"Mindig a szerzőből indul ki minden" - beszélgetés Galambos Attilával

Galambos Attila író, műfordító, dalszövegíró. Budapesten legalább nyolc helyszínen lehet találkozni a munkáival, de több vidéki színházban is láthatóak a darabjai. Kérdeztem a legfrissebb bemutatóról, a Puskás Ferenc életéről szóló musicalről. Beszélgettem vele a legnagyobb sikereiről, a Rómeó és Júlia, Az Operaház fantomja, a HELLO AGAIN fordításról, a szerzői munkákról, a szövegről, és a színházról.

Már-már úgy tűnik, állandó csapatot alkottok Szente Vajkkal, sokat dolgoztok együtt. Hirtelen hír volt, hogy elkészült a Puskás, a musical. Hatalmas ováció volt a nézőtéren. A kritikákat olvastad?

Igen, elolvastam. Hát, a balliberális sajtó nekünk esett, mintha nem lenne holnap. Azt éreztem, valójában alig várták, hogy a darabot szétcincálhassák. Mindezek a kritikák egy prekoncepció miatt születtek. Ezt érzem. Szinte biztos vagyok benne, hogy csinálhattunk volna akármit, akkor is ugyanezt kaptuk volna a nyakunkba. Mi vállaltunk egy ügyet. Nekünk fontos a nemzeti érzés, fontos, hogy Puskásnak, a legismertebb magyarnak méltó emléket állítsunk. Aki kétségbe vonja ennek a létjogosultságát vagy fontosságát, annak a véleménye tulajdonképpen nekem nem számít.

Hogyan született az ötlet, miként készült a mű?

Szabó László és Szente Vajk ötlete volt, sokkal régebbről. Akkor még nem is voltam képben. Vajk hívott, hogy csatlakozzam. A karantén időszak alatt kezdtük el írni a szöveget, intenzíven napi nyolc-tíz órában dolgoztunk.

A kritikákból leszűrve, azt sem tudják hova tenni, hogy mi Vajkkal egyszerre írunk szövegkönyvet és dalszöveget is.

Erre szerintem korábban nem volt példa. A szokásos felállás az, hogy egyvalaki írja a zenét, egy a dalszöveget, egy a szöveget. Pozsgai Zsoltot leszámítva, nem tudok olyan embert példaként hozni, aki egyszerre szövegkönyv író (drámaíró), és dalszövegíró.

Amikor mi kiírjuk a cím alá, hogy írta Szente Vajk és Galambos Attila, akkor ezzel azt akarjuk mondani, hogy a teljes szövegért mi ketten vagyunk felelősek. Ezt az újságírók általában szét akarják bontani, megpróbálják kitalálni kinek-kinek a múltjából, hogy melyik részt ki írhatta. A neten egy kicsit böngésznek, amit találnak, az alapján azt mondják, hogy jó, akkor a dalszöveget Galambos írta, a szövegkönyvet meg Szente Vajk. Mivel találnak a fordítottjára is példát, valószínűleg feldobnak egy érmét és beleírják a kritikába, ami kijött. Valóban, ez nem köztudott rólunk, hogy a teljes szövegen közösen dolgozunk.

Gondolom a Puskás életrajzot nagyon megismertétek. Hol böngésztetek?

Könyvek, internet, archív felvételek, és van két nagyon jó dokumentumfilm is.

Volt olyan kritika, amelyik megkérdőjelezte az életrajzi hűséget, illetve kifogásolta, hogy miért ez került bele a musicalbe, az pedig miért nem az életrajzból.

Azt gondolom, hogy ez egy teljesen hiteles Puskás életrajz. Amit mi saját kútfőből hozzáraktunk, az nem biztos, hogy így történt, de történhetett volna így is. Kitaláltunk egy rajongó lányhoz fűződő cselekményszálat, ami nem tényszerű, de kizárt dolognak tartom, hogy ne lett volna egy olyan nő, aki reménytelenül szerelmes volt Puskásba. Biztos, hogy száz is volt. Az ő figurájában tulajdonképpen létező epizódokat gyúrtunk össze. Az Emkében történt verekedés, ami miatt Czibort beviszik az Andrássy út 60-ba, az megtörtént, csak nem ez az általunk Klárának nevezett nő volt a kirobbantója, hanem egy névtelen besúgó, aki pultosnő volt az Emkében. Sok történetet visszaemlékezésekből ismerhetünk. A cselekményben szinte nincs olyan epizód, ami vagy így, vagy úgy ne történt volna meg. Én azt mondom, hogy a darab a legmesszebb menőkig hűséges a történelmi eseményekhez.

Előre meghatároztátok a darab célközönségét? A musical egy fiatalos műfaj.

Szerintem ez az a darab, ami mindenkihez tud szólni. A fiatalok körében népszerű a zene és a tánc, de lehet, hogy most a téma tudja megszólítani azokat, aki eddig azt mondták, hogy nekik a musical nem műfajuk. Vannak olyan idős emberek, akik megélték az 50-es éveket. Nekik konkrét emlékeik vannak erről. Amikor megnézik ezt a darabot, őket erősen szíven ütheti. Pontosan azért, mert ismerik a kort, ismerik Puskás életművét, kortársai voltak.

Azt minden beszámoló erényeként említi, hogy lendületes, fiatalos, jó szöveggel, jó mozgásokkal bír a darab. De elég erős a kontraszt a két felvonás között.

Van, akinek ott lesz érdekes a történet, amikor a hatalom ilyen durván beleszól az Aranycsapat életébe. Ezek is történelmileg hiteles mozzanatok. A végén el is mondjuk, hogy ki milyen módon szenvedte el a hatalom túlkapásait, hogyan ment rá az élete.  A második felvonás elkomorul abból a szempontból, hogy ott a sikerek után meg kell mutatnunk a kor árnyoldalait is. Szerencsére sikerült úgy elkapni ezt a fonalat, hogy nem taszítjuk depresszióba a nézőinket, hanem Farkas Mihály figuráján keresztül, meg tudjuk mutatni ennek a groteszkségét. Nagyon nagy szerencsénk, hogy Nagy Sándor játssza ezt a szerepet, mert ő képes ennek a kettősségnek az ábrázolására.

Azért a színháznak egy minimális népnevelő funkciója is van. Ha egy fiatalnak teszik az első felvonás, utána kap egy olyan második felvonást, amitől kicsit árnyaltabban látja a történelem működési mechanizmusát, vagy éppen a minket körülvevő világot.

Hol lesz látható a musical?

A tavaszi turné egészen biztosan megvalósul. Ez a darab stadionos előadásnak készült, arénákba szántuk. Békéscsaba, Debrecen, Szeged állomásokkal elindult volna egy őszi turné, de a Covid-19 második hulláma mindent elsöpör. A tavaszi turnén ezek az előadások szerintem megvalósulnak.

Színész szakon diplomáztál az akkor még Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Hogy kerültél a zenés színházba? Hogyan lettél mégis drámaíró, szerző, műfordító?

A színészi múltam inkább csak egy sötét folt, rövid kitérő volt az életemben, ami nagyon is szükséges volt ahhoz, hogy most ott legyek, ahol vagyok.

Az első fontos mérföldkő a HELLO AGAIN című darab fordítása volt, mert ott találkoztam először olyan szerzővel, aki a mesteremnek tekintett Stephen Sondheim tanítványa volt, ő Michael John LaChiusa. Az előadás 2004-ben a Budapesti Operettszínházban ment Helló! Igen?! magyar címmel. Böhm György volt a rendező. Sokat köszönhetek neki a pályámon. Tőle kaptam az első munkáimat. A Funny Girl volt az első nagyszínpadi fordítás, utána jött a Kánkán, majd a Helló! Igen?!. Most az eredeti címmel megy a darab a Pinceszínházban, szeptember végén, októberben lesznek előadások.

A Csoportterápia volt az első olyan szerzői mű a pályámon 2010-ben, ami szélesebb körben népszerűvé vált. Előtte is volt már olyan, amiben szerzőként működtem közre, de azok nem lettek annyira ismert előadások.

Aztán a harmadik fontos állomás, mikor a Pesti Magyar Színház felkért Stephen Sondheim Vadregény című musicaljének a fordítására. Az volt a vágyam világéletemben, hogy egyszer egy Sondheim művet lefordíthassak.

Fontos az, hogy színész az alapképzettséged? Jobb szerző lettél általa?

Hogyne, persze. Nem véletlen, hogy a Csoportterápia három szerzője (Szente Vajk-Bolba Tamás- Galambos Attila) közül mindenkinek van színészi múltja. Vajknál egyértelmű, de Bolba Tamás is rengeteget szinkronizált gyermekkorában. Egy színpadi szerzőnek szerintem elengedhetetlen, hogy szoros kapcsolata legyen az előadóművészetekkel.

Olyan személyekkel dolgoztál a pályádon, mint Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás, Ruszt József, Böhm György, Valló Péter, Szirtes Tamás… Ők hozzátettek ahhoz, hogy te szerzőként jó legyél?

Folyamatos munka kell, nagyágyúkkal kell dolgozni ahhoz, hogy tanuljon az ember tőlük. Valójában a színpadi szerző menet közben tanulja meg a szakmáját. Abban a csapatban, amiben éppen van. Ha jó csapatban van, akkor könnyebb. Én mindenhol tanultam, még azokon a helyeken is, ahol nagyon rosszul éreztem magam.

Persze ha amatőr csoporttal dolgozol életed végéig, akkor is fejlődhetsz, tanulhatsz. A gimnáziumi amatőr színjátszás felől jöttem, és nagyon sok kollégám indult jó nevű amatőr csoportokból, Nagy Sanyi például Kisvárdáról. Rengeteg embert tudnék mondani, akinek onnan indult a pályája.

Az interjú a következő oldalon folytatódik, klikk!

[2020.10.09.]