A világsztár banda 11 év után megint nálunk koncertezik!
Az angol dalszerző-gitáros-énekes Robert Smith vezette The Cure két évtized óta a legnagyobb tunéjára vállakozott idén, és a tavasszal indult The Cure Tour 2016 keretében 11 év után végre ismét visszatér Magyarországra is, október 27-én a Budapest Aréna színpadán.
A rajongók és a kritikusok által is egyöntetű lelkesedéssel fogatott turné állomásról állomásra folyamatosan változtatott koncertprogramjában a zenekar a jól ismert régi slágerdalok és ritkaságok között már vadonatúj szerzeményeket is bemutatott – de közben további friss hírek és aktualitások is jelzik a Cure jelenvalóságát és máig érvényes hatását.
A turné és az annak már legelső koncertjén előadott két remek új szerzemény (a Step Into The Light és a műsor ráadásblokkjába került It Can Never Be The Same) mellett az együttes rajongótábor számára a legizgalmasabb hír, hogy a Cure egykori társalapítója, a dobos-billentyűs Lol Tolhurst megírta könyben a zenekar hetvenes-nyolcavans évekbeli történetét és Robert Smith-hez fűződő barátságát. Ötéves koruk óta ismerik egymást, már 13 évesen együtt zenéltek egy The Obelisk nevű iskolai együttesben, majd 1976-tól a már komolyan vehető punk-rockos Malice-ben, melyet épp Tolhurst keresztelt egyik szerzeménye nyomán 1977-ben az Easy Cure-ra, amit aztán 1978-ban rövidítettek The Cure-ra. Az 1989-es Disintegration albumig maradt a zenekar tagja, de később még a korai lemezeket felidéző 2011-es turnéra is visszatért díszvendégként.
Lol Tolhurst memoárja, a szerző archívumából seregnyi ritka fényképpel illusztált Cured: A Tale Of Two Imaginary Boys (melynek címe a triófelállásban felvett 1979-es első Cure-nagylemezre, a Three Imaginary Boysra utal) szeptember 22-én jelenik meg Nagy-Britanniában, az október 11-én érkező amerikai kiadás borítóját pedig egy másik hajdani Cure-tag, a szintén kölyökkori haver és társalapító Porl Thompson gitáros tervezte. A kiadványhoz Tolhurst saját maga rögzítette a hangoskönyv-audioverziót is, sőt a megjelenéshez igazítva közönségtalákozókat is tart néhány brit városban.
Végezetül pedig egy friss filmbemutató: épp a napokban került a magyar mozikba John Carney-nak, az Egyszer (Once) és Szerelemre hangszerelve (Begin Again) forgatókönyvíró-rendezőjének legújabb zenés filmje, a Sing Street, mely a nyolcvanas évek közepének Dublinjában zenekart alapító tinédzserekről szól. A történetben megidézett korabeli zenekarok (Duran Duran, Spandau Ballet, The Clash, The Jam, Hall & Oates, A-ha stb.) számai mellett a Cure-tól is felcsendülnek az In Between Days és The Love Cats című korabeli slágerek, sőt a filmbeli tinizenekar egy konkrétan 1985-ös Cure-hangzású dalt és klipet is készít (A Beautiful Sea), a 16 éves énekes-főszereplő Ferdia Walsh-Peelo pedig épp Robert Smith ihlette frizurával látható a film egy részében.
– zene.hu –
[2016.09.05.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.