Költészet több szólamban - Versmondók 25

Ahol még a mobiltelefon kikapcsolására buzdító szöveget is versben mondják. A Magyar Versmondók Egyesületének 25. évfordulójára rendezett gálán jártunk. 

Az idei POSZT egyik rangos eseményének ígérkezett a Versmondók25-re keresztelt gálaműsor a pécsi Kodály Központban. Az 1992-ben alapított Versmondók Egyesülete a Nemzeti Színházzal kart karba öltve arra szövetkezett, hogy egy egész estés műsor keretében méltassák a vers értékét, ezáltal népszerűsítve a költészetet és közelebb hozva azt a fiatalabb generációkhoz is (a nézők soraiban rengeteg fiatal volt jelen). Bakos-Kis Gábor és Lutter Imre műsorvezetők sorra konferálták fel a sok-sok neves színészt és zenészt, akik produkcióikkal színesítették a műsort, melyet több videó-bejátszás tett még változatosabbá. Kisfilm mutatta be az egyesület kialakulását, majd az eddigi 25 évnyi működését: versszínházak, performanszok, koncertjelenetek, szenvedély, mozgás villantak fel az egyik videómontázsban. Egy másik kisfilm az egyesület veszteségeit mutatta be, majd az általuk szervezett, iskoláknak nyújtott kulturális programokat.

„A dolgok változnak – a vers örök”.

Összesen 25 produkciót láthattunk ezen az estén, kezdve Fehér Tibor Prológus egy cirkuszfilmhez-ével Karinthy-tól (“Itt nem a színész, a néző a bohóc”), majd Müller Péter Sziámi és Jávori Ferenc klezmer-zongorista adta elő a költő-zenész egy saját versét, valamint egy Odesszai dalt. Megmutatták, hogy verssel is lehet sírva vigadni. A közönséget is megénekeltették, már így a műsor elején: „És amikor meghalt a költő, csak sírt az egész világ - ezért nyílik mindenfelé a Földön búzavirág.”

Pregitzer Fruzsina megrázó előadásában Faludi György: Üzenet a kornak című verse hangzott el („Mit ér az ember, ha ily véget ér?”), majd Mohai Gábor egykori tévébemondó is gyönyörűen szavalta József Attila szerelmes verseit („Istennek téged felellek…”). Csodálatos volt látni, az előadók hogyan válnak eggyé a versekkel és hogyan válnak a költemények szavai az ő szavaikká. Takács Bence, előadóművész-műsorvezető szintén Karinthy-től adott elő, egy nem szigorúan vett verset, igazi Karinthy-humorral, egy visszafelé lepergetett életről.

A roppant fiatal Kávészünet zenekar – a Csillag születik felfedezettjei – megzenésített versekkel szórakoztattak minket. Régóta követem munkásságukat és rendkívül dicséretesnek és előre mutatónak tartom, hogy a zene erejével tanítják a fiatalokat és hozzák közelebb hozzájuk a költészetet. Tökéletes volt a koncert-feeling: Párizsban járt az ősz – pop ritmusban. Ady Endre egész biztosan csápolt a sírjában.

„A vers a hétköznapi érzelmek művészi megfogalmazása”

Számomra az egyik legemlékezetesebb pontja az estnek a Fitos Dezső társulat elementáris erejű tánca volt, Arany János Ágnes asszonyát megformálva. Megrázó volt, felrázó, fájó és megrendítő. A produkció egyetlen kimondott szó nélkül adta át tökéletes pontossággal a vers tartalmát és üzenetét.

De nemcsak megzenésítésekkel volt dolgunk ebben a gálaműsorban: azt is megtapasztalhattuk, hogy zene nélkül mit érhet egy dalszöveg: vajon az is lehet vers-értékű? Igen, sokszor bizony nagyon is sokat érhet egy dalszöveg – legfőképpen persze dallamával együtt, de dallam nélkül is maradéktalanul megállhatja a helyét és „adhat”. Ezt mutatta meg nekünk R. Kárpáti Zoltán Zorán „Üres bölcsőt ringat a hold fénye” című dalának elszavalásával. Soha nem gondoltam volna, hogy a Barátok közt egykori sztárja valaha könnyeket csal a szemembe. De most ez történt.

Ezután az elbűvölő és karizmatikus Nagy-Kálózy Eszter friss Kossuth-díjasként Szép Ernő egyik versét mondta el, a maga szórakoztatóan elvarázsoló módján. Elhangzott még sok „ismerősebb” költemény (Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra  a Kávészünet előadásában,  Karinthy Frigyes : Előszó, Radnóti Miklós: Nem tudhatom, Juhász Gyula: Milyen volt) és néhány kevésbé ismert mű is: egy már-már „tudathasadásos” vers „a közép-kelet európai fővárosról” azt a valódi – látszólag összefüggéstelen -  szókavalkádot mutatta meg, amit egy vers nyújthat, és amellyel akkor is valami értelmet és egységet mutat, ha célja nem is a rendezettség, a feltétlen harmónia.

Molnár Ferenc Caramel, az este egyik sztárja, három dalával örvendeztetett meg minket és igyekezett autentikus koncerthangulatot teremteni a sok szépirodalom közepette. Később dalra fakadtak és szavaltak a konferansziék is - Radnóti verset végül is még úgysem hallottam bossa novában.

„A jó vers bekeretezi a kínt és felakasztja a falra.”

Jelenlétével emelte az est fényét Gerendás Péter is, az első magyar versszínház oszlopos tagja, a mi magyar Paul Simonunk, aki gitáron citerázva, szívéből dalolt Bartók országáról és a választott magányról. Igazi meghitt pillanatok voltak ezek, melyeket egy Igaz(i) zenésztől kaptunk, aki nem csak professzionalizmusával, hanem kedvességével és alázatával is kiérdemelte a vastapsot.
Huzella Péter ex-Kaláka-tag, a magyar zenei élet másik „nagy öregje” Zalán Tibor Egy ország -át énekelte el, majd Rigó József és Jókai Mór képzeletbeli találkozását is elzengte. És volt még zene: Pankotay Péter a Bánk bánból a Hazám, hazám-at, Bojtos Luca a Virtuózok színpadáról pedig Puccini Lauretta áriáját adta elő

Megható volt látni a legidősebb, 93-éves magyar versmondót, és az ő szájából hallani: „A vers az én kitágult életem”. Izgalmas előadás volt az is, amikor Jobbágy K.  Földi Zsuzsa hallássérült jelnyelvvel kísérte a saját maga által előadott Családi kört, Arany János tollából.
Végül a fiatal korosztály képviseletében Bánki Beni és társai nyújtottak számunkra kellemes perceket hol komolyabb, hol inkább humorosabb végén megragadva a költészet-adta lehetőségeket („Nekem az irodalom az élet” „Az vagy nekem, mint tejnek a tehén”), többek között halandzsázással és a Wales-i bárdok félrefordításával („Edvárd king, inlgis king…”), de a Piroska és a farkas németül, angolul és oroszul is rendkívül szórakoztató volt az ő megformálásukban.

„A vers szeretet és a versmondás ennek a szeretetnek a szétosztása”

Igen, ez a vers ereje. Szíve, lelke, veleje: a szeretet - a szív ereje rejlik benne. És van a versnek még nagyon sokféle ereje: gyengéd, szerelmes ereje, felkorbácsoló, felrázó, elementáris ereje. Van derűje, humora. A vers megmutatja azt is, hogyan adjunk vigaszt. És még felsorolni is nehéz az összes „varázserejét” – valószínűleg ezt is leginkább egy vers tudná visszaadni. Na de be is fejezem az írást, hiszen egy jó beszámoló, csak úgy, mint egy jó vers: tudja, mikor kell…

A Magyar Versmondók Egyesületének elnökének, Kiss Lászlónak szavaival búcsúzom: Isten éltesse a megszólaló költészetet, a magyar lírát!

– Zsenilia –

[2017.07.12.]