoltam, úgyis elfutok előle, nem fog utol érni, őr kövérebb, lassúbb, mint én. És bizony nem bírtam elfutni, utolért, és meg is vert egy párszor.

Mielőtt elkezdtünk beszélgetni, megnéztem a filmet. És nagyon megfogott, amikor megtalálja a bukszát. A kezébe veszi, és elkezd ábrándozni azon, hogy hajjaj, mennyi pénz lehet benne, milyen jó lenne, hogyha meggazdagodnék. Milyen álmai voltak, milyen álmai voltak annak idején? Hasonlóan gondolkodott?
Nem a gazdagság volt az elsődleges szempont, hanem az, hogy milyen jó lenne egyszer egy család. Úgy élni, mint a normális emberek, anyuka, apuka. Vagy majd egyszer esetleg feleség, és majd gyerekek. Nos, egyre többet álmodoztam erről. De ez olyan messze volt mindig. Nem gondoltam sosem, hogy lesz majd egy ilyen családom, mint ami most van.

Mert most már van egy gyereke.

Van egy kislányom, egy kisfiam és egy feleségem.

Mikor kiválasztották a szerepre, gondolom elkezdett fantáziálni: itt van a nagy lehetőség. Hogy éli meg azt egy 12 éves gyerek, hogy ott van a képernyőn, ott van a vásznon, ott van a filmen? Kézről kézre adogatják.
Büszkék voltak rám. Ez a mi fiunk, ez a gyerek a mi falunkból származik. És ott volt a tévében, ott volt benne. Azért sikerült feldolgoznom, mert a fejembe verték, megint csak az iskolaigazgatóm, hogy nem szabad beképzeltnek lenni, nem szabad büszkének lenni, ettől te hogy most ebben a filmben szerepeltél, te most ugyanaz a hétköznapi, szürke kis ember vagy, mint ami voltál. Ezt tényleg addig mondta nekem, míg ez így is lett. Úgyhogy semmi különöset nem éreztem. Már csak azért sem, mert olyan árva gyerek voltam.

Meg szokta nézni a filmet?
Nagyon ritkán. Egy évben egyszer hogyha rám jön a nosztalgiázhatnék, akkor elővesszük és megnézzük, de egyre ritkábban.

Melyik részét nézi szívesen?
Inkább a kellemetlen élmények maradtak meg bennem, azokat most már szívesen nézem. Az első tíz-tizenöt percben van egy olyan, hogy az édesanyám fejbe ver, mert ebéd közben egy kaptafa leesett az asztal alá, és én valami kommentárt fűztem hozzá. Ez egy nagy élmény. A másik a lovaglás. Annyira rossz volt az a gebe, úgy törte a fenekem.

A filmben és a regényben is benne van, hogy véres lett a pöndölyőm. Véres lett?
Nem lett véres, de nagyon fájt a seggem tőle. Olyan volt annak a lónak a háta, mint a borotvapenge. A gombócdobálás nagy szám volt, mert nagyon kemény volt a gombóc, és a Koltayt úgy megdobtam.

Ő volt a bakter, és maga a történet pedig az, amikor odamennek a csendőrök ellenőrizni, hogy hol is van az a kísértet, és maga felhúzta a szuronyokra a gombócokat.

És akkor meggyalázták a csendőrséget, kitört a gombócdobálás. Megdobott engem valami gombóccal, hát mondom, ennek fele se tréfa, dobálni kell, és pont úgy sikerült, hogy a Koltayt szemen találtam egy gombóccal, és ápolni kellett annyira fájt neki a szeme.

Átalakította-e a szerep? Annak idején ezt Rideg Sándor valami célzattal írta, tehát ez nem egyszerű paródiája egy élethelyzetnek, hanem van ebben egy nagyon komoly kritika is. Ott van a filmben a butaság, a mohóság, az önzés, és ott van Bendegúzban a bátorság, és az az értelmes virtus. Egy kisgyereknek az intelligenciája, amikor felülről néz a felnőttekre, és a maga kis gyerekes csínytevésével valahol igazságot tesz. Formált-e magán valamit ez a szerep?

Nem, nem, a szerep, sajnos, semmit nem tudott formálni rajtam. Eleve ilyen voltam. Az élet formált engem. Nagyon kemény volt az életem, míg eljutottam eddig. Hányatott volt, nagyon a sorsom. Ide-oda verődtem, csapódtam.

A film után is?
A film után is igen. Egyrészt azért, mert nem voltak szüleim, és nem volt, aki engem toljon előre, hogy igenis ez az út, amit neked választottunk, engem meg nem érdekelt. Meg állandóan bennem volt a félsz, hogy mi lesz az én jövőmmel, hogy lesz. Mindig tartottam tőle, hogy majd elkallódok valahol az életben.

De hát próbálkozott más szerepekkel. Mik voltak ezek?
Nem próbálkoztam, hanem kaptam egy-két szerepet, amivel próbáltak ott tartani a színészet közelében, de éreztem, hogy ez nekem nem megy, mert kínlódtam már a szerepekkel. Pont egy ellenkező karaktert kellett alakítanom, egy szende, szűz fiút, és annyira nehezemre esett, olyan rosszul éreztem magam a bőrömben. Nem nekem találták ki. Belőlem, nem lenne színész sohasem. És jól döntöttem, úgy érzem.

Hogy jött a filmnyomó szakma?
Belekóstoltam, véletlenül. Megtetszett, és ezt csinálom most már nagyon régóta.

Vállalkozó, alkalmazott?
Alkalmazott vagyok. Majd lesz vállalkozásom, úgy érzem.

Egy ilyen szenvedélyes embernek az való.
Igen, szeretném, de még nem érzem, hogy itt az ideje.

Mi az, amit megtartotta? Van egy nagy siker, utána kudarcok, pontosan a serdülőkor környékén. Azért az egy érzékeny időszak.
Volt mindig egy erős célom, mindenek előtt a család, hogy egyszer legyenek gyerekeim.

Tizenöt évesen erre maximum vágyik az ember.
Ha ezt tizenöt éves koromban fordult volna meg először a fejemben, úgy érzem, ez késő lett volna. Tízéves koromban ezen gondolkodtam. Be is jött.

Hogy ismerkedett meg a feleségével?
Ez egészen véletlenül jött össze. Megláttam, megszerettem. Ennyi.

Megérezte, hogy ő az, aki a végállomást jelenti?
Nem, nem éreztem meg, sőt, pont az ellenkezőjét éreztem, hogy nem hiszem, hogy valaha ilyen feleségem lesz. És nagyot tévedtem.

Mikor árulta el, hogy kicsoda is volt valójában?
Szerintem ő tudta, hogy ez a srác játszott a bakterházban.

Nem nagyon volt akkor téma maguk között ez az egész.
Nem. Egy kapcsolatot nem kezdhetek azzal, hogy igen, én vagyok a Bendegúz. Nem szoktunk beszélgetni róla.

A gyerekek azért ismerik a filmet?
Igen, ismerik, meg ők egy kicsit büszkék a papára. De ők sem dicsekszenek ezzel.

Lát-e bennük hasonló jellemvonásokat? Hasonlítanak-e magára, illetve hasonlítanak-e a filmbeli fiúcskára?
Természetesen, a fiam ugyanúgy néz ki, mint én akkor. Szerintem a jelleme is olyan.

Csibész?
Benne van a csibészség.

Milyen az ellenőrző könyv a fiúnál?
Szuper. Sokan azt képzelik, hogy én, azzal együtt, hogy csibész voltam, elhanyagoltam a tanulásomat. Én nem voltam tök hülye, én nagyon okos kissrác voltam, úgy érzem. Szerettem tanulni, de a hülyeséget sosem kerültem.

Csatlakozz, ha kedveled a színházat.

Ilyen a fia is ezek szerint?
Igen, igen. Az ellenőrzője négyes-ötös.

És a beírások?
Nem, nem. Ezek azért üresen maradnak. Én nem engedném, hogy olyan legyen, mint amilyen én voltam.

Akkor a szigor az már megvan.
Meg kell lennie. Ha a saját példámból nem okulok, akkor kiéből?

Honnan merít a gyerekek neveléséhez? Hiszen nem tanulhatta, nem láthatta a szüleitől.
Sehonnan. Megyek a saját fejem után. Megyünk a fejünk után, a feleségemmel. De szerintem jól.

Ahogy elkezdtem keresgélni, hol is lakhat Olvasztó Imre, mert nem olyan kézenfekvő, hogy budapesti, nagyon nehéz dolgom volt. Három helyen laknak Olvasztók. Szabolcsban, Debrecenben, valahol Pápa környékén. Imre egyetlen egy sincs köztük. Egyikőjük mondta, hogy maga Budapesten lakik. Utána eljutottam a MATÁV tudakozóig, titkos telefonszám, egyéb. Szóval rejtőzködő típus.

Így legalább nem zaklatnak. Volt egy időben, hogy fölhívtak többen is, hogy vacsorázzak velük, meg menjek el élménybeszámolóra. Én már annyiszor elmeséltem ezeket az élményeimet, hogy röstellek beszélni róla most már.

Akkor nagyon jó, hogy nem azt a pályát választotta. Biztos, hogy nem magának való.
Nem bántam meg. Mindenki azt kérdezi tőlem, hogy miért nem lettél színész? Miért lettem volna színész? Annyi mindenbe belekóstoltam már az életemben. Ha mindenre azt mondtam volna, hogy igen, nekem ez a tökéletes, hát csak kapkodnék az életben. Ugyanúgy eltűntem a színészek szeme elől is. Azaz, két vagy három hónapja összefutottam a Koltay Robival. Érdekes volt, rám nézett és megismert.

A gyerekek közül lesz-e olyan, aki esetleg mégis azt a pályát választja, amit maga elhagyott, vagy nem kapott fel? Lesz-e köztük esetleg színész?
Nem hiszem.

Ez egy átlagos lakás. Minden benne van, ami a kényelemhez kell, de luxus nincsen. Harmincnégy éves, de nem lehet azt mondani, hogy vagyont gyűjtött.
Ezen nem is gondolkodtam. Vannak céljaim, vágyaim még, de hadd legyen az én titkom.

Netán még egy gyerek?
Á, nem, nem. Kettő szerintem ideális. Ha rossz napjaim vannak, arra gondolok, hogy annyi szituáció volt már az életemben, amikor süllyesztőben eltűnhettem volna, és eddig eljutottam. Ez nem egy nagy szám azoknak az embereknek, akiknek normális volt az életük gyerekkoruktól kezdve. De nekem ez nagyon nagy. Amikor rossz napom van, erre gondolok, hogy nagyon szép, amit látok, nagyon jól érzem magam, és már fel is vagyok dobva. 

Az idén lett volna 47 éves.  

[2013.07.24.]