"Aki ismer, már nevet a monitor előtt" - Exkluzív interjú Illés Renátóval

 Különleges fűszerrel ízesíti szeptember 20-ai partiját Jay Gatsby: a fiatal, ám annál tehetségesebb táncos-artista, Illés Renátó mutatkozik be - A Nagy Gatsby Show keretein belül - az Orfeumban.

Beethoven óta tudjuk, hogy süketen is lehet fenomenális műveket alkotni. Illés Renátó, korunk fiatal hőse pedig annak élő bizonyítéka, hogy a fizikai test hangtalan, művészi megnyilvánulásával is megszólalhat a zene.

Szuggesztív színpadi jelenléte, műszerpontossággal kidolgozott mutatványai, szinte látható és tapintható energia-kisugárzása olyan érzelmeket mozgatnak meg a nézőben, mint egy szívbe markoló szerelmes ballada Whitney Houston vagy Céline Dion előadásában. Rhönrados szólója alatt és után a megrendülés keveredik a frenetikus eksztázissal.

A 20-as évek féktelen, dekadens világát megidéző, éneket, táncot, revüt magában foglaló, A Nagy Gatsby Show című Orfeum-produkció szeptember 20-án a szórakoztatás más dimenziójába lép a fényességet jelképező tűzszekér lenyűgöző végigvonulásával.

Lájk, ha szeretsz koncertre járni 

Őszinte beszélgetés a sokoldalú Illés Renátóval…

– Kiskorod óta töretlen szerelmed a cirkusz. Így talán nem meglepő, hogy profi artistává cseperedtél, az idei Sziget Fesztivál Recirquel előadásain bemutatott produkcióddal fergeteges tapsvihart és ujjongást váltva ki a közönségből. Miben gyökerezik ez a mélyreható és hű vonzódás?
–  Kisgyermekkorom óta különféle cirkuszi műsorok látogatója vagyok. Azt hiszem, ez akkor kezdődött, amikor bementem egy kopott sátorcirkuszba, magamba szippantottam azt a jellegzetes „cirkuszillatot”, majd hamarosan ellepték a manézst az artisták. Amikor megjelentek a „repülő emberek” a kupolában, annyira elállt a lélegzetem, hogy le is ejtettem a plüssdelfinemet a gradin [lelátó – A szerk.] alá. Ott fogalmazódott meg bennem, hogy ezt akarom csinálni. Nehezítette a dolgomat, hogy békéscsabai fiú vagyok, és nem igen engedtek el ötévesen a fővárosba, de ez az édesanyámnak köszönhetően megváltozott.

További képekért kattints!

– A rhönrad mellett a színház világa is otthonod. Jól gondolom, hogy örökmozgó, sokszínű, illetve minden iránt nyitott és érdeklődő ember vagy?
˜–  Hamar észrevettem, hogy nemcsak a cirkusz az új szerelmem, hanem a színház is, ami teljesen elvarázsol, legyen szó prózai vagy mesedarabról, musicalről vagy operettről. Mielőtt elkezdtem volna az artistaképzőt, versenyszerűen táncoltam és akrobatikáztam. Természetesen az éneklés sem maradhatott ki az életemből. Szóval igen, kijelenthetjük, hogy örökmozgó és érdeklődő embertípus vagyok, és szeretem kipróbálni magam más művészeti ágakban is.

Nézd meg Illés Renátó lélegzetelállító produkcióját a Recirquelben!



– A tehetséged, előadói képességeid alapján akár a nemzetközi porondon is érvényesülhetnél. Mik a távlati terveid?
– Szerintem nagyon sokat kell még tanulnom ahhoz, hogy „profi artistává” váljak. Úgy gondolom, a mi szakmánkban – a táncosoknál, a színészeknél, és még sorolhatnám a társművészeteket – soha sincs megállás. Mindig van valami új, amit meg „kell” tanulni, vagy muszáj elsajátítani. Igazából semmit sem kell, de a lehetőség előttünk áll. A művészember soha nem mondhatja el magáról, hogy ő már profi, hiszen akkor válik igazi profivá, ha alázatosan fejleszti magát a végtelenségig.Jelenleg a Recirquel artistája vagyok, továbbra is fut a Cirkusz az éjszakában című műsorunk a Művészetek Palotájában. Nem árulhatok el bennfentes információkat, de az biztos, hogy még hallani fogtok rólunk ebben az évben is.

– Milyen kapcsolatot ápolsz a zenével, az énekléssel?
– A zene jelen van a mindennapjaimban; fogalmazhatunk úgy is, hogy zene nélkül nem indul el a napom. Táncosként kezdtem a színpadi életemet, ezért nehéz megállni, hogy ne kezdjek automatikusan mozogni, ha egy jó ritmust hallok.
Az éneklésről a fürdőszobám többet tudna mesélni, de megpróbálom kihozni magamból a legtöbbet. Általános iskolában a kórus tagja voltam, nagyon sokat énekeltem, de ahogy feljöttem Budapestre, elkezdtem mutálni, így ez abba is maradt. Azóta is énekelek minden nap, de ezt próbálom titokba tartani, nehogy megzavarjam mások nyugalmát. [Felnevet.]

– Szeptemberben vendégfellépőként csatlakozol az Orfeum saját produkciójában, A Nagy Gatsby Show-ban Berkes Olivérhez, Gondi Helénhez és Kállai-Kiss Zsófihoz. Mire számíthat tőled a közönség? Minek köszönhető ez a személyed általi vérfrissítés?
– A produkció egyik szereplőjével, Kállai-Kis Zsófival régebb óta baráti kapcsolatot ápolok, általa ismerkedtem meg az Orfeummal, illetve a mulató műsoraival. Nagyon imponáló, hogy hazánkban van még olyan hely, amely a régi varietéműsorokra emlékeztető show-kkal kápráztatja el a közönséget. Nyáron Oroszországban vendégszerepeltünk a Recirquellel, ahol volt egy duettem a Young And Beautiful című dalra, ami szintén szerepel A Nagy Gatsby című filmben. Mint kiderült, Zsófinak nagy vágya elénekelni ezt a számot, és arra gondolt, mi lenne, ha „megfűszereznénk” kicsit a produkciómmal. Természetesen örömmel fogadtam a felkérését, hiszen nagyon szeretem, amikor társművészetek ötvöződnek egy produkcióban. Korábban Pirgel Dáviddal voltak hasonló produkcióink, amelyek elnyerték a közönség tetszését. Remélem, most sem lesz másképp. Mivel az Orfeumot nem artistákra tervezték, különös kihívás lesz számomra. Mindenesetre, szerintem nagyot fog szólni.

– Mennyire érzed magadénak a Gatsby-korszakot, azaz a 20-as, 30-as évek féktelen, gátlástalan, buja és szabadságízű világát?
– Aki ismer, már nevet a monitor előtt. Teljesen magaménak érzem ezt a korszakot.

– Magánemberként mivel töltődsz? Milyen vágyak hajtanak?
– Nemrég költöztem be a saját lakásomba, és szerencsémre a legjobb barátom is velem tartott. Jelenleg a lakás berendezésével, alakításával és a közös kiskutyánk nevelésével töltődöm. Természetesen a próbák sem maradhatnak ki az életemből; minden napra jut valami jó: balettóra, kortárs tánc, kontakt improvizáció, színészmesterség, nyújtás, erősítés, és az elengedhetetlen szakmai próbák.
Egyelőre kisebb vágyak hajtanak. Nem mondom, hogy nincs egy nagy álmom, ám ahhoz, hogy azt elérjem, a kisebb vágyaimat kell valóra váltanom. Az oda vezető út hosszú és kemény lesz, de állok elébe. Még kóstolgatom a nagybetűs, felnőtt életet. Nem egyszerű, de soha ne szabad feladni az álmainkat, mert azért vannak, hogy küzdjünk értük. Kemény munkával pedig el is érhetjük azokat.

- Aigner Ivan -

[2013.09.17.]