"Sokan lenézik ezt a műfajt" - interjú Szilágyi Misivel
A színpadon igazi egység uralkodik a Naked Truckers tagjai között: egy emberként léteznek, reflektálnak egymásra, folyamatos a kommunikáció. Nem röstellik akár akrobatikus produkciókkal sem szórakoztatni közönségüket; mondhatjuk, szinte már védjegyükké vált – ugyanúgy, mint a nagybőgő felgyújtása, melyet Mitch Farty, azaz Szilágyi Misi minden egyes koncerten megtesz.
Őszinte, nyílt tekintetű férfi, aki a színpadon együtt lüktet a zene ritmusával, miközben a közönséget is hergeli, hogy minél jobb legyen a hangulat. Onnan lejőve viszont eltűnik az exhibicionizmus, s marad egy értelmes, mindig vidáman mosolygó zenész, aki néha nyersen, de egyenesen válaszolt minden kérdésre. Mondják, a zord külső sokszor érző szívet és lelket takar, ami ebben az esetben is igaz; amellett, hogy a zene ott lüktet az ereiben, s igyekszik minden alkalommal megmutatni a benne lévő tehetséget, ami valódi alázattal párosul.
– Mielőtt rátérnénk a zenekar körül lévő aktualitásokra, beszéljünk egy picit magáról a műfajról, amiben alkottok. Mennyire számít rétegzenének az, amit ti játszotok?
– Teljesen! J Mint olyan, a rockabilly csak Elvis Presley idejében, az ’50-es években volt „mainstream” és korántsem a mi térségünkben. Hozzánk csak a ’80-as években robbant be a Hungária-féle rock'n'roll, ami már akkor is vegyült az itteni zenei hatásokkal. Ami minket illet: mindhárman más-más stílust szeretünk és hallgatunk, de természetesen vannak közös pontok. Ez a garázs rockabilly, vagy punk rock'n'roll, amit mi játszunk – ahogy jó barátom, Ati Edge mondaná: „A rétegzene rétegzenéje.”
– Mennyire lepődnek meg egy társaságban azon, ha elmeséled, hol zenélsz? Volt már olyan, aki esetleg nem akarta elhinni?
– Mivel alapvetően túl nagyszájú, egoista baromnak látnak, ezért evidens, hogy zenésznek gondolnak. J
Viccet félretéve: többnyire elhiszik, vagy legalábbis sejtik a dolgot; pedig a „Bobi séró” és a mosoly rendszerint csak álca! ;)
– Mi vonzza szerinted a rajongókat, a közönséget ebben a műfajban? Mi az, ami miatt lemennek egy ilyen jellegű koncertre?
– Egyértelműen a tánc! A dalok ritmusa magával ragadó, és a durván „mélyen szántó” mondanivaló segít elszakadni a hétköznapok szürke és monoton íróasztalbörtön rácsai közül. Ahogy azt a „Big Boobs” című szerzeményünk strófái is bizonyítják.
– 2009-ben alakult a Naked Truckers – azóta túl vagytok már jó pár itthoni és külföldi koncerten is, visszatérő fellépőnek számítotok több országban. Mi az, ami minden helyszínre jellemző, s miben különböznek ezek a fellépések?
– Minden helyszínen nagyon kedves a fogadtatás. Örülnek nekünk, hisz a hírünk megelőz minket. Mindig mosolyt csal az arcomra, mikor odajönnek hozzám még teljesen ismeretlenek, és kérdik: „Ma is felgyújtod a bőgőd?” Mert ezért jöttek! J
Szájról – szájra terjednek a zenekarról szóló pletykák: „Úúúú, ott felmásztak, hemperegtek, felgyújtották, ezek bolondok, még, még, még…!”
Kis klubok, nagy szabadtéri koncertek; több száz, vagy csak épp hatvan ember egyaránt nagy őrületre képes, és ami mindig jellemző, az az elégedettség.
A fellépések mindig más és más hangulatban telnek. Ha új helyre megyünk, nagy az izgalom, de egy bejáratott klubban meg a kihívás a jó, hogy most valami mást kell adni, még jobbat, mint korábban.
– Hová köt titeket valami kellemes emlék, vagy esetleg egy vicces sztori? Sok ilyen van?
– Sztori az van dögivel. Szaftos és érdekes; mind utazás közben, mind koncert alatt/után átélt élmények. Kezdve azzal, hogy Olaszországban egy utcazene fesztiválon levetkőztünk pucérra, amiből aztán hatalmas balhé lett; vagy szelektív hulladékgyűjtőbe zuhantam bőgővel együtt, mert nem bírt el a teteje; amikor egy esküvőn a vőfély gyújtotta fel a bőgőt, a karommal együtt; mikor Prágában a legjobb söröket gurítjuk le egymás után, vagy Münchenben a nyári egyetemkerti buliban több száz fiatal ovációjától lesz erekciónk. Nem beszélve a Salzburgban töltött születésnapomról, a fergeteges koncertről és Lead Saints Car Club-tól kapott ajándékról, ami könnyeket csal a mai napig a szemembe. De az is hatalmas élmény volt, mikor a Bánki-tó fesztiválon a Belgával egy színpadon állhattunk; Bécs lenyűgöző utcáin másnaposan sétálni; Lui, a sofőrünk lebilincselő történeteit hallgatni... És persze vannak a szaftos perverz „zenész rémmesék” is, amiket inkább egy négyszemközti beszélgetésre tartogatnék. Szóval van sok, de javaslom mindenkinek: gyertek el egy koncertre, és szerzünk újakat. J
– A zenekar életében történt egy tagcsere is a tavalyi év folyamán, mégpedig dobos poszton. Mi volt ennek az oka?
– Igen, valóban így történt: tavaly nyár vége óta új dobos erősíti a Naked Truckers csapatát Peete Jones személyében.
Tommy Fox (Dékány Tamás) családot alapított, amiből egyértelműen következett az, hogy nem tudta vállalni a koncertezéssel járó rengeteg utazást és éjszakázást, hiszen kimaradt volna a gyerkőc legfontosabb pillanataiból, amiknél egy apa érthető módon ott szeretne lenni. A jó viszony megmaradt, amit az is jelez, hogy a mai napig, ha ideje engedi, ellátogat a koncertekre, s olykor nosztalgiázásból be is pattan a dobok mögé.
– Mennyire borítja meg esetleg az egyensúlyt egy ilyen változás? Mennyire kell mondjuk új ritmust, új ütemet felvenni? Hisz egy teljesen más ember érkezik a csapatba, aki egyértelműen nem olyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint az elődje.
– Mosolygok itt magamban, mert pont én voltam az, aki nagyon finnyásan és óriási elvárasokkal álltam bármelyik új jelölthöz. Nem csak azért, mert Róka magasra tette a lécet; hanem azért is, mert rohadtul érzékeny vagyok arra, ha a dob és a bőgő nincsen együtt, s nem csak azért, mert a zenekar egyedi hangzása és a dalszerkezetek ezt megkívánják. Sokan lenézik ezt a műfajt, s legyintenek, hogy ez csak rockabilly és alig van dob; de eljátszani nem tudják. Attól szól jól, attól van meg az a húzása, hogy a ritmusszekció együtt zakatol, mint egy mozdony! Peete Jones megfelelt az elvárásoknak. Képzett és lelkes. Jó srác J
Lájk, ha szeretsz koncertre járni
– 2014-hez hasonlóan idén is jelöltek vagytok a Berlin Music Video Awardson, ahol tavaly a kategóriátokban elhoztátok az első helyet. Hogyan kerültetek kapcsolatba ezzel a versennyel?
– Rónai Domonkosnak és Szilágyi Fanninak (meg a csapatnak) volt tudomásuk erről a versenyről, és úgy éreztük, érdemes és kell is ebbe az irányba nyitni. Magyar zenekarként remek lehetőség ez nekünk.
– Mit jelentene számotokra, ha idén is győztesként jöhetnétek el Berlinből?
– Hogy léteznek csodák! J
Komolyra fordítva a szót: leginkább azt, hogy belefektetett munka, energia, utazás, gyakorlás nem volt hiába való. Azt jelentené, hogy jó úton járunk és megéri az idő, amit ezzel töltünk. Berlinben nyerni nekünk, igenis nagy dolog. J
– Május 2-án az A38 Hajón koncerteztek. Mire számíthat a közönség? Készültök valami meglepetéssel?
– Igen, így van, elsüllyesztjük! Ebben lesz segítségünkre a CSAKNEKEDKISLÁNY.
Meglepetés talán az lesz, hogy játszunk pár számot az új albumunkról, ami majd szeptemberben jelenik meg. Aki ismer minket, tudja, hogy remek hangulat és fülbemászó dallamok – mint a Give me back my soul című dalunk, amit a Petőfi rádió játszik – várják a szórakozni vágyókat 63 percbe sűrítve!
Hírek
