Nagyvárosi éjszakák Budapesten - a Scorpions az Arénában koncertezett

A Scorpions már visszatérő vendégnek számít Budapesten. Legutóbb november 18-án léptek fel az Arénában.

Fél nyolc körül végeláthatatlan sorok kígyóztak még az épület előtti téren. Jó volt látni, hogy kicsik és nagyok, egészen fiatalok szülőkkel, vagy nagyszülőkkel együtt sorakoztak, vártak türelmesen a bejutásra huszonévesek csoportjaival és idősebb rockerekkel egyetemben. Hiába, ilyen ez a rockzene, generációkat és nemzeteket hoz össze, hogy pár óra hosszáig mindenki együtt ünnepelhesse a létezését.

Ezen az estén a Scorpions maradéktalanul gondoskodott egy arénányi ember ünnepléséről. Nem hiszem, hogy lenne bárki is, akinek Klaus Meine-t és zenekarát be kellene mutatni. 54 éve zenélnek együtt pár tagcserét leszámítva, így pontosan tudják, hogy hogyan kell minden percben szórakoztatni és lenyűgözni. 8 után 20 perccel robbantak be a színpadra Going Out With A Bang című dalukkal. A színpad mögött, mellett, sőt még az emelvény oldalán is hatalmas kivetítők voltak, melyek hol a dalhoz illeszkedő videókat, hol a közönséget, hol pedig az este főszereplőit mutatták.

Folyamatosan bevonták a közönséget, kommunikáltak velük, zengett az aréna az énekeltetésektől, Klaus még az első pár dal alatt egy óriási rakás dobverőt dobált ki és szálltak a pengetők is rendesen.

Egymás után dübörögtek a jobbnál jobb dalok, slágerek és együtt bulizott mindenki. A Send Me An Angel akusztikus változata alatt juthattunk újra egy kis levegőhöz, persze emberek ezrei énekelték a szöveget a színpadon állókkal együtt itt is. Ezután szinte azonnal jött az a dallam halkan fütyülve, amit mindenki, de tényleg mindenki ismer. Hiába a lassú tempó, a lírai szöveg, itt felrobbant az Aréna, ezek a klasszikus libabőr percei voltak a Wind Of Change alatt, nem csak nekem, de azt gondolom mindenkinek, aki ott volt. Ezután egy pillanatra sem engedte a zenekar, hogy a hangulat leüljön így rögtön bele is csaptak a Tease Me Please Me-be, így robogott tovább a buli. Ezt követte egy látványos dobszóló, ugyanis Mikkey Dee-t a levegőbe emelték dobszerkóstól. A fő műsoridőt a Big City Nights-al zárták, röviden búcsút intettek, de nem kellett sokat várni a ráadásra. Sajnos csak két dal erejéig jöttek vissza a színpadra, na de milyen két dalra... Először a Still Loving You dallamai csendültek fel, majd a Rock Me Like A Hurricane-el zárták a teljes programot. Itt már ember nem volt aki nem tapsolt, táncolt, ugrált és énekelt. Hosszasan búcsúzkodtak, ezalatt még egy adag dobverő és pengető repült mindenfelé mielőtt elhagyták a színpadot.

Ez a zene semmiképp sem main stream mostanában, de még mindig képes ezreket, generációkat megmozgatni. Klaus Meine hangja szinte semmit nem kopott az évek alatt és betöltötték az egész színpadot. Semmilyen hiányérzet nem maradt bennem, nem megfáradt rockereket láttam, hanem egy zenekart, amely ennyi idő után is nyilvánvalóan élvezi a zenélést és a koncertezést. Szép ünnep volt ismét.

H.Zsuzsi

[2019.12.13.]