2024. március 29. | péntek | Auguszta nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 

Interjú a Nonszensz frontemberével - nagy buli lesz a Muzikumban!

A Nonszensz zenekar ma már ritkábban koncertezik, mint a Rolling Stones, bár nagyon hasonló felállással akusztikusan azért látható olykor. Most mégis elektronikus formában kerül színpadra a csapat, mi pedig Mester Csaba frontemberrel beszélgettünk.

Bemutatnád a zenekart azoknak, akik nem ismernek titeket?

A zenekart 1994-ben alapítottuk Kárpáti Rudolf Csabával (basszus) és Sólyom Attilával (dob), a Nonszensz név legalábbis innen datálódik. Az érettebb megszólalásában a 2000-es évek elejétől működött a formáció, ekkor leginkább Csizmadia László ’Csizi’ basszeros volt a kvázi újraalakulás fő ötletgazdája. Ismert pesti klubokban játszottunk főleg, de szerepeltünk a Sziget Blues színpadán például, meg egyéb kisebb fesztivákon.

Stílustát tekintve nem egyértelműen behatárolható a zene, ez talán annak is köszönhető, hogy a dalok alapjául legnagyobbrészt az én szövegcentrikus, egyszálgitáros dalaim szolgálnak, ott pedig az épp aktuális mondanivaló határozza meg a stílust. Amelyet aztán a csapat a maga sokszínű módján hangszerelt meg, beletéve ezzel még egy csavart, és valószínűleg ez az ötfelől összeadott hozott anyag mind benne van a zenénkben. Picit rock, de az a balladás fajta inkább, kicsit blues, de abból sem a tradicionális, kicsit alt. country, de vannak néhol egészen boogie-s vagy latinosba hajló elemek is. Amitől ez nonszenszes lesz, az a tagok soundja, zenei megoldásai, témái, szólói, legalábbis én így vélem.

Igen erősnek nevezhető a szövegvilág, amely tulajdonképpen a zenekar egész pályafutására jellemző. Hogyan lettél szövegíró, és hogyan írsz dalt?

A már említett zenekaralapítás, lelkes szárnypróbálgatás időszakában először angolul írtam szövegeket, a mondanivalót egyszerűen megelőzte akkor a szükség, hogy valamit mégiscsak énekelni kéne. Körülbelül olyan ’98 körül tudatosult bennem, hogy ezt a kicsit kamubahajló konyha-angolt én nem szeretném csinálni, amúgy is nagyon sok jó magyar dalszöveg van, ebben szerintem a világ élmezőnyében vagyunk, mégha a világ nem is tud róla. Szóval nekiálltam az addigi dalainknak újra és megírtam egy műsornyi szöveget már magyarul. Valószínűleg ebben a fogékony korszakban összeértek a dolgok, a megélt évek tapasztalatai, az intenzív társasági lét, nagyívű kocsmai megfejtések, privát kis szívügyek elkezdtek dalokká sarjadni és a banda is kreatív táptalaja volt mindennek.

Technikailag: adott mondjuk egy zenekari próba morzsám vagy egyszál gitárrral feljátszott ötletem és arra írok, szóval nem vagyok amúgy alanyi verselő.

Végighallgatva a Dráma van albumot, feltűnően jók a szólók, képzett gitár és herfli szólókat hallhatunk. Kik ők?

Valóban nagyszerű zenészek jöttek össze itt, egy magunkfajta nem széles körben ismert garázsbandától ez meglepő is lehet.

Vető Péter gitározik, és az egy dolog, hogy kiváló szólista, de neki a dalok hangképében is fontos szerepe van. Számomra az ízlése biztos pont, és a feeling melett ő egy afféle bütykölős, témakidolgozós és nagyon precíz gitáros is, fontos meghatározója a zenekar soundjának. Mindamellett egy nagyon sikeres nagyszínpados formáció untermanja is mostanában, az évek során egy igen tapasztalt színpadi zenésszé érett.

A szájharmonikás pedig Kiss Dala Péter, ő a 90-es évek blues boom-ja idején indult, abból a korszakból többen is nagyon szép karriert futottak be ezen a hangszeren. Péter szerintem technikailag semmivel sincs mögöttük, egyszerűen ő nem az a fickó, aki úgy megcsinálta, kitalálta volna magát, így marad a pofaleesés, ha meghallod, hogy úristen, ki ez a fickó?

Miért van ilyen ritkán Nonszensz koncert?

Minden zenekarnál eljön az az idő, amikor eldől, hogy van e elég közös akarat, cél, tudatosság, hogy továbblépjen együtt. Nálunk az úgy tíz évvel ezelőtt dőlt el, hogy nem működünk tovább, mint rendszeresen játszó, a komolyabb befutást megcélzó formáció. Talán ez lehet leginkább az én saram, meglehet ha a mostani eszemmel lennék abban az időben, sokkal tudatosabban csinálnám a dolgokat, mégiscsak az én dalaimról van szó alapvetően és én is énekeltem őket a frontban. Azt hiszem, a többiek nem igazán bíztak abban, hogy én mindennek valóban az élére állhatok. Ők zeneileg profibbak voltak nálam mind, nekem pedig, az egészre inkább a puritánabb dal felől közelítő grafikus amatőrzenésznek kicsit sok volt néha a hangerő, a nagyszínpadi forma és minden, ami a frontemberséggel jár. A saját nevemen azóta is játszom, a többieknek is megvan a maguk útja, és mivel igazából mindenki jóban van mindenkivel, alkalomadtán szívesen játszunk együtt is. Csak azóta már az időnk jóval kevesebb lett minderre.

Volt egy akusztikus koncertünk a közelmúlban, amit egykori zenészbarátunk, perkásunk, a közelmúltban sajnálatosan elhunyt Molnár Péter tiszeletére adtunk egy régi törzshelyünkön. Itt fogalmazódott meg, hogy legyen egy nagyobb koncert is majd a közeljövőben, és akkor miért ne szóljon arról, hogy csináltuk egykor ezt a Dráma van lemezt, nagyjából épp 10 éve.

Hol és mikor lesz tehát a buli?

A koncert a Muzikumban lesz február 15-én, 20.30-as kezdettel, szeretettel várunk mindenkit a régi időkből és azokat is, akik csak rajtam keresztül ismerik a dalokat azóta. Vendégünk lesz a már említett Kárpáti Csabi mellett Kelló Balázs is, aki többször is beugró basszerosunk volt, és a zenekar több tagjával is zenél(t) már együtt más formációkban is. 

[2018.02.13.]

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
gazda szolgáltatás [2024.03.26.]
gazda szolgáltatás [2024.03.25.]
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Hot Wheels Monster Truck show - volt már jobb is
Nagy elvárásokkal mentünk a három...

Opera metal a Barba Negraban 
Kilencedik alkalommal volt szerencsém látni a „szívem...

James Blunt ismét elvarázsolt minket - képekben
Befutott az Amaranthe és a Dragonforce hajója a Barba Negrába
A Cirque du Soleil Budapestre hozta a bogarak életét
Power metal csata a Barba Negrában - Warkings koncerten jártunk
Csodálatos koncerten emlékezett Balázs Fecóra a Korál - képekkel
beszámolók még