A komponista - interjú Czomba Imrével

Közel 20 éve a zenei pályán, dalait énekelte már Cserháti Zsuzsa, Miklósa Erika, Kovács Ákos, Kulka János. Táncbemutatók, és színházi előadások zeneszerzője. Ő írta a 2006-os Úszó EB és az idei, 2013-as budapesti Judo EB hivatalos dalát, 2008-ban és 2009-ben pedig az augusztus 20-i Tűzijáték zenéjét komponálta. Kiváló zongorista, harmonikás, zeneszerző és hangszerelő. Czomba Imrével beszélgettem.

– 1972-ben Miskolcon született. Zenei tanulmányait is itt kezdte, majd később Budapesten folytatta. Mindig tudta, hogy zenész szeretne lenni?
– A családomban nem volt soha profi zenész. Apám mérnök, mindenki azt gondolta, hogy a zenélés csak egy hobby és folytatom a családi hagyományokat. Gyermek koromban sokat jártam matematika versenyekre, később pedig a Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karán kötöttem ki. Azonban az évek során egyre több olyan hatás ért, ami miatt a zene jobban kezdett érdekelni. Ifj Rátonyi Róbert és Oláh Kálmán voltak a zongoratanáraim, Budapesten ezekben az években virágzott a klubélet és a kollégiumi létbe bőven belefért, hogy néha koncertezni mentem. Viszonylag gyorsan bekerültem profi zenekarokba is. Játszottam például a Török Ádám vezette Palermo Boogie Gang-ben, majd később - Szabó Tamás, szájharmonikás barátom ajánlására - bekerültem Zorán zenekarába is. Utóbbi mérföldkőnek számított életemben, hiszen először játszhattam 10-15 ezer fős közönség előtt, olyan zenész nagyságok mellett,  akiket eddig csak a tévében láttam.

– Saját honlapján arról ír, hogy nagy hatással voltak zenei világára a filmzenék. Esetleg van olyan zeneszerző, akinek munkásságát példaértékűnek tekinti?
– Nagyon sok kedvencem van. Volt szerencsém közelről is tanulmányozni Los Angelesben a hollywoodi zeneszerzési technikákat. Nagyon megtisztelő volt, hogy kiváló szakemberekkel találkozhattam és véleményezhették a munkáim. Annál nincs is fantasztikusabb érzés egy zeneszerzőnek, amikor Oscar-díjas filmzenészek dicsérik a munkáit. Volt szerencsém találkozni például az egyik legnagyobb kedvencemmel David Foster-rel, aki ebben a szakmában a legnagyobb szaktekintélynek számít.

– Olyan nagy előadókkal dolgozott együtt, mint Presser Gábor, Zorán vagy éppen Kovács Ákos.  Befolyásolták zenei ízlését ezek a közös munkák?
– Nagyon sokat tanultam ezektől a kiváló zenészektől. Vannak olyan dolgok ebben a szakmában, amiket csak így lehet elsajátítani. Presser Pici bácsi zongora játékát mindig is nagyon szerettem. Nagyon nagy iskola volt, és a Zoránnal való fellépéseken rá is kényszerültem, hogy alkalmazzam ezeket a technikákat. Ráadásul nekem nagyon tetszik az improvizatív zeneszerzői és hangszerelési technikája, ebből is nagyon sokat lehet tanulni.  Zorán és Ákos hozzáállása, precizitása szintén követendő, példa értékű.

– 1999-ben Eszenyi Enikő felkérésére  az E.Tangó című lemezre és később az ebből készült színházi darabhoz írt zenét. Kihívás vagy felelősség volt a zenészi pályáról a zeneszerzők világába lépni?
Enikővel ez egy nagyon érdekes találkozás volt. Ebben az időben, már rengeteg produkcióban dolgoztam, mint zeneszerző vagy hangszerelő. Nagyon izgalmas vállalkozás volt, régi és új tangó dalokat összekomponálni. Nagyon élveztem, szabad kezet kaptam, tulajdonképpen életemben először, azt csinálhattam, amit akarok

– Mindössze két évvel az ExperiDance Production megalakulása után találkozott Román Sándorral.2002-ben egy azóta is tartó, sikeres együttműködés kezdődött Ön és a Tánctársulat közt. Az ExperiDance Production előadásainak egyik legnagyobb ereje, hogy szavak nélkül képes üzenetet közvetíteni. Ez nagyobb terhet ró a zeneszerzőre?
– Sándorral nagyon jó időben találkoztunk, akkor indult az ExperiDance. Hamar rájöttünk, hogy hasonló zenéket szeretünk. Egy reklám előadás volt az első munkánk és azután jött a Revans. Szakmai életem egyik legemlékezetesebb pillanata volt a darab nemzeti színházas bemutatója, Törőcsik Marival.. Olyan zenészekkel és zenekarokkal vehettem fel a dalokat, mint a világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekar és Kovács Ákos. Ebben az időben találtam magamra igazán, rájöttem, hogy ez az, ami igazán érdekelt mindig is. Sándorral kidolgoztunk egy sajátos technikát. Sokszor egy színházi munkánál az idő jelenti a legnagyobb problémát, hiszen minden az utolsó pillanatig változik. Azt hiszem, hogy a Revans után elindult egy olyan sikerszériája az ExperiDance-nek, amiben oroszlán része lehet a kiforrott zenének is.

– 2006-ban az Úszó EB, 2008-ban a Magyar Olimpia Csapat, idén pedig a budapesti Judo Európa bajnokság hivatalos dalát írta.  Miben más egy „sportolóknak írt zene” mint mondjuk egy pop sláger?
– Abban biztos, hogy egy ilyen dalnak nagyon jellegzetesnek kell lenni. Nem baj, ha a helyi zenei sajátosságokat, értékeket is vissza tudja adni, hiszen a megrendező országra jellemző védjegyet is hordozza..

– 2008-ban és 2009-ben is Ön írta az augusztus 20-i Tűzijáték zenéjét. Egy ilyen munka alkalmával mennyire kap szabad kezet a zeneszerző?
– Nagyon pontosan körül volt írva a teljes tűzijáték sztorija. Dramaturgiailag nagyon pontosan meg volt szerkesztve, mint akár egy színdarab. .. Volt egy központi számítógép, amelyen a zene dinamikájára előre leprogramozták az egész eseményt, és a zenémet, mint egy karmester levezérelte.  A műsor rendezője egyébként Meskó Zsolt barátom volt, akivel számos sikeres produkcióban dolgoztam együtt. 

– A Ram Colosseumban október 18-án volt premierje a Makrancos Kata musical komédiának. Shakespeare klasszikusát ilyen formában még nem dolgozták fel Magyarországon. Mit gondolt, amikor először megkereste Meskó Zsolt, a darab író-rendezője?
– Zsolttal már többször dolgoztunk együtt. A Makrancos Katáról, csak annyi ugrott be a tanulmányaimból, hogy van egy nehezen kezelhető, komisz leány, akinek férjet keresnek, majd a végén találnak is… Mint az előző munkáinknál is, Zsolt előre megírta a dalok szövegét én pedig pár nap alatt megírtam két nagyon fontos dalt. Ezt követően furcsa módját választottuk a közös munkának. Mivel Zsolt tisztában volt azzal, hogy mit szeretne és hogyan, így pár alkalommal a stúdiómban, “real time” megírtam az instrukciói alapján a zenéket, szinte rögtönözve.

– A Makrancos Kata musical esetében mennyire volt nehéz a megfelelő stílus kiválasztása, illetve megfelelő stílusok ötvözése?
– Az elkészített demók után már látszott, hogy ez nem lesz egy szokványos musical. Zsolt szeretett volna operás áriákat, én sem ellenkeztem. Alapvetően egy mai zenékkel fűszerezett darabot szerettünk volna, de az opera paródiák miatt kapott egy nagyon bájos hangulatot. Hamar összeállt a fejemben a szereplők zenei arca, itt mindenki megkapta a maga hangszer családját és stílusát. A reneszánsz zene nekem önmagában nagyon egyhangú, így igyekeztem még véletlenül se ebbe a hibába esni. Ritmikákban is változatos zenéket szereztem, alapvetően a 6/8 és a 3/4 nagyon jól áll ennek a kornak, de nem riadtam vissza a táncosok örömére az 5/4-től sem.

– Aki ismeri a Makrancos hölgy történetét, tudja, hogy van benne egy nagyon élvezetes szópárbaj Kata és udvarlója között. Prózailag egy igazi mestermű Shakespeare írása, a zeneszerzőnek mekkora kihívás volt ez a szópárbaj dalviadallá alakítani?
– Nagyon riasztó volt számomra a szövegkönyvben ez a rész, hiszen a zeneszerző megszokja, hogy bizonyos zenei formákba tud kapaszkodni, legtöbbször 4 sor, bizonyos mennyiségű szótag… Ebben csak szinte dialóg volt. Zseniális, ha egy szövegíró így érti zene nélkül is, hogy mit miért ír le. Mikor közösen kezdtük értelmezni a dalokat, megértettem én is, hogy Zsolt mit is akar igazából. Nekem mindenképpen ez a legkedvesebb jelenetem. A próbákon mindig izgultam, hogy hogyan lehet ezt az opera paródiát, a színház sajátossága miatt karmester nélkül elénekelni. Olyan komoly szöveg mennyiség és ritmikai váltás van a dalban, hogy elég csak egyszer rossz helyen beénekelni és el lehet veszni az egész folytatásban.

– VN –
Fotó1,2: Erdélyi Gábor
Fotó3: Vass Enikő

[2013.11.09.]