Hegedűvel Japánban - egy magyar zenész nagy kalandja

A magyar zenészek elismertsége világszintű, ehhez kétség sem fér. A győri Mezei Gyula is bizonyította: nem csak Európában állja meg a helyét. Fél évet Japánban hegedült és ami a legfontosabb, helytállt.

Kisfiú kora óta elválaszthatatlan társak Mezei Gyula és a hegedű. Különös, soha meg nem szűnő, lángoló szerelem az övék. Sok mindent megéltek már együtt. Fél évvel ezelőtt éppen Németországban voltak, amikor jött a felkérés: egy trió tagjaként Japánban kellene muzsikálni. A zongorista és a bőgős mellé hívták hegedűsnek, harmadik magyar zenészként. Mezei Gyula igent mondott és a bemutatkozó anyaga a japánokat is meggyőzte.

„Nagaszaki tartományban voltunk – kezdte a hegedűművész. – Egy szabadidő parkban kellett zenélnünk, hétből hat napot, déltől éjszakáig. Különleges helyszín volt, hiszen Japán közepén mintha Európában lettünk volna. Tulajdonképpen felépítették Amszterdam pont mását. Itt mindenki úgy érezhette magát, mintha valóban Európában lett volna. A borok, a gasztronómia mind-mind igazodott az amszterdami szokásokhoz. A japánok egyre inkább érdeklődnek a kontinensünk iránt, így egy kicsit odavarázsolták nekik a hangulatát.

A három magyar zenésznek minden nap a maximumot kellett nyújtania, akár klasszikus darabokról, akár dzsesszről, szalonzenéről vagy éppen magyar cigányzenéről volt szó. Munkájukat folyamatosan koordinálták és egy zeneértő munkatárs folyamatosan figyelemmel kísérte a koncertjeiket.

„Voltak igazán különleges pillanatok, olyanok, amik még engem is megleptek – mesélte Mezei Gyula. – Sokszor kellett kíséret nélkül játszanom, ami valljuk be, elég szokatlan. Kiállítottak egy terem vagy park közepére és hegedülnöm kellett. Itt volt a legnagyobb a lámpaláz, de belejöttem ebbe a fura helyzetbe is. Egyébként rettentő segítőkész a japán nép, ugyanakkor nagyon távolságtartó is.

A zene azonban mindenhol ugyanolyan varázslatra képes: kikapcsol, elringat és eltörli a határokat. A magyar muzsikusok fél éves kint tartózkodása alatt is számos kellemes élménnyel gazdagodtak. Szerették őket, számos közös fotót készítettek velük.

„Hihetetlenül profi és precíz volt minden. Nekünk tényleg csak a zenélésre kellett figyelni. Ott viszont nem lehetett lazítani, nem lehetett hullámzó teljesítményt nyújtani. Minden apró kis hibát vagy kilengést észrevettek és szóvá is tettek. Valahogy egészen különleges módon: úgy szúrtak le minket egyszer, hogy közben szinte észre sem vettük, mégis tudtuk, hogy figyelmeztetést kaptunk. Mert nem csak a zenére figyeltek, hanem arra is, hogy mosolygunk-e ha kell, vagy éppen jókor vagyunk-e komolyak. Más világ, de egy szerethető, könnyen tanulható rendszerben élnek. A sodrása alkalmazkodóvá tesz. Megtanulod, hogy ha a maximumot hozod a munkádban, akkor minden a legnagyobb rendben van. Velünk is így volt, fél éven keresztül – zárta Mezei Gyula.

A győri hegedűművész Japán kalandja tehát jól sikerült, ám ahogy fogalmazott, most nem menne vissza újra, ennyi elég volt az Európán kívüli kiküldetésből. Egy percig sem bánja, hogy hallgatott a hívó szóra, most azonban már itthon képzeli el a jövőt. Egy kis japán mentalitással is gazdagodva.

– Havassy Anna Katalin –

[2016.05.09.]