Itt a tél - hazai kedvencekkel énekelnek az ovisok
A forgatás közben szó esett méteres kalácsról, Télapónak írt levélről, de szeptemberi lakásdíszítésről is.
Bölcsődék, óvodák és gyermekkacajjal hangos otthonok közkedvelt dala az Itt a tél című dal, amely Takács Nikolas Marci és az évszakok című lemezén jelent meg. Az ünnepi készülődés jegyében Polyák Lilla, Szőke Nikoletta és Radics Gigi Takács Nikolas invitálására adja elő a bájos gyermekdalt a hatvani Dalvarázs Show Kórus előadásában.
Takács Nikolas életében fontos szerepet töltenek be a gyerekek: két keresztfia van, másrészt rajongói körében is sok a lurkó. Marci és az évszakok című lemezén megzenésített gyermekversek és mesék hangzanak el, a dalok K. László Szilvia, Kardos Norbert és Takács Nikolas szerzeményei. Az album az évszakok sokszínűségéről és változékonyságról szólnak, miközben nevelő szándékkal segít a kicsik esetleges szorongásainak leküzdésében. Az elmúlt hónapokban az album utat talált a gyerekekhez, nemcsak otthon, hanem bölcsődékben, óvodákban is gyakran hallgatják a legkisebbek. Az Itt a tél című dal klipje a karácsonyi készülődés kezdetére készült el, Nikolas pedig olyan művészeket kért fel az éneklésre, akikkel már korábban is együtt dolgozott. Polyák Lilla színésznő, Szőke Nikoletta nemzetközi nagydíjas jazzénekesnő és Radics Gigi, hazánk egyik legfoglalkoztatottabb könnyűzenei énekesnője a hatvani Dalvarázs Show Kórussal szerepel a klipben. A művészek – akik mind nagyon élvezték a forgatást - már nagyon várják az év legmeghittebb ünnepét.
„Minden évben igyekszünk együtt lenni a családommal – mondta Takács Nikolas. – Az idén én megyek Galántára és nagy örömömre ezúttal otthon tudok tölteni pár napot. Halászlé, majonézes krumpli, tojássaláta, rántott hal a vacsora, nem beszélve a sok édességről. Nagyon szeretem a Karácsonyt, de idén fordult elő először, hogy már szeptember végén kitettem egy-egy karácsonyi díszt a lakásomba, mert szerettem volna már akkor ünnepi hangulatba kerülni.”
Polyák Lilla – aki a lemezen is közreműködik -, két kisfiával és vőlegényével várja az ünnepet. Mint mondja, náluk általában az összes jól ismert karácsonyi dal elhangzik ebben az időszakban, mivel a zene a mindennapok része.
„Imádjuk a karácsonyt, hónapokkal előbb készülni kezdünk rá. Nagyon fontos, hogy az adventi és ünnepi időszakban minél többet együtt legyen a család. Igyekszünk úgy alakítani a munkáinkat, hogy azok belesimuljanak a napokba, és ne vegyenek el túl sok időt a gyerekektől. Mi még írunk a Télapónak, persze közben a srácok már rég tudják, mi a helyzet, de nagyon szeretjük ezt a játékot. Van egy másik meghitt rituálénk. A karácsonyi asztalnál mindenki felolvassa a levelét, amiben a család többi tagjának ír arról, mit tanult és mit köszön ebben az évben” – fogalmazott Polyák Lilla.
Szőke Nikolettának két gyermeke van, a karácsonyi készülődés már az adventi naptár kipakolásával kezdődik náluk, a lakást pedig évek óta teljesen feldíszítik Mikulásra.
„Sokat dolgozom egész évben, a karácsony olyan számomra, mint a jól megérdemelt jutalom. Sokat készül rá az egész család, odafigyelünk a részletekre, hogy olyan legyen, amilyennek szeretnénk. Ez ugyan néha fárasztó, de karácsony nélkül nem lehet teljes az év. Amióta gyerekeim vannak, Szenteste hagyományosan a szülők fogadnak minket, így nálunk mindenhová külön érkezik a Jézuska, 25-én nálunk, 26-án pedig a húgoméknál van a vendéglátás, így minden karácsonyunk elég sűrű és néha hangos is!” – árulta el a jazzénekesnő.
Radics Gigi az idén egy fontos zenei projektben énekelt együtt Takács Nikolasszal, hiszen ők adták elő a FINA 2017-es Vizes világbajnokság hivatalos dalát, ezúttal gyerekek vették körbe őket éneklés közben.
„Évek óta szerepelek mesemusicalben, nagyon szeretem őket, a családomban is sok a kicsi. Ha időm engedi és hazamehetek a szülőfalumba, szeretem őket ringatni, a nagyobbakkal pedig sétálni vagy játszani. De a mai napig meglepődöm, amikor egy-egy koncertem után 4-5-6 éves gyerekek szaladnak oda hozzám kiabálva, hogy kifejezzék a szeretetüket. Szeretem a karácsony hangulatát, nálunk mindig meghatározó volt vidéken is, apuék nagyon komolyan vették a készülődést. Ilyenkor mindenki a házunkban volt, most is azt szeretem, ha sokan vagyunk az ünnepek alatt. Apu megsüti a méteres kalácsát, a vacsora többi részét, istenien, anyu készíti, mi pedig az öcsémmel feldíszítjük a fát. Utána pedig várjuk a vendégeket, a barátokat, aztán sokat nevetünk, énekelünk, másnap pedig elutazunk a vidéki rokonokhoz is ünnepelni – mondta Radics Gigi”
[2017.12.02.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.