A Stereo MC’s az egyik legismertebb brit hiphop, elektronikus zenekar, hozzájuk fűződik a Connected című sláger is, amely biztos, hogy mindenkinek bekúszott a hallójárataiba, aki a ’90-es évek elején volt fiatal. A brit csapat most ismét Budapestre érkezik, hogy mindenkit visszarepítsen az időben és megtáncoltasson slágereivel: Stereo MC’s november 4-én az A38 Hajón.
A Stereo MC’s-ről elsőként valószínűleg mindenkinek a Connected című dal jut eszébe, nem is csoda, hiszen az 1992-ben kiadott szám a nemzetközi Top 20-as listába is bekerült. Az azonos címen megjelent album az Egyesült Királyság lemezlistájának 2. helyéig jutott, a zenekar pedig 1994-ben hazavihette a legjobb együttesnek és a legjobb albumnak járó Brit Awards-ot is.
A zenekar alapítói, Rob és Nick gyerekkori barátok és szomszédok voltak, így alapították meg a nyolcvanas évek közepén a Stereo MC’s-t. Inspirációjuk a korai hiphop, funk és az elektronikus zenei iránti közös rajongásuk volt. Debütáló lemezük, a 33-45-78 1989-ben jelent meg, melyet a De La Soul, a Living Colour és a A Certain Ratio társaságában lévő turnék követtek. Ezt követően a duó New Yorkba repült, hogy felvegyék Supernatural című második lemezüket, amelyen olyan slágerek kaptak helyet, mint az Elevate My Mind vagy a Lost In Music, ami igazi klubslágerré vált mind az Egyesült Királyságban, mind Amerikában. A Happy Mondays-zal közös turnéjuk pedig végképp bebetonozta sikereiket. Több remixet is készítettek, például Madonnának, a U2-nak, David Holmes-nak, Latifah-nak, a Terranovának vagy a The Jungle Brothersnek.
2015-ben saját kiadót alapítottak Connected néven a Terranovával, hogy ne csak a saját zenéiket adják ki ily módon, de a house, techno és más elektronikus zenei műfajok előadóit is kiadóként támogathassák. 2025-ben a zenekar az Egyesült Államokban kezdte a turnézást, illetve egy meglehetősen emlékezetes szerepléssel Jimmy Fallon The Tonight Show-jában, majd ősszel Európa felé veszik az irányt. Hozzánk november 4-én érkeznek az A38 Hajóra.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.