Szénhülyére varázsolták a Parkot - megnéztük a The Carbonfoolst

Tegnap este a Budapest Parkban több szempontból is katarzis élményben lehetett részünk: a The Carbonfools olyan koncertet adott, amit szerintem még sokáig fogunk emlegetni, mellette pedig rengeteg meglepetéssel készültek, többek között láthattuk az Easter Songhoz készült videoklip egy részletét is.

Majdnem egy éve voltam utoljára The Carbonfools koncerten – akkor pont augusztusban, a születésnapom másnapján néztük meg őket, szintén a Budapest Parkban. Azóta a srácokkal nagyon sok minden történt: egy turné keretében külföldön jártak, Balázs pedig Haitire is elutazott, hogy egy ott lévő árvaháznak segítsen, melyet egy nagyon kedves barátja vezet, harcolva a mindennapi viszontagságokkal. Zenekari szinten is történt változás: a dobok mögött Keleti „Kelo” Tamást egy ifjú titán, Hámori Benedek váltotta.

Izgatottan érkeztem meg a Parkba (itt külön köszönetet szeretnék mondani Ámon Heninek, aki pillanatok alatt megoldotta a technikai okokból kialakult hibát a jegyekkel kapcsolatban), mert kíváncsi voltam, vajon a srácok mennyit változtak ennyi idő alatt, illetve érdekelt az is, hogy Benedek hogyan teljesít a dobok mögött.

A közönség hét óra után szépen kezdett szállingózni, az előzenekar kezdési időpontjára az első sorok már teljesen megteltek. A Maxisun igen érdekes hangzást hozott – viszont azt hiszem, koncerten még soha nem untam úgy halálra magam, mint az ő felvezető produkciójukon. A hangszerelés egy-két dalnál még nem is lett volna rossz, de az énekes éneklésbe váltó szavalása valahogy nem igazán tudott meggyőzni. Sőt, semennyire nem sikerült neki. Nekem egy picit zavaros volt az egész, hogy tulajdonképp mit is szerettek volna velünk közölni.

A fél órás szünet után viszont végre a színpadra léptek a srácok, s megkezdődött egy másfél órás zenei varázslat. A közönség már a második számtól kezdve tombolt, Balázsék pedig a harmadik számtól indultak be igazán. Az első dalnál még azt éreztem rajtuk, hogy egy picit meg vannak illetődve – nagyon látszódott, hogy iszonyatosan készültek erre az estére, s valahol természetes, hogy mindenki úgy szeretne egy produkció után levonulni a színpadról, hogy teljes mértékben elégedett. De a kiváló közönség biztosította őket arról, hogy minden rendben van, illetve még annál is jobban működik az egész.

Igazi erős kohézió alakult ki a zenekar tagjai között, egy emberként lélegeztek, mozogtak, zenéltek, Benedek pedig tökéletesen beilleszkedett közéjük. Olyan volt a játéka, mintha csecsemő korától kezdve Carbon-dalokat játszott volna a hangszerén. Nem az az őrült dobos figura, ezzel szemben egy precíz „játékos”, aki ugyanakkora szívvel és lélekkel ült a dobok mögé, mint ahogy a többiek voltak jelen a színpadon. Egy sokkal érettebb, egy sokkal kifinomultabb Carbonfools-t láthattunk tegnap este, mint egy évvel korábban.

Lájk, ha érdekelnek az új klipek.

Ami a meglepetéseket illeti: természetesen elhangzott a Closer is, kicsit másabb változatban, mint ahogy a klipben hallhattuk, de pont ettől volt különleges. De érezni lehetett, hogy mindenki már a legújabb dalra, az Easter Song-ra kíváncsi. A fiúk a legjobb helyre illesztették be, ami a műsorrendet illeti: a Clublights és a Hideaway között hangzott el. A dal fantasztikusra sikeredett, tökéletes hangzásvilág jellemzi, legyen szó a ritmusszekcióról, vagy akár a gitárról. Bármelyik külföldi rádióban megállná a helyét, a dallam szinte sodorja magával az embert, s csak azt érzi, hogy még többet szeretne belőle kapni. És akkor elérkezett az a pont, ahol kicsit ki kell térnem a vetítésre is, mert az is kísérte ám a dalokat.

Az új dal esetében nem teljesen a videoklipet kaptuk, hanem Emil Goodman 2013-ban KAFF-díjat nyert rövidfilmjéből, a Heaven's Vanguardból láthattunk ízelítőt, melynek a főszerepét Balázs játszotta. A film története a következő: Francis Blaise Henry Waltz szülőbolygójának utolsó nagy jazz-ikonja. Még mielőtt sikeres zenésszé nőtte volna ki magát, szerelmével, Anäis-el lépett fel egy apró jazzklubban. Ebben a klubban fedezték fel őket, de Anäis egyre inkább háttérbe szorult. A szerelmes pár titkos helyén, a Gravity Falls elhagyatott bányánál az énekesnő véget vetett az életének. Francis már nem tudta megmenteni szerelmét. Elvonult a nyilvánosság elől, de most egy utolsó koncertre visszatér.

A klipből innen lettek részek átemelve, illetve kiegészítve zenekari jelenetekkel, melyet szintén Emil rendezett, s Szabó Dániel vágott újra. A végeredmény pedig egy olyan összművészeti egység lett, mely az Egyesült Államok bármelyik zenei díjátadóján büszkén szerepelhetne a legjobb videoklip kategóriában. Remélem, hogy a srácok még többet fognak a fiatal rendezővel dolgozni, mert így együtt olyan jellegű egyedi stílust, kreativitást és nagybetűs szabadságot tudnak képviselni, mely kis hazánkra nem igazán jellemző. Pedig lehetne így is csinálni – csak mernünk kéne.

A másik nagy meglepetés a vissza taps után érkezett: elhangzott ugyanis Balázs szólódala, a Down. De ez is egyedi formába lett öntve, mivel „csak” gitárkísérettel hallhattuk – Isti ugyanis megtanulta, s gyönyörű játékával profi kíséretet nyújtott Balázs fátyolosan karcos hangja mellé.

Vastapsot kapott a zenekar, amit meg is érdemeltek: a rengeteg munka, kitartás és fejlődni akarás meglátszott az egész produkción, így méltán lehetünk rájuk büszkék. Bátran kiállhatnának bármelyik ország bármelyik nagy rendezvényének a színpadára, mert olyat tudnak nyújtani, ami véleményem szerint még sok külföldi együttesben sem található meg. Mennek a klisékre, a biztos sikerre, vagy mondhatnám azt is, sikerreceptre, ők viszont vállalták a kockázatot azzal, hogy mernek egyediek lenni, s nem mismásolják el a zenét, a zeneiséget sem.

A The Carbonfools új fejezetet nyitott a történetében. Kíváncsi vagyok, vajon a következő mit fog tartalmazni.

Fotó: Budapest Park

Rosta N. Napsugár

[2014.07.21.]