Ez jó lesz! Jön a Táncdalfesztivál Anno produkció

A retro-érzés megfejthetetlensége. Avagy takarásból láttam. Táncdalfesztivál Anno - fekete-fehérben - áll az előadás felvezetőjében. A produkciót a készítők terve szerint hamarosan az ország több városában is bemutatják. A pontos időpontokról később beszámolunk.

A NapÁrnyák Társulat és a Sziget Színház közös produkciója a Táncdalfesztiválok hőskorát idézi. Amikor még fekete-fehérben nézték az egyetlen televízió egyetlen csatornáját azok, akiknek megadatott. Megadatott az, hogy választhatták a szórakozni vágyás egyetlen kizárólagos tömegkommunikációs forrását. Néha, esténként. Amikor még nem tudták, hiszen az idő spektrumából visszatekintve nem is tudhatták, hogy „villanyfelkapcsolásaikkal” – annak idején nem a ’tévések’, hanem a villamos művek mérte az áramszolgáltatás megnövekedésének mérhetőségével a rokonszenvező növekményt – részesei/támogatói lesznek annak a könnyűzenei tömegkultúrának, ami az egyik óceán egy másik partján, Monterrey-ben, Woodstockban a tudtukon kívül, valójában időazonosan, de egy teljesen másik társadalmi felépítményben szintén megvalósult. Részesei annak a tömegkultúrának, melynek szocializációs hatása ma is jelenvaló, szórakozni vágyható, hiszen egy teljes korosztály identitásának kulcsértéke. És nem megkerülhetően: azon korosztály gyermekeié, simán az unokáié is, természetesen.

…a dramaturgia: az aktualitás

A fellépők nem csupán énekesek. Színészek, akik nyerni akarnak. Ha nem akarnának nyerni, nem lenne tét. Ha nincs tét, nincs verseny. Ha nincs verseny, nincs feszültség sem a színpadon, sem a nézőtéren. A fellépő színészek alapattitűdje a hatvanas-hetvenes évek tehetségkutató versenyei versenyszemléletének megidézése, annak az előadásukba való beépítése. Szerepjáték és egyben győzni akarás is.  Takarásból láttam, mikor Pál Tamásnak azt mondta Pintér Tenya, hogy szeretném, ha te nyernéd. Közben meg dehogy szeretné! Ő szeretne nyerni! Színész. Normális exhibicionista színész, aki beledöglik, ha nem ő az első. És beledöglenek a fiatalok is. És a táncosok, a zenekar is, mindenki.

A konferanszok az eltelt idő spektrumából szemlélik az akkori dramaturgiát, idézőjelesen, a ma közönségét megszólítva. Korabeli, MTA-archívumból előbányászott mondatokat hallunk: „A táncdalfesztivál kóros jelensége mellett azonban nem mehetünk el szó nélkül. Ez a heteken át tartó verseny az óriási propaganda hatására nemzeti üggyé válik, és mondhatjuk nyugodtan, egyfajta pszichózis tárgya lesz. S mi van mögötte? Sokszor ízléstelen, vagy sekélyes erkölcsi és gondolati tartalom, valamint a zenei ízlés tekintetében is értéktelen vagy egyenesen káros anyag.” A nézőtér röhög. Nem az Akadémián – a saját kötődésükön.

Lájk, ha kedveled a retro dalokat.

A mai tömegkommunikációs, elsősorban televíziós tehetségkutatóverseny-kínálatban ígéretes értéknek szánják az előadást. Éles ellenétbe kívánják állítani az „emeltdíjas” sms-ek generálta fals, objektívnak a legnagyobb jóakarattal sem nevezhető előítéletek alapján születő perc-sztárokat a valóban időtálló évtizedes produktumokkal. Az előadással ki kívánják emelni ezek egymásra vetítésének dramaturgiai, egyben értéktisztázó hatását.

…a megvalósítás

Öttagú, a korabeli Táncdalfesztiválokat kiszolgáló bigbandek-nek mai viszonylatban megfeleltethető, a ’66 és ’81 között képernyőre került döntős dalokat az egykori kották alapján hűen eljátszó, hangjegy-, ütem-, tempó- és harmóniaazonos élő zenekari háttér. SMTPE lineáris timekóddal, a zenekar ritmusszekcióján, ún. „takkjelen”keresztül vezérelt, időnként megjelenő korabeli vetítés, melyen a korabeli énekes/együttes látható, a produkcióban fellépő művészekkel azonos jelmezben és gesztusokkal. Ez így elég kerek.

A korabeli televíziós közvetítéseket idéző konferanszok a dalok között. A konferanszokban dramaturgiai humorforrásként, vetítés formájában megjelenő korabeli rövid reklámok. A humorforrást a ma divatos reklámok és a nosztalgikus korabeli reklámok közötti feszültség adja. A közönség soraiból a konferanszié háromtagú zsűrit választ, akik az előadott dalokat egytől tíz pontig, az asztalukra elhelyezett táblákkal minősítik. És a közönség fütyöl, ha nem tetszenek neki a „szakavatott” zsűri pontjai. Izgalmas értékdiskurzus a diskurzusokat kizáró, konteokkal érvénytelenített SMS-tehetségkutatók korában. Minőségi purparlé, kétszer negyvenöt perc reneszánsz színház.

…a dallista

1. Mary Zsuzsi: Mama

2. Zalatnay Sarolta: Hol jár az eszem… ?

3. Szécsi Pál: Csak egy tánc volt

4. Zalatnay Sarolta: Nem várok holnapig

5. Corvina: Egy viharos éjszakán

6. Aradszky László: Annál az első ügyetlen csóknál

7. Kovács Kati: Nem leszek a játékszered!

8. Metró: Régi kép, szobrok

9. Koós János: Kislány a zongoránál

10. Zalatnay Sarolta: Fák, virágok, fény

11. Szűcs Judit: Táncolj még!

12. Soltész Rezső: Várj!

13. Cserháti Zsuzsa: A boldogság és én

14. Hungária: Limbó-Hintó

15. Friderika: Kinek mondjam el vétkeimet?

16. Korál: Homok a szélben

17. Soltész Rezső: Szóljon hangosan az ének

18. Generál-Cserháti: Különös szilveszter

…a cél

Az értékidéző szórakoztatás. Semmi több.

[2014.03.20.]