A Szkítia hazatalált

Napokban került a boltokba a Szkítia zenekar negyedik, vadonatúj albuma. Az ízig-vérig folk-rock dalok egyszerre kemény és fülbemászó dallamvezetése, tartalmas szövegi mondanivalója valamint kiváló megszólalása a Rajzolt világot alighanem hamarosan a közönség kedvencévé emeli.

Sokan sokféleképpen próbálták a zene nyelvén értelmezni, megfogalmazni a minket körülvevő univerzumot. Louis Armstrong például egy csodálatos világról énekelt az emberiségnek, amíg az eddás Slamovits István mindössze egy másik világot próbált álmodni magának, s persze nekünk. S most itt a Szkítia, amelynek tagjai régóta elkötelezték magukat a folkrockkal, és eléggé tehetségesek ahhoz, hogy az istenadta népnek megmutassák a Rajzolt világot. Amelyet nem szénnel vagy grafitceruzával vetettek papírra, s még csak nem is virtuálisan képernyőre, hanem, akár Kodály vagy Bartók, csakis tiszta forrásból merített muzsikával, és tisztán csengő énekszóval. Tradicionálisan és mégis huszonegyedik századi módon. A rock erejével, feszes dob-basszus alappal (Pallás Gyula, Ferenc Dávid), ízlésesen adagolt, mégis hangsúlyos villanygitárral (Gulyás Szabó László), a korábban szerényen háttérbe húzódó, mostanra végre életjelt adó szintetizátor-, zongora-, illetve billentyűszólamokkal (Pad Richárd). Emellett ott a népzenei szekció furulyával (Szepesi Richárd), és hegedűvel (Dulai Zoltán). S, akik mindezt összekötik: a csengő orgánumú Sztrebka Erika, és a karcos, telitorkú Ráduly Levente, de a nem kevésbé karcos Szepesi Ricsosz is hozzáteszi a magáét az énekfronton. Mintha hangbéli ikertestvérek lennének.

Tiéd az ország

Az énekeseknek a kemény műfaj mellett nem okoz gondot a Kárpát-medencei népzene interpretációja sem, s az már tényleg a szerzők (Szepesi Richárd, Gulyás Szabó László) arányérzékét dicséri, hogy miből mennyit adagolnak. Merthogy ez bármely fúziós zene alfája és ómegája. Ami pedig a folk oldalát illeti, ott bőven akad merítés: tradicionális népdallal nyitnak, amely a műfajban otthonosan mozgó zenefogyasztónak az Ismerős Arcoktól lehet ismerős, s amely most a Szkítiát is megihlette. Amíg az előbbi Fellegajtó nyitogató címmel dolgozta fel a jól ismert népi melódiát, addig Gulyás a zenekar értékrendjéről sok mindent eláruló Hazát, házat címet adta a nyitódalnak.  Ugyancsak a hazaszeretet témáját boncolgatja - Tamás István szerző - a Tiéd az ország levegős, rockos hangvételű, méltóságteljesen hömpölygő tétele, de ide sorolható az Erdély majd egyszer hazatalál opusza is. A trianoni tragédia dalba öntve. Amit persze megint csak sokan megírtak, sokan elsirattak. Csakhogy a dal hitelességére jelen esetben az üti rá a pecsétet, hogy szövegét egy tizenéves erdélyi lányka (megérdemli, hogy kiírjuk a nevét: Sebestyén Rita) írta, és az ugyancsak az elcsatolt területről származó Ráduly Levente énekli… Ugyanezt a vonalat erősíti a Rajzolt világ, valamint a Népünk Golgotája című darab is: úgy dallamban, mint mondanivalóban mindkettő az album kiemelkedő alkotása. Amíg a címadó szerzemény filozófiai fejtegetés makro-, illetve mikrokörnyezetünkről, a jövőnkről, addig a Népünk Golgotája aktuális kérdéseket feszeget, ha úgy tetszik, imába foglalt segélykiáltás Európa felé: nekünk, akik ide születtünk és itt szeretnénk meghalni, vajon jó-e, ha olyan hívatlan idegenek népesítik be az ősi földet, akik saját törvényeik, kultúrájuk szerint akarnak élni?

Káprázat földjén

A jövőképen a Káprázat földjén című szerzemény is elfilozofálgat kissé, csakhogy az eddigiektől némileg eltérő megközelítésben: „Hidd el, a like-ok nélkül csak létezel, nem élsz!”, majd a folytatásban „Az idegen ismerősök majd megmondják, mennyit érsz!”  S, mindehhez mintegy illusztrációképpen felsejlenek a magyar Himnuszra emlékeztető dallamtöredékek. A szövegek változatosságára (Szepesi Richárd, Gulyás Szabó László, Szőke István Attila költő) egyébként nem lehet panasz: egy másik tradicionális népdalfeldolgozás a Titkos szerelemmel foglalkozik, de a zenekar énekesnője is tollat (klaviatúrát) ragadott, hogy érzéseit papírra (monitorra) vesse. Az élet iskolájának tanulságai (Álmodni könnyű) amúgy nála is tetten érhetőek: a kemény alapokon nyugvó, ízig-vérig rock-nóta a műfajhoz illő keménységgel mondja ki az örök igazságot, amelyet épp „csak” meg kellett fogalmazni: „Hatalom, pénz viszi el az emberek javát”. 

A helyenként súlyos mondanivalójú, ám mégis mértéktartó, finoman odamondogatós szövegekhez, változatos, könnyen megjegyezhető, fülbemászó dallamok társulnak. A két férfi-egy nő kiállású énekfront – no és a szerzők szándéka – keményített kissé a korábbi hangzáson, ám ez cseppet sem válik a hangzóanyag és a zenekar kárára. Sőt. Végre megkülönböztethetővé teszi az „anyazenekar” Kormorántól, ami egyáltalán nem baj. Hiszen mindkét társulat valamennyi albumán visszaköszönnek – a folk sajátosságából adódóan – a népies részeknél fáradhatatlanul ismétlődő verze/refrén furulya-hegedű (plusz, esetenként billentyű) összhangzásban megszólaltatott dallamai, amely most kisebb hangsúlyt kap.    Ettől fontosabb azonban, hogy a Szkítia nem szégyell slágereket írni. Minőségi folk-rock slágereket. Mert olyan is van.

                                                                                                                                                     Hegedűs István

[2017.07.06.]