Alensa: 35% TopVue termékekre
2020. október 2. | péntek | Petra nevenapja
Led izzók kedvezményes áron, 5 év garanciával  
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 
Kapcsolódó cikkek
"Karantén levelek" - Üzenet a zenés színházból - Simon Edit válaszolt

"A komplexitás, ami engem feltölt" - Szemenyei Jánossal beszélgettünk

Olyan sokszor találkoztam a nevével az elmúlt időszakban, hogy egyre inkább érdekelni kezdett a színész, énekes, zeneszerző, rendező. 2005-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, azóta számos díjjal jutalmazták, sok helyszínen, sok műfajban megmutatta magát. Embert és művészt formáló szerepeiről, munka módszereiről, precizitásról, sokoldalúságról kérdeztem.

A Szemenyei János hivatalos oldalon fantasztikus rendben, precízen összegyűjtve találtam a szerepeit, és ami nagyon ritka, a szerzeményeit. Pontos színlapok, fotók, amelyek az előadás dramaturgiáját követik. Fontos volt, hogy a művészi pályát ilyen precízen dokumentálja?

Örülök, hogy megtalálta ezt a honlapot. Hosszú évekig formáltam, csiszolgattam. Hetei Bakó Szabolcs barátom készítette a grafikáját, s a mai napig technikai értelemben ő kezeli a weboldalam. Életútjának felén az ember szereti összegezni, mit is csinált addig. Ez inkább pályarajz. Ha elég gazdag a fotók választéka, a szerepeim mellé válogatott képek dramaturgiai ívet is kiadnak. S törekszem arra, hogy olyan playlist-et vágjak össze a zenéimből, ami felidézi az összhatásukat az adott előadásban, annak a számára is, aki nem színházi ember. Ezek a kompozíciók eredetileg egy teljes jelenetet kísérnek, vagy csak pár másodperces effektek. Ha csupán egymás mellé illeszteném őket, a színen zajló szituációk ismerete nélkül nem adna hiteles képet. Ezért a zenéket megvágtam, újra is kevertem.  Arra szolgál a honlap, hogy egyértelmű legyen, honnan hová tartok.

Akkor ez egy tudatos dokumentálása a pályának?

Igen, személyes dokumentációnak mondható, de még mindig nem tartom teljesen pontosnak és tökéletesnek. Rengeteg a munka vele, figyelek például arra is, hogy egy szereposztás változásait kövessem. A honlapnak van angol nyelvű változata, ott is vezetem a legapróbb módosításokat is. Szerencsére, nem teszek fel interjúkat, kritikákat – akkor soha nem járnánk a végére.

Ha ennyire tudatosan rendszerezte a pályát, akkor nyilván átgondolta már azt is, hogy melyik szerep és szerzemény volt az, ami személyiségépítő és művészformáló volt az ön számára?

Nehezen tudok választani akár zeneszerzőként, akár színészként. Nehogy húsz év múlva is azt mondjam, az volt a legjobb az életemben. Szeretek mindig a soron következő feladatra összpontosítani.

Természetesen, voltak olyan szerepeim, amelyek a pályámon meghatározó jelentőséggel bírtak.

Huszonnégy évesen lehettem III. Richárd a zalaegerszegi színházban, Bagó Bertalan rendezésében, holott ezt a szerepet általában idősebb színészekre osztják jutalomjátékként. Sokat tanultam belőle, valóban mérföldkő volt a pályámon. Szívesen emlegetettem két-három év múlva is, de ma már furcsa lenne ennek a bűvkörében élnem.

Nagy kedvencem a Sakk, a PS Produkció előadása. A musical-játszás, s általában a zenés színjátszás akkor a legigényesebb, ha a dalok annyira szervesen illeszkednek a cselekménybe, a darab szerkezetébe, hogy szinte észre sem lehet venni, próza-e vagy ének. Persze, kell tudni énekelni, a prózát pedig nem szabad énekelve mondani, de fontos, hogy maradéktalanul hiteles és természetes legyen, amikor az ember egyszer-csak dalban szólal meg. Ezt élvezem a Sakk-ban is. „Faltól falig” zene, még a dialógusok is, szinte egy opera. De úgy lehet mozogni benne, hogyha csak a képet látnánk, hang nélkül, azt is hihetnénk, ez egy prózai előadás. Kifejezetten inspirál az a kihívás, hogy minél könnyedebben tudjam elénekelni a legnehezebb tételeket, hogy ne is látszódjon, mikor és mekkora levegőt veszek, mekkorára nyitom a számat, hogy a mimikám természetes, mesterkéletlen legyen. Miközben az ének minőségi maradjon, és ne vesszen el az a drámai hatása sem, ami ilyen fajsúlyos műnél kell.

A pályám legelején fordulópont volt a Sztárcsinálók rockopera, amelyben Nérót alakítottam. (Alakításáért 2004-ben Petőfi-díjat, 2005-ben Artisjus-díjat kapott-szerk.) Még negyedéves egyetemi hallgató voltam, amikor a veszprémi Petőfi Színházban bemutattuk. Majd játszottam a Margitszigeten, és az Óbudai Nyár keretében a Zichy-kastély előtt. Most visszatért az életembe. Izgalmas a visszatekintés a pálya-kezdetemre, s az összevetés, hogy tizenöt év múltán mennyire másképp formálhatom meg Nérót. Segített, hogy a rendezői koncepció is merőben különbözik. (Szente Vajk-rendező - szerk.) Sokkal érettebb Nérót játszhatom. A Sztárcsinálók tehát szintén egy olyan mérföldkő, ami nem egyszer mutatta az utamon, hol tartok.

Másképpen emlékezetes a kecskeméti Amadeus.(rendező Bagó Bertalan- szerk.) Miközben a zeneművészet legnagyobb zsenijét játszhattam ifjúságától a haláláig, mellette zongoráztam, vezényeltem, énekeltem is az előadásban. Volt olyan jelenet, amikor a lábammal tapsikolva ütöttem a ritmust, ugyanakkor mindkét kezemmel kottát írtam. Szeretem, ha „multifunkcionális” lehetek.

Csakúgy, mint a Winterreise-ben, amelyet Mundruczó Kornél rendezett. Sokáig úgy véltem, az ember ötvenéves kora felett adjon elő monodrámákat, addig jobb, ha partnerekkel játszik. A Téli utazás azért volt más, mert ugyan egyedül énekelem Schubert dalait, végig abszolút partnerem az Óbudai Danubia Zenekar vagy a zongoránál Mocsári Károly, akivel a lakásszínházi változatot játsszuk. Ezt a dalciklust Kornél megrendezte már Antwerpenben egy operistára, de volt mellette egy színész is, aki minden dalra egy meghatározott cselekvés-sorozatot végzett. A mi előadásunkban összevontuk a két feladatot, játszom és énekelek egyszerre. Egy menekülttábor a helyszín, ahol egy magányos utazónak nem csak a térbeli, hanem a lelkében zajló bolyongását is követhetik. Éneklés közben mosakodom egy lavór vízben, levetkőzöm hozzá, felveszek más ruhát, vagy éppen megborotválkozom. Nem utolsósorban inspiráló az is, hogy klasszikus hangképzéssel kell énekelnem, amiben a premierünk idejéig nem volt még részem. Akkortól kezdtem fejleszteni.

Szintén jelentős állomásként tartom számon, hogy télen átvehettem Sporting Life szerepét a Porgy és Bess-ben, Gershwin operájában. Lenyűgöző élmény volt beénekelni az Erkel Színház hatalmas terét, egy színpadon lenni az operista kollegákkal, nemkülönben a népes operaházi kórussal.

Erkel Színház, Madách Színház, Kecskemét, PS Produkció és külföldi fellépések. Ez a sok helyszín inkább építő, vagy megnehezíti a pályát?

Szeretem, ha több helyen, több társulatban, többfajta produkcióban vehetek részt, ez valahol tudatos is a részemről. Természetesen, nem könnyű egyeztetni a próbákat, az előadásokat. Több ízben szereztem zenét külföldön is, ahol úgy tapasztaltam, nem vesznek komolyan, ha nincs ügynököm, aki intéz helyettem mindent, az egyeztetéstől a pénzügyekig. Amikor Hamburgban én magam akartam szerződni a zeneszerzői gázsimról, értetlenül néztek rám.

Magyarországon viszont hátrányos lehet, ha teljesen kikerül a kezemből az irányítás a tárgyalásokon. Nem szeretem, ha a fejem fölött intéződik, ami engem érint. Itthon lényegében a művészeti titkárok egyeztetnek, ami az én esetemben, tudom, hatalmas munka, de szeretek tudni mindenről. Nehogy egyeztetési probléma miatt ne vállalhassak olyasvalamit, amire pedig vágyom. Sajnos, így is előfordult.

Olyan jól beszél nyelveket, hogy az ilyen tárgyalásokon is megbízhat magában?

Angolul kommunikálok, de német nyelvterületen sem adnának el. A hamburgi Takácsok című előadás zenei vezetőjeként egy tucatnyi tízéves kisgyereknek tartottam ütőhangszeres workshop-ot, ám nem mindenki beszélt angolul. Úgyhogy egy angol-német-magyar mixet használtunk. Vicces volt, de megértettük egymást.

Zenét szerez, színészkedik, énekel, rendez, mennyire aprózza el a sokféleség az energiáit? Vagy inkább az egyik munka tölti meg a másikat is tartalommal?

Így van, engem a sokoldalúság éltet. Délelőtt Porgy és Bess-t próbálok, délután találkozom egy rendezővel egy készülő darab zenéje kapcsán, este pedig a Száll a kakukk fészkére előadását játszom. Most fiktív példát mondtam. De művészként az életemnek ugyanolyan inspiráló része, ha a gyerekeimmel, a családommal lehetek. Mert éppoly tartalmas és ugyanúgy felpezsdít. Ez érdekes, mert köznapi értelemben nem alkotói tevékenység otthon lenni együtt a családdal. Mégis pontosan úgy tölt fel, mint ha próbálnék egy szerepet, vagy zenét írnék.

Volt alkalmam egy nyílt próbán, a sötét nézőtérről megfigyelni önt, mint rendezőt. A Bolyongók előadásnak írója, zeneszerzője, rendezője. A kiskamasz korosztállyal csöndes volt, nagyon empatikus, támogató és baráti. Nyilván, amikor egy nyílt próba van, akkor az ember máshogy próbál, vagy ön mindig ilyen?

Nem sokat rendeztem még. Van egy 10 perces musical-m, amit az Örkény Színháznak írtam. A Kihagyhatatlan című bulvárkabaré részének készült. Abba a tíz percbe az összes musical-klisét belesűrítettük. De volt igény, hogy máshol is megmutassuk, s ezekre az alkalmakra magam állítottam színpadra. A következő rendezésem a Vackor nyomában volt, ami a Proton Színház felkérésére készült. A harmadik a Bolyongók, amelynek a szériáját a járványhelyzet szakította meg a Madách Színházban.

Nem tudom, van-e különbség, ha nézik a próbát. Valamennyire lehet, hiszen az emberben ott lappang az érzés, hogy most színházon kívüliek néznek. Más helyzet egy zárt próba, ahol csak magunk vagyunk. Békésnek és toleránsnak tartom magam, nem emelem fel soha a hangom. Alapjában birka-türelmű vagyok.

Ez csak a gyerekszereplők miatt van, vagy egyébként is úgy gondolja, hogy a művészi teljesítményhez türelem kell?

Így gondolom. Ha valami erősen felkavar, tudatosan fékezem magam, hogy az ingerült vagy dühös lelkiállapot, amibe kerültem, csillapodjon le, és tudjak nyugodt, okos döntést hozni. Néha túlzottan is türtőztetem magam. Ilyenkor úgy ítéltem meg utólag, hogy az adott esetben meg kellett volna szólalnom, keményebb hangot üthettem volna meg. De inkább átgondolom a stressz-helyzeteket. A Bolyongók kiskamaszainál feltétlenül úgy éreztem, hogy a türelem építi a munkánkat.

Színészként is akkor a leghatékonyabb vagy legproduktívabb, amikor türelmes rendezői közegben dolgozik?

Nem tud inspirálni, ha kiabálnak, piszkálnak vagy aláznának, az engem befeszít. Színészként egyébként hektikusabb vagyok.

Remélem, nem bántom vele, ha azt mondom: kortalan kölyökképpel áldotta meg a sors. Mit gondol arról, bármilyen szerepben, bármilyen anatómiai adottsággal jó lehet valaki?

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen az osztályfőnököm, Kerényi Imre mondta, amikor egy vizsgára készültünk, s én egy kisfiús, vicces karakterrel próbálkoztam: „János, ezt nem kell magának gyakorolnia! Olyan az ábrázata, hogy ezt a kisujjából is kirázza.” S hozzátette, hogy inkább azokat a színészi eszközöket keressem, amelyek nem a külső adottságaimból táplálkoznak. Tudom, a kisfiússág előbb-utóbb elmúlik. Miféle karriert építhetnék rá, amikor a színészi „kölyök-kornak” is egyszer csak vége lesz?

Nagy öröm, ha Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója olyan szerepeket ad, amelyeket nem feltétlenül az én alkatomra osztanának. Természetesen ez a rendőzökön is múlik. Így a Macska a forró bádogtetőn előadásában Brick-et játszottam. (2016-ban a POSZT legjobb előadása-szerk.) Ez a fiatalember sportoló, bár éppen eltörte a lábát. Lehet, hogy Zsótér Sándoron kívül senkinek nem jutott volna az eszébe rám osztani. Nem vagyok sportember fizikumú.

Vagy ott a Száll a kakukk fészkére, amiben McMurphy leszek. A kecskeméti próbafolyamat kellős közepén akadtunk el a járványhelyzet miatt, de ha minden jól megy, akkor bemutatjuk nyár végén a darabot. McMurphy-t általában nagydarab színészeknek adják, talán még szöveg is van a termetéről. Úgy szeretném eljátszani, hogy a nagysága ne a testalkatában nyilvánuljon meg, hanem abban, ami a jellemében lakik.

Nem akarok a külső adottságaimból élni. Ezért állnak a legtávolabb tőlem az operettek táncos-komikus figurái.

Pedig Bóni alakítását - Csárdáskirálynő operett, Béres Attila rendezése - jutalmazták is…

A sors fintora, hogy Bóniért díjat kaptam. (POSZT-díj-2018-szerk.) El is mondtam a díjátadón, hogy ezért a műfajért én nem igazán rajongok. Persze, azért nagyon szerettem játszani. De mégiscsak nagyobb kihívásnak tartom, amikor nemcsak a „kisfiús bájt” várják tőlem. 

Említette a félbeszakadt próbafolyamatot a pandémia miatt. Azonnal volt válasza a járványra és napokon belül megszületett a Kis suttogás című dal. Engem igazán az a lelkiállapot érdekel, ami ezt előhívta.

Nem vagyok pesszimista természet, végképp nem hajlok depresszióra. De láttam, milyen sokakat érint súlyosan a helyzet a környezetemben is. Természetesen, nemcsak színészekkel történt, hogy elvesztették a kenyerüket egyik napról a másikra. Ráadásul ez globális jelenség, amire érdemes reflektálni. Egyébként szívesen reagálnék számos olyan társadalmi eseményre, amelyek borzolják az igazságérzetem, de mindig időszűkében vagyok. Végtére nem panaszkodhatom azért, hogy egyik munkám jön a másik után.

A járvány elején örültem, hogy lesz egy kis pihenés. Csupán pár napig bírtam, hogy ne akarjak valamit tenni, valahogy reagálni. Felhívtam Ádámot (Horgas Ádám-rendező-szerk.), mert úgy éreztem, jól tudnánk közösen gondolkodni egy dalban. Volt is példa rá. Nemrég ugyanis együtt dolgoztunk egy darabon, ami végül nem valósulhatott meg a TAO elvonása miatt. Nagyszerű partnerre találtam benne. Ugyanolyan hittel hajtotta ennek az online-produkciónak a létrejöttét, mint jómagam.

168 művész énekel a dalban.

Igazából 169. Eggyel elszámoltuk magunkat, de csak utólag jöttünk rá. Amióta megvan az angol feliratú változat is, a fordítóval már százhetvenen lettünk alkotók, a francia nyelvű révén pedig már százhetvenegyen. Ez a szám a véletlen műve. Eleinte csak negyven-ötven embert kértünk fel. Ahogy formálódott a dal, felvetődött bennünk, mi lenne, ha még inkább szétosztanánk a vers-sorokat, tennénk bele prózát is, így szépen gyarapodhatott a résztvevők száma. Voltak olyanok, akik sajnos, nem reagáltak, bár többször kerestük őket. Volt olyan is, aki küldött videót, de valahogy elveszett az éterben, és olyan is, aki az utolsó nap hívott fel minket, hogy örömét lelné benne. Végül kivételesen szép számmal jöttünk össze a színházi szakmából.

Technikailag azért ez nem volt olyan egyszerű menet.

Főképp azért, mert mobilokkal készültek a felvételek. Már rengeteg karantén-videó létezik, tele a net velük, mi az elsők között voltunk. A dal finom, éteri dallammal indul, amelyet nagyon is zavarna, ha hallanánk a telefonok háttérzaját. Ezért a keverése valóban nehéz menet volt, Mészáros László barátommal csináltuk a halásztelki stúdiójában. A telefonokról érkezett videókat külön-külön effekteztük, szinte mindenkinél más filtert használtunk, hogy egységesítsük. Rengetegen énekelték fel a refrént, de mindenki kicsit másképp, ezért meg kellett oldani például azt is, hogy egyszerre érjenek véget a szóvégek. Komoly stúdiómunka volt.

Jól kezeli a technikai eszközöket?  Számítógéppel szerez zenét, vagy hangszer mellé ül le, és úgy indul el?

Fejben írok. Ha kész a dal, feldúdolom a telefonomra. Ilyenkor már hallom a hangszerelését is. Aztán zongorához ülök, és lejegyzem. Tudok kottát írni gépen is, ismerem a programokat, de nem vagyok elég rutinos. Tízszer lassabban készülnék el, ha én csinálnám a technikai teendőket is. Amihez viszont Mészáros Laci nagyon-nagyon ért, a stúdiója is erre specializálódott, lévén, hogy ő is zeneszerző. Csaknem húsz éve dolgozunk együtt, félszavakból is érti, mire gondolok. Ha azt mondom: „tudod, három éve abban a dalban volt egy erős, mély basszus hang, olyasmit szeretnék, csak kicsit ércesebben”, akkor ő máris kikeveri nekem azt a hangszínt. Utána sorban következik az összes szólam. Így rakjuk össze a dalt a számítógépen, de az alapján, amit előzőleg otthon megírtam. Kiadom a zenészeknek a szólamkottát, és elhívom őket a stúdióba, hogy játsszák fel a tételeket. Szeretek minél több élő hangszert használni. Amikor visszahallgatok régi zenéket – nemcsak a sajátjaimat – mindig tudatosul bennem, hogy csak azok időtállóak, amelyek élő hangszerekkel lettek feljátszva, fölöttük nem jár el az idő. Ha csak szintetizátorral, számítógéppel készült a zene, öt év múlva már elavultnak tűnik, mert időközben annyit fejlődött a technika.

Jelenleg a Sándor Mátyás-hoz, a Verne-regény színpadi változatához írok zenét. A napokban lesz az olvasópróbája, nyáron elkezdődnek a próbák. Minden jel szerint – ha már a vírus engedi – bemutatják Dunaújvárosban.

Benne van a Madách Színház új, kísérleti projektjében, a Jövőre, veled ugyanitt című darab karantén bemutatójában. Mesélne erről a rendkívüli próbafolyamatról! A felesége Kovács Lotti a partnere. Otthon gondolom, nem kollegiális viszonyban vannak, érdekes szituáció lehetett a próbafolyamat.

Igen, zavarba ejtő is volt az elején. Nagyon örültünk a felkérésnek, annak különösen, hogy mi, ketten játszhatjuk. Dolgoztunk már egy színpadon, de ez egy kétszereplős darab. Amikor elkezdődtek a próbák, erőt vett rajtam az érzet, mintha „kukkolnának” minket. Eleinte csupán a rendező, azután viszont a közönség is belát a hálószobánkba. Szerelmi történet, csókolózunk az ágyon, összeveszünk, pofont kapok, újra megcsókolom, és még sorolhatnám. Klasszikus helyzetek. De mégis a mi hálószobánkban vagyunk. Hogyan lehet elvonatkoztatni ettől?

Segített, amikor elkezdtük a jelmezeket felvenni. Adott egyfajta eltartást, de mégsem akkorát, hogy ne érezzük a helyzet személyességét. Amíg a hálónk nem alakult át hotelszobává, egy zsúrkocsitól vagy akár ici-pici kellékektől, addig nehezen oldódtam fel. S ameddig a két gyerekünk még ott aludt a szomszéd szobában, mi pedig egy veszekedős jelenetet próbáltunk, feszélyezve éreztem magam. Este tíztől hajnali kettőig dolgoztunk. Miután megtörtük a karantént, s elvittük a kicsiket a szüleimhez, reggel tíztől éjfélig, szinte megállások nélkül, folyamatosan haladt a munka.

Harangi Mária rendező végig videó chat-ben instruálta önöket.

Hiányzott az a fajta személyes kontaktus, ami egy színházi próbán természetes. Nem szükséges fizikai közelség, hogy a rendező hozzáérjen a színészhez, de alig nélkülözhető, hogy úgy nézhessek a szemébe, hogy érzékeljem benne az egész embert. De csak egy laptopon keresztül láttuk egymást Harangi Marcsival. Már pakolgattuk a kamerát a szoba egyik pontjáról a másikra, hogy plánt is váltsunk néha. Egy-két hétbe telt, mire feloldódtunk mindhárman. Hat jelenetünk van. Ehhez hat ruházat fejenként, az tizenkét jelmez. Mi öltöztetjük egymást, a mindössze negyvenöt másodpercnyi szünetek alatt, amikor még a hajunkon is, a sminkünkön is változtatnunk kell. Mi figyelünk a kellékekre, mi mozgatjuk a kamerát. S úgy kezeljük, mintha a néző szemszögéből mutatna mindkettőnket. 

Ez szintén az a komplexitás, amiről már beszéltem korábban. Ami kimondhatatlanul feltölt.

Van ennek a kísérletnek egy nagyon nagy jelentősége is szerintem. Talán ad egy képet arról, működőképes-e a színház, ha mégis visszatérnének a járványok, és gyökeres változásnak kell beállnia hosszú hónapokra egy társadalom életében.

Majd kiderül, mennyire működik a gyakorlatban ez az egyidejűség. A kattintás- számot lehet ellenőrizni, de azt nem, hányan nézik végig ezeket az online közvetítéseket. Esetleg csak perceket töltenek vele, vagy családostul végignézik. A mi előadásunkat jobb esetben laptopon, okostévén követték. De ha valaki telefont használt, hamarabb otthagyhatta a kis képernyőt, hogy elszívjon egy cigit, vagy elaltassa a gyerekét. Mondván, később ránéz, hol is tart az előadás. Ezért jó ötletnek tartottam, hogy bár jelképes összegért, de színházjegyet kellett váltani. Amire költünk, azt jobban megbecsüljük.  

Minden értéke mellett egy online produkció nem pótolja a valódi színházi élményt. Ha a néző színházba megy, rákészül az estére, elhelyezkedik a zsöllyében, kikapcsolja a telefonját, a nézőtéri hölgyek behúzzák a függönyöket– és megtörténik a varázslat.

Most, egy sosem-volt helyzetben, a közönséget nem a nézőtérre, hanem a képernyők elé próbáltuk igézni. Hogy érezzék, a kedvszegő idők ellenére sem hagyjuk magukra őket, nem maradnak színház, kultúra, igényes szórakoztatás nélkül. Ez a gondolat sarkallt mindnyájunkat. Ami több volt, mint egy kényszerűség szülte, sietős válasz a közös hiányérzetünkre. Paradox helyzet. Mi gyorsak voltunk – most mégis várnunk kell a tapsra.

Az interjút készítette Jagri Ágnes

Fotó: Petró Adri

[2020.07.03.]

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
Kreatív, ügyeskezű gitáros kerestetik zenekar [2020.09.15.] apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu
Led izzók kedvezményes áron, 5 év garanciával

Megnéztük! Neoton koncert volt a Skanzenben - képekkel
A Szentendrei Skanzen rendkívül...

Képes beszámoló - La Mancha lovagja a Budapesti Operettszínház színpadán
Szeptember...

Elisabeth musical - élménybeszámoló képekkel
Maszkabálról jött a hír - Képes beszámoló Fenyő Miklós koncertjéről
Ünnepi rockopera-gála a Budai Szabadtéri Színházban - képekkel
beszámolók még
Otthoni játékok