A zenekar, amelyet nem lehet zavarba hozni 

Ha kell utca-zenélnek, ha kell Pinket játszanak, vagy éppen valami egészen mást, kedv, és igény szerint. Egy nappal később pedig már lehet, hogy igazi metal-arcokká alakulnak. Talán így lehetne dióhéjban bemutatni a különleges tiszakécskei formációt, a Let the Cigar Die-t.  Lapunknak Sánta Zoltán, a csapat gitárosa mesélt: múltról, jelenről, mindenről.

– Utcazenész tehetségkutatón indultatok. Mit lehet tudni a versenyről?
– Az egész ötlet a Velveté, akik a Kalap-Kabát projekt kapcsán keresik az év utcazenészét. A versenyre az ország minden pontjáról jelentkeztek ismert, és kevésbé ismert muzsikusok, hogy kipróbálják magukat. A kihívás nem kicsi, igen neves zsűri bírálja a zenészeket: így például Novák Péter és Vörös András, a Superbutt frontembere is a döntőbizottságot erősíti.
 

Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.

– Már az utolsó fordulónál jártok. Melyik formációtokkal neveztetek?
– Akusztikus formában indultunk. A zenekar ilyen alakban kezdte ugyanis anno a koncertezést velem és Levivel, majd később alakult csak ki a kvartett, amivel jelenleg is ország-szerte koncertezünk – ekkor csatlakozott Kőrös Zoli és Czene Dávid. Túlnyomóan aztán ez utóbbi formációval nyomulunk LTCD-ként, ez a fővonal, de Levivel megtartottuk az akusztikus performanszt is: néha-néha, kisebb klubokban, pubokban zenélgetünk ha jól esik. Ennek a felállásnak is különleges hangulata van, ami hiányozna ha elhagynánk.

– Honnan jöttetek, mióta zenéltek, és hogy jutottatok idáig?
– Majdnem egytől-egyig Tiszakécskeiek vagyunk, Dávid lóg ki a sorból, ő martfűi. Én több helyen dolgozom, Levi Szegeden egyetemista, Dávid Kecskeméten fősulis, Zoli pedig ’Kécskén gimnazista. Régóta vagyunk jóban, és mára a zenében is nagyon jól összebarátkoztunk: idén három éves a zenekar, de nagyon sokat koncertezünk, az idő pedig összekovácsol.

– Milyen zenét játszik az akusztikus LTCD?
– Ezen a lágyabb vonalon elég széles skálán mozgunk; a poptól a metálig, akár Pinktől a Panteráig minden játszik. Az akusztikus verzió egyszóval teljesen improvizatív: csak megyünk és játszunk. Nincs kialakult sorrend, amihez katonásan kötődünk, olykor csak leülünk, és eljammeljük az egészet. Akit érdekel, az most vasárnap Szentendrén megtalál minket a döntőn. Előző nap, szombaton meg Egerben az EGERFESZTEN a teljes zenekar is megtekinthető.

– Ha jól tudom régebben tribute-öztetek is, legalábbis néhányatok. Az most teljesen pihenőpályán van, vagy folytatjátok még?
– Igen, én valóban játszottam tribute zenekarban, meg is van még a LAST, ami ha kedvünk tartotta tribute-ként, ha nem, saját számokat produkálva működött. Ma már nem olyan aktívan koncertezünk vele, mint régen, de azért nem tűntünk el. Ha úgy érezzük, és lehetőség is van, nem mondunk nemet, szívesen elővesszük a régi dalokat, és a Rage Against feldolgozásokat is.

– A múltból végezetül ugorjunk vissza a jelenbe. Közeledik a hétvégi utcazenész döntő. Milyen szerintetek a jó közönség?
– Jó közönség az, amelyik méltat arra, hogy meghallgasson. Ezen belül akárki lehet. Aztán ha meghallgatott, akkor később majd eldönti, hogy tetszik-e neki az, amit csinálunk, vagy sem. Ez már nem a mi dolgunk.

– Milyen esélyekkel álltok vasárnap színpadra? Komoly ellenfeleitek vannak?
– Ezzel nem nagyon foglalkozunk. Mi zenélni megyünk, nem versenyezni.

-kurczorsi-

[2014.05.14.]