Jól átgondolt koncertet adott a Barabás Lőrinc Quartet

Várakozással telve ültem be a Barabás Lőrinc Quartet pécsi koncertjére, hiszen sokszor hallok róluk barátoktól, futottam bele cikkekbe, hallottam pár számot, de élőben még nem volt hozzájuk szerencsém. A megcélzott műfaj egyébként is közel áll hozzám, itt volt hát az ideje, hogy közelebbről megismerkedjünk.

A Pécsi E78 koncertterem berendezése a közönség és a fellépő formáció között kellemes intimitást kölcsönzött. Rövid konferálást követően a lámpák elsötétültek, az asztalra helyezett gyertyák kellemes pislákolása jó kontrasztban állt a színpadot megvilágító élesebb fényekkel.

Az előadást felvezető szám egy lassú, a megteremtett atmoszférába belülő chill-es, de állandó feszültséget fenntartó intro érzetét keltette, amely megalapozta a fellépő zenészek közötti összhangot. Az óraműpontossággal a háttérben folyamatosan folyó arpeggio szintetizátor alapot a basszusgitár és a frontember válaszolgatós szólókörökkel töltötte ki, amely az elejétől fogva jól működött kettejük között. A közönség elcsendesedett, figyelme a nem megszokott hangzásra terelődött. Funkcióját tökéletesen betöltötte, az óvatosan építkező elektronikus alapokon nyugvó jazz izgalmasra sikerült, kíváncsian vártam a folytatást.

A következő három dal azonban érzésem szerint kissé laposra sikeredett. Nem az egyébként kifogástalan zenészak kvalitása, inkább érezhető bátortalansága miatt nem sikerült kidomborítani a szerkezetben megbúvó dinamikai lehetőségeket. Mindegyik eljutott egy pontra, de mintha nem tudtak, vagy nem akartak volna tovább lépni.

Az előadás első harmada után végre megtört a jég, összetettebb szerkezetű, a hangszereseket jobban megmozgató dalok következtek, amelyekben láthatóan sikerült felszabadulni és felülemelkedni a kezdeti visszafogottságon. Nagy Zsolt dobos itt kapott életre igazán, dinamikus, gyors, gyakran tört groove-jai fix alapot nyújtottak az improvizatív szólóknak. A jól megkomponált, fegyelmezett szerkezeteket élettel töltötte meg a zenészek egyre szabadabb, levegősebb játéka, a koncert második felére a közönség sem tudta ösztönös fej- és lábmozgását visszafogni.

Az előadás a tetőpontját valahol a harmadik harmad elejére érte el, ezt követően ismét lassult, finomodott a zene íve. Az utolsó számot követő visszatapsolás után a zenészek azért odatettek még egy lapáttal. Az előadott dal a koncert legjobb pillanatait idézte, láthatóan jutalomjáték volt az összeszokott tagoknak.

Az együttes hangosítása kifogástalan volt, minden hangszer karakteresen, a szükséges tartományban, térben jól elhelyezve jelent meg úgy, hogy a fő motívumok, szólók nem tülekedve, de előtérbe kerültek.

A hangszerelésben rejlő lehetőségeket nagyon okosan használják, az elektronika és az akusztikus hangszerek közötti kellemes egyensúly végig kísérte a koncertet.

Összességében jól átgondolt, okosan felépített ívet írt le az előadás, a kezdeti félénkség hamar feloldódott, az irányítást átvette a felszabadult, lendületes muzsika. Engem megvettek, legközelebb is ott leszek.

 A cikket Banna Zoltán a képeket Takács Miklós készítette

A koncerten képeinkért klikk a következő oldalra.

[2018.05.03.]