Tovább a Robbie Williams és Michael Bublé által taposott ösvényen

A Friends Big Band tizenötödik születésnapját ünnepli, természetesen koncerttel.  Csorba János zenekarvezető szerint még sikeresebbek lehetnek a jövőben, ha folytatódik az a folyamat, amelyet a világsztárok indítottak el a műfaj népszerűsítésének érdekében. 

– Most lesz tizenöt éves a Friends Big Band. Gondolta volna, amikor megalakult, hogy eljutnak a tizenötödik születésnapig?
– Azt hiszem, akkor nem távlatokban gondolkodtam, gondolkodtunk, csak örültünk a megalakulásnak. Mindenkit hajtott a vágy, hogy muzsikáljunk egy olyan csapatban, amilyenben már régen szerettünk volna. A big band muzsikát én a jazz műfajában a csúcsnak tartom. Bizonyára vannak, akik a szabadabb zenei kifejezést részesítik előnyben, de én egyrészt mindig csapatjátékos voltam, másrészt ez a hangzás elég komplex nekem. Azt gondolom, hogy a zenésztársak is ezt szeretik ebben a műfajban. Persze ez okoz nehézségeket is. Több mint húsz zenész idejét egyeztetni nem könnyű!

– Az eltelt idő alatt volt, amikor úgy érezte, fel kellene adni, nem megy, hagyjuk abba?
– Hazudnék, ha nemmel válaszolnék. Az első öt-hat évben azért biztos nem gondoltam erre. A tízéves koncert után egy darabig ismét kitartott a lendület, a meghívott vendégelőadók mindig inspiráltak minket. Sajnos egyre többet kell helytállni mindannyiunknak a munkahelyén, ami nem könnyíti meg a dolgunkat. A legtöbb bosszúságot talán az okozza, amikor a koncertekért úgy kell megküzdenünk. Mivel állandó támogatásunk nincs, azzal tudunk csak gazdálkodni, amit a fellépéseinkért kapunk. Ezek az összegek viszont nem arányosak a zenekar színvonalával.

– Miben rejlik egy big band sikere, mert aki szereti, az nagyon. De vajon elegen szeretik?
– Akkor sikeres egy zenekar, amikor képes kiszolgálni a közönség igényeit. Nekünk ebből a szempontból szerencsénk van, mert aki minket hallgat, az tudja, mire számíthat. Ismerik a stílust, nekünk csak ki kell válogatni azokat a számokat, amik „jól állnak” nekünk. Minden zenekarnak kialakul egy idő után a saját arca, hangja. Hogy keresett-e ez a műfaj? Nem gondolom. Ez egy rétegzene, amihez nincs elég „rajongó”. Még... Ha folytatódik az a folyamat, amit Robbie Williams a Swing című lemezével, koncertjével beindított pár éve, és lesz még több Michael Bublé-lemez a piacon, amelyeket a média is szárnyai alá vesz, akkor talán. Jó lenne!

– Zenekarvezetőként mi a feladata? Minden teher az ön vállát nyomja?
– Röviden: minden! A műsorválasztás, a próbák koordinálása, a koncertek szervezése, a pályázatok figyelése, írása, a koncertek szervezése, az ügyvitel. Hiszen egyesületként működünk, mindent a szabályok szerint igyekszünk tenni.

– Ennyi év alatt nyilván nagy volt a jövés-menés a zenekarban. Egy-egy ilyen „szakítás” mennyire viseli meg a zenekart, a zenekarvezetőt?
– Hál’ isten, olyan szakítás nem nagyon volt, amit a sértettség idézett elő. Inkább élethelyzeti változások hozták az elválást. Éppen ezért tartjuk a kapcsolatot mindenkivel, akik itt játszottak. Amikor szóba jött a névválasztás, akkor arra szavaztunk, hogy valamilyen „angolos” nevünk legyen a műfaj miatt. Így került egyszer szóba a friend, barát szó, ami valóban fenntart minket. A kötelékeink változóak, de vannak, és ez a lényeg. A zenén kívül is számíthatunk egymásra, és ez megnyugtató.

– Több elismerést is kapott már a csapat. Ezeket hogy élte meg? Egy álom vált valóra?
– Azt gondolom, hogy mi az elismerést nem hiúsági kérdésként éljük meg. Minden koncert ugyanolyan fontos, helytől, időtől függetlenül. Mindig a legjobb formánkat kell hozni a színpadon. Ettől függetlenül természetesen az elismerés jólesik, és azt gondolom, mindannyiunk vágya is. Ez így van jól. Nekem is jólesik, ha dicsérnek, de mindig hozzá is teszem, hogy én egyedül semmi sem vagyok, a zenésztársak, akik „megszólalnak” helyettem. Valóban egy álom vált és válik valóra, remélem, még hosszú ideig.

– Vannak esetleg kiemelkedően tehetséges zenészei a csapatnak?
– Természetesen, egyikük jobb, mint a másik! És ez így van! A viccet félretéve: vannak különbségek, de az egység kompenzálja ezt. Mi együtt érjük azt, amit érünk.

– A mostani koncerten László Boldizsár lesz a sztárvendégük. Vele mikori az ismeretség, kinek volt az ötlete, hogy meghívott legyen?
– Az ismeretségünk nagyon fiatal. A Rigoletto előadásain többen is játszottunk vele, páran a zenekari árokból támogatták, én a színpadon, a kórusban énekeltem. Ahogy az lenni szokott, megtaláltuk egymást. Beszélgetéseink egyikén felvetődött a közös koncert lehetősége, ő pedig azonnal igent mondott.

– Mire számítson az, aki elmegy majd a koncertre?
– Csakis a legjobb zenés estére! A műsor összeállításában most is a változatosság vezérelt. Régi és új stílusú hangszerelések, énekes dalok mind megtalálhatóak lesznek. Boldizsár mellett zenekarunk két énekese, Sirhán Judit, és Szűcs István állandó közreműködői a koncertjeinknek, most sem lesz másképp.

– A jövőre nézve milyen zenekari tervei vannak? Még újabb, legalább 15 év?
– Ha rajtam múlik, ennyit még bevállalok! Aztán ha lesz, hagyom dolgozni a feltörekvő ifjúságot. Jó lenne látni, tanítani őket. Kár, hogy Győr fúvósmúltja ellenére nagyon kevés utánpótlásunk van. Örülnék, ha ők is megismernék ennek a műfajnak a szépségeit, a nehézségeit, és ezen keresztül is egyre jobb emberré formálódnának. Hiszek a közösség és a zene embert formáló erejében. Ami új szín lesz ezen a koncerten, hogy vonósokkal játszik együtt a zenekar. A vonósokkal olyan világot tudunk varázsolni a közönségünk elé, hogy hallgatóink rögvest Amerikában fogják érezni magukat!

– Havassy Anna Katalin –

[2014.05.24.]