Nyugodj békében, Miklós Tibor!

Ismét egy legendás alkotóművésztől kellett elbúcsúznunk, akit jelenleg a színházi szakmán túl egy egész ország gyászol. Miklós Tibor nevéhez a színdarabokon túl olyan dalszövegek fűződnek, mint a „Boldogság, gyere haza”, vagy Homonyik Sándor slágere, az „Álmodj, királylány”. Ő állította össze az egyedülálló forrásmunkát, a világ teljes musicaltermését bemutató, Musical című lexikont.

Munkásságát Huszka Jenő-díjjal, Artisjus Életmű-díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével és Nádasdy Kálmán-díjjal ismerték el. Miklós Tibor 66 éves korában távozott az égiek csarnokába.

Gondolataimnak másfele kellene járnia...kérdéseket kellene összeállítanom neki egy interjú kapcsán, megmutatni, hogyan látja a mai színházi helyzetet, miként vélekedik a mai darabokról... Ehelyett most az emlékeimet szedem össze vele kapcsolatban könnyes szemekkel.

Első találkozásunk jó pár évvel ezelőtt a Madách Színház büféjében esett meg. Egy színdarabon dolgoztam, s ennek kapcsán volt ott egy találkozóm. Furcsán éreztem magam, hiszen szinte éreztem, az egykori „nagyok” szelleme átjárja a teret, valamiféle magasztosságot árasztott a környezet. Hirtelen vidám beszélgetést hallottam, s nem sokkal később Kocsák Tibor oldalán belépett Miklós Tibor. Rájuk sem mertem nézni, annyira megilletődtem, hiszen két legendás embert láthattam közelről. Aztán a mellettem lévő asztalhoz ültek le egy-egy kávéval a kezükben, s a zavarom pedig egyre jobban nőtt.

Évekkel később, mikor ellátogattam a Báthory Erzsébet sajtótájékoztatójára, még bennem élt az az érzés, amit akkor éltem át. Ekkor viszont már újságíróként dolgoztam, s a darabról készültem beszámolót leadni.

A sajtótájékoztató végén lehetőség volt kérdéseket feltenni az ott lévő alkotóknak, színészeknek, én pedig éltem ezzel a lehetőséggel, s leginkább Miklós Tibort kezdtem el faggatni a darab körüli kihívásokkal, nehézségekkel kapcsolatban, amikre ő készséggel válaszolt is. Sosem felejtem el azt a pillanatot, mikor az esemény után lánya, Miklós Eponin kíséretében odajött hozzám, megfogta a kezem és megköszönte a kérdéseket. Szerény, tisztaszívű ember képe tárult elém, s ahogy fogta a kezem, újra elfogott az a zavar, ami évekkel korábban. Én kaptam tőle dicséretet, holott én semmit sem tettem.

Miklós Tibor egy korábbi interjúban elmesélte, hogy ő tulajdonképpen rockerként csöppent bele a színházi életbe. Többek között a Generál együttes szövegírója volt, így került kapcsolatba Várkonyi Mátyással, akit sikerült a zenekar feloszlása után meggyőznie arról, hogy ne menjen külföldre, maradjon itthon, s próbáljanak meg közösen valami újat alkotni a zenés színház területén.

Az 1971-es év mérföldkő volt az ő életében: október 12-én mutatták be New Yorkban a Jézus Krisztus Szupersztárt, aminek hanganyaga viszonylag elég gyorsan el is jutott Magyarországra. Mindössze három hónappal később fiatal rockzenészek, oratórikus formában megtartották itthon az ősbemutatót a Budapesti Műszaki Egyetem „E” épületében, melynek fordítását sok más előkészítő munka mellett ő készítette. Tulajdonképpen ez már a Rock Színház egyfajta előképe volt, mely igazán 1980-ban tudott kiteljesedni.

„Vajon mire van szüksége életviteléhez a nappal halhatatlannak, a színházi embernek, ki az élőkben növeszti kérészéletű örökkévalóságát?
A csodálatos Papp László (…) megkapta-e kora társadalmától, a felsőbbségtől, a vezetőktől mindazt a lehetőséget, mely a lehetetlen elleni harcában segítette? Ő mégis könyörtelenül teljesíti föladatát, amely szent, élesztő föladat.” (Latinovits Zoltán)

Küzdött, harcolt

Küzdött, harcolt azért, hogy a színházi világba új életet tudjon csepegtetni. Ha nincs ez a kitartása, ez a különleges küldetéstudata, akkor nem létezik a hazai rock-opera, hiszen ő teremtette meg. Az ő nevéhez fűződik olyan darabok librettója, mint a Sztárcsinálók, A krónikás, a Légy jó mindhalálig, az Anna Karenina, a Kiálts a szeretetért!, a Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai című mesejáték, valamint a legutóbb, a néhány hete bemutatott, Beatles-dalokból összeállított musical szövegkönyve is.

„Vajon megállja-e a helyét műved a széles síksággal és a tengerparttal szemben?” (Whitman)

Az ő művei megállták, hiszen mérföldköveket tett le, amik a mai napig meghatározónak számítanak. A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma is impozáns: szerzőként hatvanhatot, fordítóként hetvenegyet, dalszövegíróként huszonegyet, színészként kettőt, rendezőként pedig tizenötöt köthetünk a nevéhez.

Egy interjúban, melyet vele és feleségével, a csodás Jászai Mari-díjas és Artisjus-díjas Nagy Anikóval készítettek, elmondta, hogy sokan nem tudják azt a színházi szakmában megemészteni, amit ők ketten létrehoztak; amit együtt, vált vált vetve, igazi párosként próbáltak becsempészni a színházi életbe. Olyan szerető páros voltak ők, mint Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva; odafigyeltek egymásra, támogatták a másikat mindenben. S gyermekeiket is hasonló szellemben nevelték.

„Mindent nekik köszönhetek, hiszen Édesapám kiskorom óta megbízik a tehetségemben. Először kisebb feladatokkal bízott meg, aztán nagyobbakkal. Nagyon fontos nekik, hogy tanuljak és tudom, hogy igazuk van. Mindig van mit tanulni ebben a szakmában és mindent elkövetnek azért, hogy tanulhassak.”

Miklós Eponin mesélt nekem arról a vele készített interjúban, mikor arról kérdeztem, szülei mennyire segítették őt, hogy el tudjon indulni a színészet rögös útján. Teljes odafigyeléssel, odaadással figyelték lányuk minden lépését a színpadon, ellátták jótanácsokkal, de sosem erőltették rá a szakmát. Hagyták, hagy alakuljon ki benne magától a színpad iránti szeretet, amire sokat nem is kellett várni, hiszen aki ebben a környezetben nő fel, azt magával ragadja a légkör.

Fiát, Miklós Milánt, a The Carbonfools basszusgitárosát is hasonlóképpen támogatta, mikor zenei pályára lépett; még szerepet is vállalt az együttes Sunset című videoklipjében.

Rengeteg terve volt még, amiket sajnos már nem tud megvalósítani. De az a szellem, az a hit, amit elültetett a szakmában, az örökké őrizni fogja az emlékét, s lénye pedig örökké azok lelkében és szívében él majd, akik vele dolgoztak, akiknek segített, akiket támogatott.

„Hol vagy hazám,
Ha az út terel?
Sok ösvény mentén térek el.
Túl sötét, sűrű éjszakán
Már látom csillagfény raját.
Köd és homály,
Árny se vár.
Tovaszáll.
Tova... száll.”

Nyugodj békében, Miklós Tibor!

- Rosta N. Napsugár -

[2013.09.16.]