Sziget-másképpen: Grúziából jelentjük

 A szervezők szerint az elővételes belépők kétharmadát helyiek kapkodták el, de aztán módosultak az arányok: egyre több külföldi váltott jegyet, így becsléseik szerint most már fele-fele az arány. Mint mondják, a program tavaly decemberre már összeállt – ugyanakkor szavaikból az is kiderül, hogy a világsztárok csak beugranak, letolják a show-t és lépnek; pár órával kezdés előtt toppannak majd be, és jó, ha a reggelit itt költik el.

Arról, hogy magyarok vagy közép-európaiak jönnének partizni, nem tudnak – a külföldiek zöme a környező kaukázusi államokból érkezik, lesz például ötszáz iráni is. Őket az egyik bennfentes szerint a zene mellett a szabad alkoholfogyasztás is vonzza, noha nem ők azok, akiknél lerészegedéstől kell tartani. Egyik kis csapatukkal össze is akadtunk: a frissen érkező srác Allah nevével ajkán köszöntötte társait, majd azzal a mozdulattal fordult a csaposhoz, hogy rendeljen egy korsó hideg helyi sört.

De nem csak ez lehet szokatlan a magyar vendégnek, hanem az is, hogy a 18 hektáros szigeten a látogatók kétharmada férfi, akik aztán csapatosan járnak körbe baráti vagy női társaságot keresni. Szintén furcsa lehet, hogy rendkívül barátságosak az árak: fél literes ásványvízhez 280 forintért juthatunk, egy feles vodka másfélszer ennyinél indul, de italárból nem a csillagos ég a határ. A szervezők elmondták, hogy száműzték a drága külföldi italokat, így a Jägermesiter a maga hat laris (840 forintos) árával már a prémium kategória gyermeke.

A sörnél ötlaris (700 forintos) költséggel érdemes számolni, és ételfronton is hasonlóak a költségek. A a talpas fesztiváljegyért 250 larit (35 ezer forintot) gombolnak le a nagyérdeműről - ezért viszont az első két napon egy-egy Paul is jár: egy Kalkbrenner és egy van Dyk. Aki megelégszik a hétvégével, az 150-ből (azaz 21 ezer forintból) megússza a belépést, de van ezerért (igen, 140 ezer forintért) VIP Pass is, amihez a privát partik belépője éppúgy jár, mint a helyszíntől kőhajításnyira lévő parkolóhely.  Így pedig nem kell másfél kilométert kutyagolni a táncélményért, miután a szárazföldön már meghallottuk a dübörgő zenét, és sorba sem kell állnunk a biztonsági ellenőrzésnél. (A privát partiknak amúgy külön színpadot építettek, amely értelemszerűen jóval kisebb és otthonosabb, mint négy társa, amelyek a tömeget szolgálják ki.)

- Ha abból indulok ki, hogy most kezdtük el árulni az egyszeri jegyeket, akkor 30-40 ezren is lehetünk – mondja portálunknak a csak „fesztiválatyaként” emlegetett Giorgi Szigua, aki szerint kulturáltan mintegy 60 ezer vendég fér be a szigetre. Magyarokról ő sem tud, de a vajdasági Exittel például van együttműködésük: tavaly dolgozot nekik az ő fő dizájnerük. És a Sziget? - kérdezem. Örülnénk, ha lenne kapcsolat – jegyzi meg, aztán témát vált.

A fesztivál helyszíne, Anaklia amúgy egészen jól megközelíthető. Batumi, ami egymagában megér egy nap bámészkodást, Pestről isztambuli átszállással éppúgy elérhető, mint az ország központi repterei, Kutaiszi, ahová a WizzAir-nek van járata; előbbitől másfél, utóbbitól két-háromórás autóúttal juthatunk ide. Van azért pár balekség, amit a minket követő látogatónak nem érdemes elkövetnie. Pénzt például csak a bulihelyszíntől másfél-két kilométerre lehet váltani, arra pedig külön felhívták a figyelmünket, hogy valutát a pultosok nem fogadhatnak el, mert kemény a bünti, ugyanakkor a helyek töredékénél fizethetünk kártyával. Szintén érdemes figyelni arra, hogy a helyi csapvíz fogyasztása nemigen ajánlott – ez pedig a 35-40 fokos párás hőségben megdobja némiképp a költségeket. Érdemes jó előre szállást foglalni, mivel a környéken minden ágy elkelt idén is jó előre, és a nyitónap délutánjára a négyezer sátras kemping is szinte teljesen megtelt.

Érdemes megjegyezni, mert minket is ezzel riogattak: igen, a grúz-abház határ közvetlen közelében van a buli. Amikor Grúzia negyedszázada kiszakadt a Szovjetunióból, az abházok tőlük akartak leválni, ez pedig egy sokéves, véres és pusztító háborúhoz vezetett. A grúz oldalon azonban ennek ma már nem látni nyomát, Anakli (ami egyébként nagyban hasonlít egy,  a hetvenes évekből a jelenbe ráncigált, lepukkant Balaton déli parti üdülőfalura) semmivel sem kevésbé biztonságos, mint az ország bármely más városa. A túloldalra meg nem megyünk át – bulizni jöttünk ugyanis, nem balhézni. 

– Pél Gergő grúziai beszámolója –

[2016.08.11.]