Eladósorba került a Zene.hu. Komoly érdeklődők: klikk a részletekért.
2019. december 7. | szombat | Ambrus nevenapja
    Zene.lap.hu
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
Smiling bar
 
Oldal.info


Fabrik
 
 
Képgalériák
Rockmaraton képek 2019

Rockmaraton 2019, második rész: A vénülő Max, az újjáéledő Phil, és a többiek

A pénteki (hivatalosan a 4. nap) a Cadaveres bulijára értem fel, amelyet először láttam Bölcsföldi Zoltán nélkül, akit az év eleje óta Pápai Zsolt pótol. És hogy milyen színvonalon? Be kell, valljam a karcos témáknál remekül, de a refrének nem igazán mennek az új vokalistának.

Ezt követte számomra a nagyszínpados Jinjer buli. Tatjána ezúttal a poppos külsőben virított, arany kezeslábasa viszont abszolút összehangban volt pazar előadóművészetével. Azon az egy órán eldobtam az agyamat, az ukrán alakulat rácáfolt a sokszor unalmasnak ítélt szettjére.

Ezután a Napalm Death-en volt a sor. Mark Greenwayéket valamikor a kilencvenes évek közepén láttam először a Pecsában, még pelyhes szakállú koromban, de nagyjából azóta belopták magukat a szívembe. A gravitáció valahogy nem hat a bandára, Mark ismét a tőle megszokott szuggesztív fellépéssel rukkolt elő, szinte ámulatba ejtve a jelenlévőket.

Sokan az egész hét második (mindenki tudja mi az első) legnagyobb dobásának vélte a Soulfly-t, ami történetével, és egykori hatásosságával rászolgált erre. De sajnos ismét nem Max volt reflektorfényben. A 49 éves fenegyerek a Roots lemezes budapesti megjelenése óta vajmi keveset nyert vissza fényéből. Hang szinte alig akart kijönni a torkán, ráadásul a közönséget is inkább megfagyasztotta, mint életre keltette. Mindenki csak bámult bambán, és joggal ítélkezett az egykoron hősként imádott idol felett. Pedig a zenekar tagjai alaposan odatették magukat, mind Max fia, Zyon a dobok mögött, vagy Max Lyon gitáros. Számomra ezzel az egy órával Max egy életre kivéreztette magát, még ha fájó is ezt leírni.

A sold-outos szombat előtt teljesen transzban voltam, és ez az állapot kitartott a hazaút előtti várakozásig. No, nem kell semmi rosszra gondolni, ezt csak az utolsó napi lineup-nak volt köszönhető. 

Bitang eseményekre számítottam, és nem is csalatkoztam.

A bejutásomat követően a „csattanót” még láttam a Watch My Dying nagyszínpados bulijából, majd jött az Arénában az Insane. Az idén 20. életévét betöltő metalcore zenekar inaktív státuszban van, de egymásért és a közönségért rendre reuniont tartanak, méghozzá All Star felállásban. A régiek közül többen is feltűntek a színpadon, ahogy tavaly, idén is Knapp Oszi a Wrong Side-ból volt az igazán üde színfolt. Jómagam még az ő éneklése alatt ismertem meg őket, és alakult ki szimpátia.

Aztán vissza a Nagyszínpadhoz, ahol az Apey and the Pea volt soron. A rendkívül húzós, kicsit alice In chainses, kicsit downos riffekre építő, amúgy saját egyéniséggel bíró háromtagú formáció mindig levesz a lábamról. Ez leginkább Apey (Áron András) varázslatának köszönhető: mind a hangja, mind frontemberi mivolta másik dimenzióba repít mindenkit: számomra, ezen – elkerülhetetlen - páros jellemző utánozhatatlan a zenei palettánkon.

Apey-t követően belekukkantottam az Our Hollow, Our Home-ba, és ugyan az Asking Alexandria-szerű, kevésbé tökös metalcore nem tartozik nagy becsben tartott stílusok közé, de be kell valljam, nagy hibát követtem volna el, ha kihagyom ezt az előadást. Az alig hatéves, southamptoni banda tavasszal már járt nálunk, akkor az A38 hajót rengette meg, ott nem tettem tiszteletem, de kétlem, hogy hatásosabb lett volna, mint a rockmaratonos mulatság.

Ami a briteket követte, az volt számomra az esemény csúcspontja, nagybetűkkel: Aborted. Manapság nem mondhatom magam death metál kedvelőnek, de a múltamat meg nem tagadhatom: egykoron Dunát lehetett volna rekeszteni a gyűjteményemmel. Már a behangolásnál jelen voltam, és amikor a dobos eminens külsöjére (csapzott lófarok, Harry Potter szemüveg) tekintettem, az jutott eszembe, honnan került elő ez a srác, az egyik brüsszeli kutatólabor leghátsó, ablaktalan csücskéből.

Aztán, amikor először élesbe adta meg a tempót, szinte földbegyökerezett a lábam, ámulatba estem. Olyan eszeveszett dobolást kaptunk, hogy arra még George Kollias (Nile) is csettintett volna.

A színpad technikai kánaánt hozott, néha azt éreztem, a sátor felrepül a sztratoszféráig. Svencho, a frontember felpezsdítő produkciója koronázta meg a látottakat.

Sokáig a tapasztaltak hatása alatt voltam, de ezen színvonalat vitte tovább a brit Bury Tomorrow is. Mely nyilván sem technikailag, sem töménységében nem vetekedhetett – és nem is akart - az Aborteddal, de a közönséget felpezsdítő előadásával beállt a sorba.
 

Rockmaraton 2019 képek - klikk a fotóra

 

Az angolszász formáció sokadszor szerepel nálunk, de ennyire hatásos bulit talán még nem hozott össze. Daniel Winter-Bateséknek még az sem szegte a kedvét, hogy éjfél (érkezett Anselmo bácsi a szomszédban) közeledtével megfeleződött a tömeg. Mi, persze végig tomboltuk a bulit, megvárva olyan slágereket, mint a The Age, vagy a Black Flame. Majd jött, aminek jönnie kell, többek számára a hét fénypontja.

Tegye a szívére a kezét bárki, és jelentse ki: nem szerepelt a vágyalmai között az, hogy egyszer élőben, Phil Anselmótól hallhasson Pantera klasszikusokat. Leírhatatlan érzés volt Phil-t látni élőben, ráadásul a zenészeitől rendkívül stabil és megbízható hátteret kapott ehhez a projekthez. Szerencsére az Phil Anselmo and the Illegals-turné több állomásával ellentétben a Szalki-szigeten színtiszta Pantera setlist volt, közte olyan nótákkal, mint a I’m Broken, Walk, Hellbound, Mouth of War, This Love. Számtalan rosszmájú kritika, züllött, balhékkal teli múlt ide vagy oda, a nemrég 52. életévét betöltött Anselmo hihetetlenül elemében volt. Az egykoron majdnem hangkárosodást okozó üvöltései ugyan elmaradtak, de így is alaposan valagba rúgott minket ebben az egy órában. A tömegben egészen biztosan sokat kritikus szemmel álltak Phil személyéhez, de aztán felajzva köszöntek el, és jó nagyot csettintettek a hallottak után.  Ez sokkal több volt, mintegy tribute hakni.

A parádés végkifejlet után eloldalogtam, és búcsút vettem a Rockmaratontól. Jövőre ugyanitt, amikor is már a 30. életévét lépi át fesztivál.  A végszó nem is lehetne más, figyeljétek, kövessétek a Rockmaraton információs felületeit, és ne tervezzetek más programot 2020. július 6.-12-ig.         

 

 

- Páll Norbert -
Fotó: Máté Éva

[2019.07.20.]

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
Angolból korrepetálást vállalok-online i szolgáltatás » oktatás [2019.12.03.]
Számvitel oktatás! szolgáltatás » oktatás [2019.12.03.]
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu
Zene.hu

Dinner show először Magyarországon - képekben
A Kálmán Imre Teátrumban, az egykori pesti...

MegzizZENés és örömzúzás
Színtiszta életünneplés kellő (ön)iróniával, a kinti...

Szétfeszített a rock and roll rugója! – T30 koncert Győrben
„Á, ő, izé, egyáltalán és miegymás …” – Mágnás Miska a Vígszínházban
Hogyha kell egy tánc - musical gála a Művészetek Palotájában
Virágot Algenonnak beszámolóval köszöntjük a Szociális Munka Napjának minden ünnepeltjét!
Megnéztük: Omega koncert volt az Arénában - képekben
beszámolók még