˝Ez számunkra olyan, mint egy álom˝ - interjú a Plavi Orkestarral 

Nemrég Budapesten adott nagysikerű koncertet az egykori jugoszláv legenda, a Plavi Orkestar. A ’83-ban alakult zenekart mai napig töretlen lelkesedéssel fogadja a közönség az ex-Jugoszlávia országaiban és – ahogyan ez pár napja bebizonyosodott – azokon túl is. Tinédzserkorunkat idéző pop-rock banda, életvidám közönség és hamisítatlan balkán party tanúi lehettünk – interjúalanyunk a zenekar énekese és frontember, Saša Lošić.

Az immáron tizenöt éve megrendezésre kerülő Yu Partykon jobbnál jobb zenekarok fordultak meg, most azonban – ahogyan a szervező is kiemelte – egy álom vált valóra azzal, hogy a  szarajevói ikont, a Plavi Orkestart üdvözölhette a fővárosban a közönség. A magyarországi közönséghez szép számmal csatlakoztak a határon túlról is, ami szintén azt bizonyítja, hogy nem mindennapi eseményre látogattunk el.

A Plavi Orkestar 1983-ban alakult, éppen abban az évben, amikor Jugoszláviában (elsősorban Bosznia Hercegovina és Szlovénia területén) kibontakozóban volt az úgynevezett ’New Primitivism’ szubkulturális mozgalom. Ehhez elsősorban a ’60-as években született zenekedvelő középiskolások csatlakoztak; lényege pedig nem más, mint hogy az egyébként önállóan működő zenekarok közösen mozgassák meg a közönséget és ezáltal felkeltsék a nyugati sajtó érdeklődését. A zenei-, televíziós- és rádiószereplések mellett saját öltözködési stílusuk is meghatározó volt, akárcsak dalszövegeik és nyilatkozataik témái.

Malkolm Muharem, a ’New Primitivism’ egyik alapítója akkor találkozott a fiatal Plavi Orkestarral, amikor az általa menedzselt Elvis J. Kurtovic & His Meteors albuma mérsékelt sikert aratott az országban. Muharem felismerte a kis klubokban koncertező zenekarban rejlő lehetőséget és lemezfelvételt ajánlott nekik. A Plavi Orkestar ekkor némileg felhagyott az addigi punk-rock iránnyal és a popzene felé fordult, majd 1985 februárjában kiadta Soldatski Bal lemezét, amivel hatalmas sikert aratott az egész Jugoszlávia területén.

Bár a Plavi Orkestar hamarosan a mozgalomból kiválva folytatta karrierjét, jelenleg úgy tűnik, hogy mára véglegesen beírta magát a kelet-európai zenei történelembe.

Évtizedek teltek el azóta, hogy a négy fiatalt megismerte a közönség, de koncertjük ugyanolyan energikus, mint ahogyan a felvételeken láthatjuk. Találkozásunkkor ráadásul a zenekar egy egész napos utazáson, illetve egy kétórás koncerten volt túl, Saša Lošić ennek ellenére olyan szeretetreméltó és őszinte beszélgetőpartnernek bizonyult, aminél jobbat nem is kívánhatnánk.

– Teltházas koncerten vagyunk túl, a közönség soraiban pedig magyarok, horvátok és szerbek énekelték veletek a dalokat. Számítottatok ekkora sikerre?
– Egyáltalán nem számítottunk ekkora közönségre. Hatalmas meglepetés és természetesen nagy öröm. Nagy kihívás volt Budapesten koncertezni. A szarajevói ember számára ez a város nagyon poétikus; egyrészt hasonlít Szarajevóra, gyönyörű épületei vannak, másrészt pedig rengeteg olyan részlete van, amitől melankolikus. Megmérettetés volt egy nem várt nagy közönség előtt játszani itt.

– A ’80-as években néhol Deep Purple, később pedig Dire Straitsre emlékeztető dalaitok is vannak, de jóformán az egész zenei paletta megtalálható a repertoárotokon. Kik voltak a legnagyobb hatással rátok?
– Igen, akkoriban az egész korszakra jellemző volt ez az irány. Mi is tagjai voltunk a ’New Primitivism’ mozgalomnak, amiből aztán később kiváltunk és kialakítottuk a saját stílusunkat, ami kicsivel melankolikusabb. Olyan zenéket hallgattunk, akiket szerettünk és ezek az előadók mindig nagy hatással voltak ránk. Egy időben rajongtunk például Prince-ért, de hallgattunk Sex Pistolst, illetve jugoszláv előadókat is.

– Mindenre nyitottak voltatok.
– Mi Szarajevóban nőttünk fel, ott ilyen az élet. Sétáltunk az utcán és mindenhol hallottuk a zenét. A fodrászatból Strauss szólt, kicsit arrébb a csevap-sütödében tradicionális zene, a lakóházakból pedig dalmát muzsika. Ez egy elég eklektikus világ, nagyon sok hatás éri az embert.

–  És büszkék is a hazájukra.
– Minden írónak, vagy dalszerzőnek a műveiben érezhető a szlávok szeretete. Ahogyan a mediterrán temperamentum, misztikum is.

– Minden zenekar életében vannak mélypontok, ezek gyakran „végzetesek”. Hogyan lehet évtizedeken át fenntartani egy ilyen sikeres csapatot?
– Nem tudom konkrétan megmagyarázni. Minden időszakban, amikor kiadunk egy lemezt, vagy turnéra indulunk, azt látjuk, hogy egyre több a fiatal a koncertjeinken. Az utolsó koncertek színhelyei mind nagy koncerttermek voltak. Itt már szinte csak olyan fiatalokat láttunk, akiknek a kezében telefon volt. Nekik az számít, hogy gyorsan posztoljanak a közösségi oldalakra. Ennek a generációnak már ez a fontos. Lehet, hogy ez tart fenn minket is. 

– Régen csak egy öngyújtó volt a kezünkben.
– Igen, régebben az volt a szokás. De ez nem feltétlenül baj, csak azt gondolom, hogy minket nem a közösségi oldalakon kell népszerűsíteni. Az a jó, ha eljönnek a koncertjeinkre és élőben látnak. Minden évben koncertezünk iskolai banketteken. Ljubljanában történt, hogy amikor mentem ki az épületből, elsétáltam a fiatalok mellett, akik az egyik legnagyobb slágerünket, a ’Bolje biti pijan’-t énekelték. Nem ismertek fel élőben.

– A te dalodat éneklik, de nem ismernek fel?
– Nagyon sok olyan dal van, ami mai napig repertoáron van a bulikban. Nem tudom megmondani, hogyan sikerült így fennmaradni.

–  Mindhalálig Plavi Orkestar?
– Az hiszem, ehhez nincs elég ambíció bennünk. Előfordult olyan, hogy 5-7 évig nem is koncerteztünk. Elég nagy szüneteket tartunk. Most például az utóbbi időben tíz koncertet mondtunk vissza, de amikor szóba került Budapest, valamiért nagyon érdekesnek tűnt. Ez a zenekar mai napig filmkockákból építkezik, nem hasonlíthatjuk a top zenekarokhoz. Nagyon különleges helyet kaptunk a zenei piacon, ez számunkra olyan, mint egy álom.

– Fülöp Dóra –
Fordítás: Karagics Mirjana

[2016.03.01.]