SUN Fesztivál 2014: Hatvankilencen innen, kétezer-tizennégyen túl

Hippik már pedig vannak, nem kerültek a „kihalás” szélére. És Ozora után most már Csobánkapusztán is tiszteletüket teszik.

Mivel is kezdhetném ezt a rövid kis fesztivál-összefoglalót, mint azzal, hogy sosem éltem át ilyen hosszúra nyúló és nomád fesztivált, mint a múlt heti SUN fesztivál.  Az idő nehézkes múlását a viszontagságos, olykor égi káoszra hasonlító időjárás is befolyásolta, ami konkrétan sártengerré változtatta az amúgy egészen festői és lélegzetelállító Cserhát-hegységbeli Csobánkapusztai katlant.

Ez a goa trance zenére épülő, hippi gyülekezet amúgy O.Z.O.R.A-ból indult ki, tavaly az ottani többszemélyes szervezősereg különválása eredményezte a somogyi „ősatya” harmadát képező fesztet.  Az első évben mindjárt 12 ezer lelkes rajongót vonzott - ez a szám némileg visszaesett 2014-re -, de azért egyáltalán nem beszélhetünk eredménytelen eseményről.

Ez a szubkultúra talán mindegyiknél elszigeteltebb és körülhatárolhatóbb. A zene és a hippi életérzés (szabadság, erőszak-ellenesség, természetbarát szemlélet, tolerancia, nyíltság stb.) kettőse járja át, és semmi sincs, ami belekontárkodhatna. Hiába a TEK érkezésének rémhíre, a bejáratnál vesztegelő, amúgy nem túl nagy létszámú rendőrök jelenléte, itt semmi sem veheti el az emberek kedvét a szórakozástól.

A zenei körülhatároltság amerikai múltra vezethető vissza, egy egykori katona telepedett le Goa szigetén, és teremtett meg egy sajátos, pszichedelikus zenei világot, ami azért sokat változott az elmúlt 20 év alatt is. Korábban nekem is volt közöm ezen zenei formasághoz, de azt 2-3 év alatt kinőttem, noha jó emlékek fűznek hozzá. Vagyis nem voltam totálisan szkeptikus, de a Csobánkapusztán tapasztaltak mégis egy másik dimenziójú világnak tűntek: olykor szédülten, csodálkozó szemekkel próbáltam megemészteni a látottakat.

A fesztivál rendezésileg azért felettébb kiforratlannak tűnt, itt nyugodtan megemlíthetném a higiéniai körülményeket, vagy a programok időrendjének betartását is, de még ez sem gerjesztett zúgolódást. Itt semmi nem zökkenthette ki a 90 százalékban külföldi vendégeket.  Találkoztam spanyolul kurjongató mexikóiakkal, zárkózott japánokkal és egymáson fetrengő ausztrál fiatalokkal is, nyugodtan mondhatom, hogy ide is betódult a „multikulti” világ.    Azonban, amikor a zene órákra hallgatásba borult (az áramfejlesztő generátorok jócskán levoltak terhelve a 140 bpm-el), akkor azért nagy volt az átmeneti értetlenség. 

Az első két napon egyébként óriási égszakadás volt, ami totálisan feláztatta a fesztivál területét (ahogy 80 százalékban a cuccaimat is).
 A programok amúgy nem bizonyultak túlságosan változatosnak. A SUN zeneileg két napszakra volt bontható. Voltak a korán kelő nappali „tagozatos” dancelők, és az éjszakára készülő, a főleg a már géppuska gyorsaságú zenére pattogó, arcukat egy héten át leplező esti holdfénynél előbújó baglyok.   

Én amúgy az előbbire szavaztam, hiszen azért a napfényes, életvidám közeg sokkal inkább közelebb áll hozzám.

A zene igazából négy helyszínre korlátozódott, a Solar Circle névre keresztelt main stage-re, a Chill-pontra, az élőzenei Tribal-színpadra (itt még egy progresszívnek csak kissé mondható, metálos beütésű banda, a Grand Mexican Warlock is bebocsátást nyert, és aratott sikert) és a Kaleidoszkóp zenei szentélyre. A tömeg természetesen az első és a második egységet látogatta szívesen, felhevülés és leeresztés céljából, ide koncentrálódott az események 90 százaléka.

Fontos feszt-információk:

- Idén már ezt a hippiközeget is „bemocskolta”a Metapay kártyás fizetőrendszer, csak ezzel a műanyag kártyával lehetett enni vagy inni, ami azért megosztotta a látogatókat.
- Az idei évben sem lehetett 65 eurónál (20 150 forint) olcsóbb jegyet kapni, hétfőtől viszont már 110 (34 100 forint) euro volt a karszalag beszerzése. Nem semmi azért egy valójában hirdetésektől és költséges programoktól mentes seregszemlétől...
- Az étel-ital konkrétan drágább volt, mint a Balaton Soundon. Nagy kérdés, hogy a szervezők, vendéglátósok miért nézik pénzeszsákoknak ezt a normál munkavállalásra csak hosszabb „fazonszabászat” után alkalmas közeget. Egy korsó Ászok 600 forint, egy korsó Dreher 750, egy Jägermeister 900, egy nem igazán laktató étel minimum 1500 forint, és még sorolhatnánk…
- A fesztiválozók átlagéletkora össze sem hasonlítható egy átlagos, közérdeklődésre szert tevő  feszttel. Itt rengeteg a családos, kutyás középkorú, ami persze azzal is magyarázható, hogy azért ehhez az életformához bizonyos szempontból érettebbé kell válni…
- Itt a marihuána alapfelszerelés, még a legóvatosabb szállni vágyók is rendelkeznek vele, de a tömeg zöme azért még bódítóbb tudatmódosító szerekre is alkalmasnak érzi magát. Itt még a biztonságiak is lelkiismeret-furdalástól zaklatottan adják rendőrkézre a dealereket.  Itt aztán minden belefér…
- Goa trance előadók: Liquid Soul, Atmos, Ritmo. Nyilván ezek csak a legfanatikusabb rétegnek mondanak valamit.
- A legközelebbi falu is minimum 6 kilométerre található. Természetesen a zenei repertoárt csak kevesen tudnák tolerálni egy zsúfoltabb közegben, azt meg aztán főleg, hogy itt 0-24-ben dübörög az „örömmóka”.

Hiányosságok:
- Teljesen más a zenei beállítottságom, de elektronikus zenei bulik eredményezte tapasztalatok birtokában hiányoltam a hatásosabb live act-et, a szétáradó fényeffekteket, az elszállós vetítéseket.
-  Tábortűz hiánya, ami emlékeim szerint még a legtűzveszélyesebb helyszíneknek is elmaradhatatlan kelléke volt.

Ez volt tehát a béke sérthetetlen szigete, amely másodjára vizsgázott, de persze még kérdéses, hogy megfertőzi-e az O.Z.O.R.A-nál már fejét felütő popularitás betegsége.

- PN -

[2014.08.02.]