˝Mi hárman jól elvagyunk egymással.˝ - Interjú Weisz Viktorral

 Weisz Viktor, a 2013. évi The Voice műsorának döntőse immár több mint 15 éve „koptatja” az ország színpadait. Szeptember 27-én, az Orfeumban mutatkozik be önálló, a 60-as és 70-es évek legkedveltebb magyar táncdalait csokorba gyűjtő estjével.

 A zene szeretetét édesapjától örökölte, a gitáros papa bandájában kezdett el ő maga is zenélni. Különös képessége, hogy nemcsak saját, hanem mások hangján is kitűnően énekel: Pataky Attilától Korda Györgyig mindenki „ott van a torkában”; de amitől egyedivé válik, az maga Weisz Viktor.

Csatlakozz, ha kedveled a retro magyar dalokat. 

Viktor hamar összeállította saját zenekarát; nem is akárkik színesítik a palettát: Horváth Zsolt (zongora), Szendi Gábor (dob) és Bese Csaba (nagybőgő).

Többek között a 60-as és 70-es évek nagy magyar táncdalai – Máté Péter, Szécsi Pál, Koós János, Korda György és mások slágerei – szerepelnek a repertoárban, ám mindig lehet egy kis meglepetésre számítani.
Ahol egyszer fellépnek, oda visszajáró előadóként számítanak rájuk, hiszen amellett, hogy rajongótáboruk egyre nagyobb, fergeteges hangulatú bulikat csinálnak.

A kultúrmissziót teljesítő Orfeumban való bemutatkozó estje, az Egy fiú a házból előtt kíváncsiskodunk…

– Születésedtől kezdve a zenét a levegővel együtt szívtad magadba, így nem csoda, hogy most már te tartod a kezedben a gyeplőket. Mennyire édes számodra a muzsika hangja?
– Édesapám zenész, és bár alig értem fel a színpadot, de már mentem vele. Nekem a zene a minden. Érzéseket, érzelmeket közvetít, megvigasztal, és örömet okoz. A zenén keresztül ezeket az érzéseket átadhatom a közönségnek is.

– Másfél évtizede vagy a pályán, a The Voice pedig meghozta neked az országos ismertséget. Hogyan tekintesz vissza a tehetségkutató előtti időszakra, valamint hogyan él(t)ed meg a változást?
– A The Voice előtti korszakot is imádtam, az az alattit, illetve a mostanit is. Már előtte is keményen dolgoztam, sok fellépésem volt. A The Voice egy lehetőséget adott a továbblépésre. Adott egy nagy rúgást, ami még több munkát hordoz magában; és ezt nagyon élvezem.

– Honnan ered a 60-as, 70-es évek iránti vonzódásod?
– Szeretem a mai dalokat és előadókat is, de tény, hogy valamilyen szinten közelebb állnak hozzám a régi idők zenéi. Máté Péter, Komár László – és még folytathatnám a sort – hihetetlen tudással és érzelemvilággal tudták közvetíteni a dalaikat. Olyan színpadi alázat volt bennük, ami mostanában csak nyomokban található. Azon kívül ma valahogy rohanunk, ám ezek a dalok lassításra, megállásra késztetnek. Azt mondják, állj meg, figyelj, gondolkodj, érezz. Lelassul körülötted a világ.

– Milyen energiák szabadulnak fel, amikor színpadon vagy? Mi a motivációd, a célod?
– Az biztos, hogy egy nagyfokú exhibicionizmussal rendelkezem, mint mindenki, aki színpadra lép. Ezt kár lenne tagadni. Természetesen igyekszem ezt egészséges keretek között tartani. Viszont nagyban előre viszi a munkát, az akarást. Szeretném megmutatni, mi az, amit tudok: érzelmeket, érzéseket közvetíteni. Nincs annál felemelőbb érzés, amikor nevető, bulizó vagy épen sírdogáló közönséget látod. Mert akkor tudom, hogy adtam valamit.

– Stand up-műsorod miként született meg? Mekkora koncentrációt kíván meg, illetve mekkora élvezet más bőrébe bújni?
– Az nagyon fontos, hogy az általam „megszemélyesített” dalokat, előadókat mélységesen tisztelem. Ahogy ez lenni szokott, először baráti körben, házibulikon bontogattam a szárnyaimat. Ennek nagy sikere volt, feldobta a hangulatot. Aztán gondoltam egy merészet, és elkezdtem tudatosan kigyakorolni, dolgozni rajta. Figyeltem a dalokat, az előadók mozgáskultúráját, előadásmódját. A hang pedig adottság, és megtanulható technika kérdése. Én pedig azt hiszem, tudok vele bánni.

– A zenélés mellett mivel foglalkozol, azaz mivel fejleszted magad, mivel bővíted a tudásodat?
– A zene szinte kitölti az életemet. Szerencsére sokat lépek fel, és készülnek a saját dalaim is. Persze nekem is szükségem van a feltöltődésre: a barátokkal bulizni, borozni egy jót, teniszezni, vagy elmenni egy-egy jó kis koncertre. A magánéletemre is odafigyelek, helyet kapnak a kettesben eltöltött órák is.

– A szabadság és a szenvedély milyen jelentőséggel bír az életedben?
– Mindent csak szenvedéllyel tudok csinálni. Állandóan ezer fokon égek, de szükségem van a szabadságra is, minden téren. Mi hárman jól megvagyunk egymással. :-)

Hallgasd meg a Valaki mondja meg című dal Weisz Viktor-féle feldolgozását!

– Aigner Ivan –

[2013.09.23.]