"Anyukám még hétfőn is csak pityergett” - interjú Mihályi Rékával (Group n Swing)

Vidám, impulzív jelenség, aki minden esetben a maximumot hozza ki magából. Profi énekesnőről van szó, aki mindig tisztán, biztosan énekel. Valószínűleg senkinek nem jutna eszébe, hogy civilben jogászként dolgozik, hiszen sokak számára a művészet és a jogi pálya olyan távol áll egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől, hogy ezzel a régi mondással éljek.

Zenekarával igyekeznek egy olyan rést kitölteni a zenei palettán, amiről én azt gondolom, hiányként van jelen – hiszen ritkán láthatunk olyan produkciót, mint amilyet a Group'N Swing visz a színpadra.

Múlthét szombaton erről nem csak a zsűrit, hanem a közönséget is meggyőzték A DAL című műsorban, s készülhetnek a középdöntőre.

Ezek után szerintem már mindenki tudja, hogy interjúm alanya nem más volt, mint a csodás Mihályi Réka.

Őszintén szólva a pontozások alatt, meg a sorrendet látva elkezdtem erőteljesen reménykedni, hogy mégsem jön be a találgatásom veletek kapcsolatban – magyarán nem a közönség, hanem a zsűri pontjai által fogtok továbbjutni. Mennyire agyaltatok ezen, miközben néztétek a többi versenyző produkcióját?
Mihályi Réka: Először is nagyon kedves, hogy a képzeletbeli sorrendedben helyet kaptunk. J Amikor az ember belekerül egy ilyen versenyszituációba, akaratlanul is átitatódik a továbbjutás izgalmával. Mi nem versenyezni szerettünk volna, hanem szórakoztatni, viszont ott abban a helyzetben mi sem kerülhettük ki ezt az érzést. Az is elképesztő, ahogy mindezek mellett szinte ismeretlenként szurkoltunk egymásnak. Hiszen minden előadó ugyanazon az érzelmi ösvényen haladt végig, ami láthatatlan módon kötött össze mindannyiunkat.

Mikor kiderült a színpadra lépés sorrendje, hogyan fogadtátok az első helyet? Hiszen ennek (ugyanúgy, mint az utolsónak) vannak előnyei és hátrányai is. Hátránynak például mondhatjuk azt, hogy azért az első produkcióknál a zsűri még óvatosan pontoz, hiszen nincsen még viszonyítási alapjuk.
Mihályi Réka: Az idei első adás, első műsorszáma voltunk, így aztán valóban mindenféle viszonyítási alap nélkül álltunk a közönség és a zsűri elé. Lehet a pontozásban még óvatosak voltak, de azt gondolom, nyitányként szükség lehetett arra a friss könnyedségre, amit közvetítettünk. A csapat egyébként megkönnyebbült, amikor kiderült, mi kezdünk, hiszen hosszú volt a nap és nehéz lett volna a végéig szinten tartani azt az energiát.

A zsűritől tulajdonképpen csak pozitív kritikát kaptatok, illetve ketten is elmondták, hogy jártak már a koncertjeiteken; Kovács Kati pedig külön kiemelte, hogy te voltál az egyetlen, aki mind a próbákon, mind pedig az élő műsorban tűpontosan énekelt. Mennyire jelentett ez nagy elismerést az ő szájából?
Mihályi Réka: Annak ténye, hogy az emberek – legyen az szakmabeli, vagy sem - voltak már Group’N’Swing koncerten és tetszett neki, netán újra eljöttek, óriási elismerés. Hogy ez épp a zsűri szájából hangzott el, mérhetetlen boldogság volt ott, abban a pillanatban a színpadon állva. Kovács Kati az egyik kedvenc előadóm, hiszen a tehetsége és kitartása példaként állhat sokunk előtt. Megtisztelő volt a szakmai véleménye, mely ráadásul teljesen objektív és elfogultság mentes volt! Megkönnyeztem!

Beszéljünk egy picit magáról a koncepcióról is, mert az sem elhanyagolható. Főképp amiatt sem, mert ti a tárházak összes lehetőségét bevetettétek. Nem céltalanul volt háttérvetítés, bele volt építve a történetbe – mondhatjuk azt, hogy egy minishow-t láthattunk magunk előtt. Ki volt a koncepció kitalálója?
Mihályi Réka: Romhányi Áron (United zenekar billentyűse, Réka kedvese – szerk.) írta a Retikül című versenydalunkat, míg a szöveget Lombos Marci. Mivel egy igazán beszédes téma, így mindenképp szerettük volna élethűvé varázsolni a férfi és nő közti macska-egér játékot. Itt jött a képbe a zenekar művészeti vezetője, a mi „nevelőtanárunk”, Zsoldos Géza. Akivel egyébként a szeptemberi teltházas MÜPA showműsorunk kapcsán dolgoztunk először együtt. Hisz bennünk, ezzel folyamatosan ösztönözve a csapatot a színpadi fejlődésben. A háttérvetítés is a történet szerves része volt, melyben Kovács Ivó segített nekünk.

Mennyire kellett koncentrálnotok arra, hogy minden pontosan akkor történjen, amikor kell? Hiszen mindenkinek több funkciója is volt a színpadon, nem lett senki bekategorizálva egy szerepbe. Azért kérdezem, mert nekem, mint külső szemlélőnek teljesen úgy tűnt, hogy könnyeden, szinte a kisujjatokból kirázva csináltátok végig ezt a három percet.
Mihályi Réka: Az előadás teljes koncentrációt igényelt, hiszen minden apró részlet ki volt dolgozva. A színpadi műsort két héten át tartó felkészülés előzte meg. Külön koreográfussal, Nagy Anikóval (Stohl András felesége) dolgoztunk együtt. Természetesen Zsoldos Géza álmodta meg és vitte végig a produkciót. Nekünk „csupán” annyi volt a feladatunk, hogy minőségben kivitelezzük.

Nagyon büszke vagyok az öt fiúra, akik zenész létükre nem csak vokáloztak, hanem énekeltek is, és ami a legnagyobb elismerés, betanult koreográfiát táncoltak. Szerintem egyikük sem gondolta volna akár egy fél évvel ezelőtt sem, hogy így lépnek majd ki a komfort zónájukból és ugranak maguk fölé.

Mit gondolsz, mi  nagyobb „elismerés”? Ha a zsűri juttat tovább egy produkciót, vagy a közönség? Vagy mindkettő mondható pozitív dolognak, csak más szemszögből.
Mihályi Réka: Már a 30 döntős dal közé jutást is óriási elismerésnek tartom, annál is inkább, mert idén 435 közül választott a zsűri. Azt gondolom, annak ellenére, hogy elsőként pontozott a zsűri, mégis szép pontszámokat gyűjtöttünk be, viszont a legnagyobb elismerésnek a közönség értékelését tartjuk! A rengeteg szavazatért nem tudunk elég hálásnak lenni. Talán ez is egy visszaigazolás, hogy az emberek szeretik ezt a fajta zenét és a mosolygós könnyedséget, ami ezzel jár!

Mennyire sikerült már feldolgozni a továbbjutást? Tart még az eufóriás állapot?
Mihályi Réka: A műsor után katartikus boldogság tört ránk, felszabadultak az érzelmek! A zenekar többi tagja, akik otthonról szurkoltak, szebbnél szebb üzenetekkel halmoztak el bennünket, hiszen közös az öröm és siker! Egyébként anyukám volt a legaranyosabb, aki még hétfőn is csak pityerget, s mikor megkérdeztem, hogy mégis miért sírdogál még mindig, csupán annyit mondott, majd megtudom, ha gyerekem lesz! J

Hogy érzed most, lesz jégpályán való éneklés?
Mihályi Réka: Tekintve, hogy félek a jégpályán, továbbra is aggódom az ígéretünk miatt! Ugyanis  kijelentettük, ha döntőbe jutunk, Óbuda főterén a jégpályán korcsolyázva adjuk elő a dalunkat. Bár, ha jobban belegondolok azok után, hogy a produkcióban tűsarkúban gázolok át a kollégák hátán, mit nekünk egy kis jég! J

Rosta N. Napsugár

[2014.01.30.]