Dimash legújabb videoklipje 2020 augusztusában jelent meg, melynek társrendezője is.
A Gakku Tv (Almaty) közönségszavazásán hetek óta ez első helyen van.
Az USA MTV Friday Live youtube műsorában október óta látható, mint az első énekes, aki kazah nyelvű klipet mutat be, és ahol kezdettől fogva az elsők közötti előkelő helyet foglalja el az egész világról történő, nemzetközi szavazáson.
Szomorú aktualitást adott a dal és a klip elkészültének a Kazahsztánban még a nyáron is tomboló covid-járvány, ami nagyon sok ember halálát okozta. Mindenkit próbára tevő küzdelmet folytattak a járvány megfékezésének érdekében.
Mit tehetnek a művészek egy ilyen helyzetben, a szemük láttára zajló tragédia kellős közepén? Minden korban arra reagáltak és reagálnak, amiben éltek, ami körülöttük volt és van. A saját művészi módjukon, hangjukon fejezik ki az érzéseiket, rázzák fel a kortársakat és állítanak emléket jelentős eseményeknek, hogy aztán az utókor is megérezhessen valamit az akkori hangulatból, bár ezt a hatást alkotás közben talán nem is tudják igazán felmérni. Belekiáltják a világba, hogy emberi léptékkel nehezen viselhető a fájdalom, a szenvedés látványa vagy megélése. Ima és áldás ez (bata), a családért, nemzetért és a Föld minden népéért. Szívből jövő, megtöretett, de mégis, erőt, biztatást, optimista végben bízó hitet ad.
A videó minden mozzanata, egész felépítése a mély, fekete, gyászból a fényes, reményteljes jövő felé mutat, mind képileg, mind zeneileg. Már a legelső képkocka is ezt mutatja: vezeti a szemet, alul fekete, legfelül hófehér, itt még az egész videó fekete-fehérnek tűnik, színek nélkül. A jelen földrajzi táj és a történelmi képek keveredése a múlt és jelen összefonódását, ismétlődését jelenthetik a nép sokadszor átélt, megmaradásukért vívott gyötrelmeiben.
Miközben madártávlatból végignézzük az ország csodás tájait a történelmi jelenetekkel együtt, Roza Mukanova írónő rövid bevezetőjét Isbek Abilmazhinov, híres kazah színész drámai hangon tolmácsolva érzékelteti a történet jelentőségét:
A Nagy Sztyeppe
A négy égtáj felől összefutó földekről beszélek.
Az Altaj meg az Atirau Zsajik, és az Ile Alatau meg a Szariarka
sarkáig elnyúló hatalmas szülőföldem aranykoráról beszélek.
A nomád türk népek bölcsőjéről, a Nagy Sztyeppéről beszélek.
Ó, te hallgatag világ, ne tartsd vissza a lélegzeted!
A széthúzás és a harcok zűrzavaros küzdelmeiben nemzedékek edződtek meg.
A változó világ sem képes megfosztani értékeitől,
természete rendíthetetlen, lelke nemes gazdájában lakozik.
A Nagy Sztyeppét idegenek nem érthetik, általuk nem érzékelhető szelleme van.
A szöveg pontosan illeszkedik a látott képekhez. A csatajelenetek Hérodotosz görög történetíró Históriája nyomán az i.e. 6. század nagy területvédő és törzsegyesítő, elszánt nomádjainak harcaira utalnak: Tomiris masszagéta (törzsi) királynő legyőzte Nagy Kürosz perzsa királyt. Dareiosz és Nagy Sándor is csak a Szir-Darja folyóig jutott hadjáratával. Ennek a szkíta kultúrának a leleteit Almaty környékén találták meg, az Ili folyó völgyében, művészetükre az állatfigurák túlsúlya jellemző. De áttételesen utalhat az összes megvívott harcra, amit az évezredek során népüknek át kellett élnie.
Kazahsztánban az ősök tisztelete nagy jelentőséget kap, a mai napig őrzik történelmük emlékeit és hagyományaikban is életben tartják azokat, amelyek erőt és biztos alapot adnak nemzeti identitásuk fenntartásához. Ez példaként szolgálhat minden más nemzet számára is.
A klip így indul, földrajzi és történelmi környezetbe helyezve időben és térben. Megjelenik már a kegyetlen csatamezőn is a büszke és erős sas, a szabadság és függetlenség szimbóluma, és ami a mai országzászlójukban is látható, arany színben. A felhők lassan terjeszkedő, baljós árnyékot vetnek a tájra, bár a napsütést csak sejtjük.
Majd felbukkan a farkas, mint totemállatuk, a bátorság és odaadás szimbóluma. A monda szerint egy nőstény farkastól származnak (analóg a római Romulus és Remussal), ami a sas mellett a nagy sztyeppe ura és különös tisztelet övezi. Lehunyja a szemét, mintha lezárná a vészterhes múltat – itt lépünk a jelenbe és vagy nem akarja látni a szenvedő, haldokló, levegőért kapkodó jelent, vagy bölcsen, beletörődéssel átadja magát a megszólaló szent, kazah hangszer, a kobyz mindig fájdalmas, bánatot kifejező hangjának.
A sámánlegendák szerint a kobyz és zenéje száműzheti a gonosz szellemeket, betegségeket és halált. A megszólaló hangszeren tradicionális faragásokat is láthatunk: a felső részen az élni akarás növelésére, az együttérzés fokozására, a gyász fájdalmának csökkentésére, a húrok alatt a jólét, a siker és a szerencse megteremtésére, külső befolyások csökkentésére hivatott, kifejezetten férfias, szimbolikus jeleket. A mába érkezve az Almatytól nem messze található Alatau hegységben, a festői Kolsay tó részletei tűnnek fel, még mindig erősen telítetlen, önmaguk árnyéka- színekkel, szürkés árnyalatban, mintha köd lepné a zöld tájat.
A dal címe itt jelenik meg arany betűkkel kiírva a tó felülnézeti képén, mintha tényleg aranyból elkészített, domború felületük lenne és felfelé, a néző felé úsznak ki a képből, olyan hatást keltve, mint amikor apró cukorkákkal megszórják egymást, jókívánságokkal.
Az kobyzos művész, Olzhas Kurmanbek improvizatívnak ható játéka lassan beleereszkedik egy mély, borús, de lágy f-moll hangnembe, amikor végre teljességében látjuk a tavat, melyet körbeölelnek a hegyek, s a közepén áll Dimash, - mint védelmező anyaméhben, mely talán a hazát szimbolizálja - és hosszas képi vándorlás után suttogni kezdi szívében hordozott fájdalmát. A felhők között van egy rés, ahol látni az eget, talán felhallatszik a hangja, ami oly gyengéden és lágyan esedezik meghallgatásért, a nemzet erősödéséért. A fehér virágok a szélben, mint apró angyalok szállnak le a vízre, szinte idilli a jelenet.
Könny szökik szemembe
Nem rejtem el érzésem, szeretem a hazám.
Égi imára emelem érte a kezem! (itt fel is emeli a karjait)
Even if tears have touched your eyes, You do not need to hide your feelings. With love for you my homeland, I pray for peace on earth!
Megpróbáltatás nélkül mi az élet értelme?
Erős csapások sem törhetnek meg, (háborúk, küzdelmek, covid)
Az idő meggyógyít mindent. (A hegyek közt visszhangzik a betegekért – az emberiségért - a sóhaja)
What is the meaning of life without trials? Difficulties temper, And the tempered cannot be broken... But only time will heal everything...
Dimash csodálatos, akadály nélkül áramló hangja beolvad a táj csendjébe. Leheletszerű, szinte visszafojtott, mint most minden, a kép még mindig szürkés. Mintha ködben tapogatózva keresné a kiutat. Mintha csak a lélegzetét hallanánk, sóhajait, ami lelkéből száll tova a hegyek között, egyre fakulóan halkulva, lassan elhalva a távolban. Hová jut? A betegek a lélegzetvétellel küzdenek …..elér hozzájuk a segíteni akarás? Elér majd az égig az ima?
A refrén új helyszínen hangzik el, kicsit kopár, mint minden, de az áldás és jókívánság bárhol elhangozhat, sőt, pont a kilátástalan helyen és helyzetben kell elhangoznia, bízva annak teremtő erejében és megvalósulásában.
Refrén:
Én meggyötört Szülőföldem
Maradj meg, hazám, mint a múltban,
Mindörökké verjen a szíved.
Amit kívánok, ez minden! (Kopár hegyek, utak, sivatagos terület, Éneklő Dűnék)
Oh, my holy land, I pray for only one thing – May your heart beat forever.
Felejts el gyászt, bánatot, ragyogjon a nap, a hold,
Költözzön öröm, vidám gyerekek,
Jó egészség minden házba! (Mélység: Kastélyok völgye, Charyn kanyon, magasságok, kietlenség: itt kell kívánni a jót….)
Let all sorrows and hardships be forgotten, Let the sun and moon shine forever. May there be joy in every home and children's laughter ring, And I wish prosperity to the whole world!
A hatalmas és csodás táj közepén, egyre jobban gomolygó felhők között a zongorista egyedül van (Renat Gaissin, a zeneszerző), a magára maradt embert jelképezi számomra, aki még hallja a dallamot, énekelne, de vajon, meghallja-e valaki segítségkérő hangját? (Meg, hogyne, azóta már az egész világ ismeri ezt a zenét és klipet, de hogy konkrét segítség érkezett-e…..?) A világ tetején még úgy érezni, közel az ég, közel a segítség.
A vér a kobyzon szintén a sokat szenvedett embereket, a nemzetért minden korban harcoló férfiakat jelképezi, a vízbe süllyedő, majd lángoló zongora a sok tüzes háborút, harcot, pusztulást, a magányos ember halálával, aki az utolsó leheletéig zongorázott……. És ez már lent van, a földön.
Dimash hangja végül elér az égig a lepusztult fenyőkkel teli Kaindy-tó partján, mind-mind az elmúlás és a megmaradás reményének szimbólumai. Hatalmas feszültség és fokozás után végre itt tör ki a hangja, hogy kiszakadjon belőle egy elkeseredett kiáltás. Persze, zeneileg is tökéletesen a helyén lévő kiáltás ez, égre mutató karral is megtámogatva a jelentőségét.
Dimash lángoló lelke a vészjósló sötét fellegek alatt mégis áldozatnak tűnik az ég haragja ellen, mint aki a töretlen erőt és hitet szimbolizálja a nehézségek ellenére. Önmaga feláldozása sem riasztja vissza, ha segíthet másoknak.
Mennyire jellemző ez rá! Reményt adni az embereknek, önmagát nem kímélve, bármi áron!
Refrén 2× (A folyók végre elérik a tavat, ami a biztonságot, megnyugvást jelenti, a kopár hegyek közt felbukkan az éltető víz, bár felhő takarja az útját, nem tudni, hová vezet, de még ez nem elég, a tragédia, a vér, a halál ismét a kobyz dallama alatt látható, és az égő áldozat is)
Láthatóan szereti a hazáját, hiszen a csodás drónfelvételekkel sok mindet meg tud mutatni és büszke rá, de itt a kamera is vele egy szinten van, a földön, a vízben, vagyis lent, ott a baj, onnan szól a kétségbeesett kérés.
Ugrálnak, rövidülnek és gyorsulnak a nézőpontok a fent és a lent között, a tehetetlenség, de mégis a megoldáskeresés izgatottságával, felfokozott tempójával.
Minden képkockának jelentősége van, esszenciális látvány, esszenciális mondanivalóval. Utalások, hívóképek, amik ezernyi emléket hozhatnak fel mindenkiből. Igen, ezek a szavak az általánosan érthető műalkotásokra jellemzők, az örökérvényűségre. Akárhányszor halljuk és látjuk, más-más lelkiállapotban, más időben, mindig mást mond, nem lesz unalmas, mindig lesz benne új. Remekmű.
A küzdelmes ima végén, lehullanak a por, a hamvak Dimash ruhájáról, arca is sérült, tüzes harcból jött, de térde borulva ad hálát és a sötét b-moll hangnem itt vált B-dúrra, emelkedés zeneileg, emelkedés hálában az ég felé, kiúszik a képből a kopár hegy, bár a csúcsán már zöldellnek kicsi növények, és kisüt a nap, élettel teli a táj, az utolsó pillanatban.
Emelkedés minden szinten kifejezve és támogatva.
A táj látványa fentről indult, megjárta a földet , a poklot és újra fent van a vége a hegyen.
A színek a fekete-fehértől jutnak el a színesig. A vér és a tűz jelenik csak meg színesen.
A vér színe már a csatajeleneteknél is kiemelkedőbb, majd határozottan piros lesz a még szürke háttérben is, amikor a kobyzon csorog le és a végére elsötétedik a zongorista arcán a halál előtt, és mintha megalvadt volna, begyógyulni látszana a seb Dimash arcán.
A feliratok fekete-fehérek, csak a cím és a legvégén az áldás arany.
A zene a sötét, mély moll hangnemekből emelkedik dúrba, erősebb, fényesebb tónusba.
Szerkesztése nem az aranymetszés szabályait követi , hosszú fokozás után a dal végén van a csúcspont, hirtelen dinamikai eséssel és lassulással, mint Dimashnál általában.
Dimash tartása magabiztos az elején, lent a víznél, zsebretett kézzel áll, a végén térdel , de a hegyen: megtörtebb, de közelebb kerül Istenhez.
Nagy Tanító.
Útmutató.
Ez csak az igazán nagy művészek sajátja.
Maradj meg, Szülőhazám! Épségben maradj házam! (térdelve és hálát adva és csak itt emelkedik meg a dal hangneme is)
És a napfényes tájon a kazak felirat:
"Legyen a népünk biztonságban, és hazánkban béke."
Dimash Kudaibergen, első rendezésével Azamat Dulatov mellett, nagyon magasra tette a mércét, megmutatva lélekfinom költőiségét, hatalmas szellemét és erejét. A hangjáról és az énekesi, technikai tudásáról nem vagyok méltó bármit is írni. Az maga a csoda. Ajándék a világnak. Ahogy ő maga is.
Bővebb információ olvasható a klip alkotóiról és a dal történetéről itt:
Hírek
