Lemezbemutató koncertre készül az Ivan & The Parazol
Július 15-én mutatja be az Ivan & The Parazol legújabb nagylemezét a Várkert Bazár Öntőház udvarán. Előzeneker az Aurevoir. lesz.
2010-ben pár fiatal zenekart alapít Budapesten. Az első kitűzött cél, egy koncertanyag összehozása, amivel színpadra lehet állni. Amint ez megvan, előkerül a többi is: kellene egy név, egy második koncert és aztán még egy (majd kicsit sietnek, hogy odaérjenek az érettségiről), egy klip, aztán hogy azt játssza az MTV, egy MySpace profil, egy csőnadrág a női részlegről, ha pedig már bejutottak a rádióba egy interjúra, akkor az is, hogy megmutathassák a legújabb daluk.
A bentieknek tetszik, ők ennek örülnek, azt pedig el sem hiszik, hogy ennyiszer lemegy, hogy vannak a bulijaikon, hogy tudják a szövegeket... de a célok!
Kimaradtak a legfontosabbak, amit eközben megfogalmaztak magukban: Létrehozni egy produkciót, ami nem ismer országhatárokat, ahol kompromisszumokról csak egymást közt lehet szó, ami megmutatja, hogy hogyan játsszák most a rock’n’rollt, amivel kreálhatnak egy saját, folyamatosan táguló zenei játszóteret. Ezen a helyen lelnek rá a szabadságra, amihez egységként és egyénenként is mindenáron ragaszkodnak, amiért (a dalaikon túl) az emberek kapcsolódni tudnak és akarnak hozzájuk, ami a koncertjeiken kimondatlanul is ott lebeg köztük és a közönségük között. Ez a szellemiség csúcsosodik ki újra Budai Pop című legfrissebb albumukon, egy őrült, évtizedes utazás után.
A csapat előzenekara pedig ezen az estén az Aurevoir., a zsámbéki fiatalokból álló ethno-beat zenekar lesz. A kezdetektől fogva arra törekedtek, hogy magukat, illetve zenéjüket ne szorítsák szigorúan meghatározott műfaji keretek közé; az ethno-beat mint műfaj megnevezés pedig arra utal, hogy leginkább a Kárpát-medence népzenéje és az angolszász beat-folk hatásai köszönnek vissza dalaikban, e műfajok hatottak leginkább alkotói tevékenységükre. Legfőbb példaképeik a táncházmozgalom és a beatmozgalom jeles képviselői. Zenéjükben koncepciózusan jelen van a sokszínűség; ahogyan a magyar, cigány, ír és délszláv népzene motívumai és az 1960-as évek beatzenéje, úgy a francia kávéházi sanzonok világa és a régi reneszánsz, barokk zene egyaránt alapul szolgál dalaikhoz.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.