Udo Mester produkciója volt hivatott megkoronázni a mostani kedd estét.
Korosztályom nyolcvanas évek külföldi rockzenéjén szocializálódott részének remekül indult az idei év! Nyáron jön a Motörhead, a Judas Priest, a Uriah Heep, de előtte az Accept, és utóbbi „vadhajtása”, UDO, a bandájával! A germán metálikon, Dirkschneider Úr, az anyazenekartól való 87-es különválásakor kezdődő szóló karrierje töretlenül ível egy kisebb megtorpanás után, - és itt valóban, a „tor” albumokra gondolok (micsoda szójáték), pedig hősünk már túl van egy infarktuson, és magyar viszonylatban is a nyugdíjas éveit tapossa!
A helyszín ugyan az a Barba Negra klub, ahol tavaly az alapos vérfrissítésen átesett együttes a „Steelhammer” lemezét mutatta be a magyar közönségnek. Idén januárban újabb albummal rukkoltak ki, ami immáron a tizenötödik stúdió korong, és a „Dekadent” nevet kapta. Francesco Jovino dobosuk, aki megúszta a jövés-menést két éve, most már cserepados lett, helyette Sven, Udo saját fia került a ritmusszekció élére, eddigi technikusként segített a csapatban. Erre mondják szerintem, hogy nem esik messze az alma a fájától. Utóbbi időben már szinte minden poszton megtörtént a váltás, remélhetőleg nem innen eredt az album cím, ami magyarul a bomlásra utal! Valójában a bomló társadalmi elitnek lettek címezve a dalszövegek nagy része. A mostani turné felállás sem ismeretlen, mivel négy éve ugyanez a svéd „Sister Sin” metál kvartett járta szerte Európát a németekkel, és csodálhatták meg a rajongók az énekes Lív kisasszony bőrszerkóba bújtatott formás idomait, a remek hang mellé.
A műsort a hazánkban nem ismert „Garagedays” nevű osztrák csapat nyitotta a söntésnél alig szállingózó közönségnek. A „Passion Of Dirt” című lemezét hozta el a hagyományos felállású 2-4 heavy metált játszó banda. Teljesen élvezhető, amit tolnak, néha kicsit átcsap thrashba. Viszont abban is biztos vagyok, hogyha mindenki az itt lévők közül, aki már hallotta őket valamikor, meghívna egy sörre, józan maradnék! Mondjuk, nem is voltunk sokan, de a hazai mainstreamnél is így szokás: egy kevésbé ismert nyit, ezzel is lehetőséget kap.
A rövidke technikai átállás után a „svédek” jöttek a tavaly kiadott „Black Lotus” lemezbemutatójukkal. Fentebb említettem, ők már viszonylag befutottak, itthon is ismerik! A „Lordi”-val jártak már itt, most Udoékkal turnéznak szerte Európában. Stílusuk abszolút passzol a „Germánéhoz”, ugyanazt a nyolcvanas években menő fémet nyomják, ami mára kicsit rétegzenévé vált, ha úgy tetszik megkopott, hazánkban. Kőkeményen berobbannak a színpadra, ügyesen kihasználva az összes „klasszikus” húzást. Hitula/Strandh riffek is ilyenek, megvannak a metál klisék, ahogy kell. Liv Jägrell erőszakos hangjával megrepeszti a membránt és dobhártyákat, jó értelemben úgy, hogy még a fejed is leesik, de nem bánod. Dominának öltözve, nőies idomaival a férfi szemeket vakítja meg, mint egy démon! A hiperaktív metál lady kétségkívül egy jó frontasszony, alig lehet lefotózni, annyit mozog, dögös, és hangjával is rengeteget dob a műsoron!
Csúcspontot a Chaos Royalet, már az elején megkapjuk. Zeneileg próbál az Arch Enemyre hajazni a mutatvány, csak itt a kevésbé vájtfülűek számára is van értékelhető énektudás. Ha már Doro Pesch-el (ex-Warlock) volt egy közös kislemezük, szívesen megnéznék egy Alissa/Lív duettet is! Brutális lendület, energia hegy árad a „Bűnös Nővérekből” folyamatosan, akikből három ugyan férfi, de abszolút hitelesen nyomják! Ez az új album eddigi legjobbjuk szerintem, már miattuk is megérte eljönni. Kár, hogy nálunk sok a médián csüngő fotelforradalmár, és nem is tudják, miről maradnak le. A vikingek leszármazottai hírükhöz méltóan legyalulták a kalózkikötőt háromnegyed órás előadásukkal. Egyetlen dolgot hiányoltam csak, pár rocker arccal beneveztünk volna egy kis stage divingre front részről… Viszont az átállás alatt Liv rögtön kijött a merch pulthoz a pórnép közé! Max.respekt! Abszolút tíz pont.
A Livesoundnak köszönhetően Udo Mester produkciója volt hivatott megkoronázni a mostani kedd estét. Német ikonunkat 2002-ben a “Mas Macho” férfiklub tagjai a hónap emberének választották. Elmondásuk szerint több groupie-ja volt, mint bármely más rocksztárnak, szóval nem kell lenézni az „Öreget”, de ilyen idősen ne azt várjuk, hogy körbe szaladja ezt a nem túl nagy színpadot háromszor. Ellenben megkapunk mindent, ami hozzá tartozik ehhez a fémzenéhez a standardnál hosszabb műsoridő alatt! Légószirénás intróval kezdünk, megjelenik „őrmesterünk” terep gúnyában, és a lendületes „Speeder” a nyitó, az újról az első nóta, a „Decadentes” címadót negyedikként kapjuk. Utóbbi is erőteljes, remek dal, szerintem kicsit Rammsteines beütéssel, elgondolkodtató szöveggel. Jönnek a számok némi best of válogatással, sajátos, megszokott karcos hanggal, persze setlist gerince abszolút a vérfrissítés utáni két lemezen van. A mostaniról nyolc számot kapunk. Mesterünk a legrégebbi albumokról is – Animal house(87), Mean machine(88), Time bomb(91), Facless worldből(93) válogat egyet-egyet, beszúrva köztes korong slágerét a Holy-t 99-ből. Meglepetésként van egy akusztikus blokk is a koncert közepén két remek lassú nótával: „ A síró bohócos” (2007), és az újról a „Secret in Paradise”. Nem véletlen a választás, mindkettő érzelemmel teli, és társadalomkritikus a szövege, amire a Decadent album is épül. Így élőben hallva az új cédé zömét, nagyjából olyan, mint az előző. A jobbak közé sorolnám, de nem dobogós. Ezen is vannak húzó, és tucat számok.
Bő óra után vártam a „szokásos” gitárpárbajt az orosz-finn, (Smirnov-Hekkinen) barátság jegyében, de a precíz német forgatókönyv diktál, lassan jöhetnek a jól bevált Accept Cover dalok, a közös éneklés, ami ekkor működik igazán. Utóbbi kettő mindig biztos pontja egy Dirkschneider koncertnek. A ráadást sem kell kierőszakolni, jön az kétszer is, mert benne van a turné setben. Sőt, a szólót kárpótolandó, kapunk egy bónuszt, ami nem volt betervezve, az” I’m rebelt”. A „fémszív” helyett két klasszikust is hozott Udo és csapata: a „Princess of the dawn és a Balls to the walls”-t. Remekül megy a nótázás a küzdőn mindkettőre!
Aki először jár ilyen klubkoncerten, azért kitűnő élményt kap ám, és én sem muszájból vagyok itt. Visszarepülni azokba a csodás 80-as évekbe modern köntösben, és élvezni a régi riffeket felemelő érzés! Viszont ne a merch pult árai alapján ítéljünk, mert európaiak az árak. A jelenlévő mintegy félezer ember mindenesetre elégedetten távozott a buliról az arcokról ítélve. Lehet, hogy szentségtörést követek el, de így az est végére az lett a benyomásom, hogy a svédek ugyan olyan jók voltak! De, ha valaki kiszámítható régi fémet akar élőben, ami patinás, jelzem, nem rozsdára gondolok, annak mindenképp ajánlott eljönni a következőre Udo-ra is, mert remek estéje lesz. Mesterünk ugyancsak megérdemli a maximális tízest mára!
Az elhangzott dallista:
Speeder
King of mean
Holy
Decadent
King of mean
Black widow
Never cross my way
The bullet and the bomb
Under your skin
akusztikusan:
Tears of a clown
Secret in Paradise
Facless world
Pain
Untouchable
Let me out
Metal machine
Mystery
Break the rules
Princess of the down
I’m rebel
Fast as a shark
Balls to the wall
Hírek
