Az év legszellemesebb albuma: Ghost: Impera (2022.)

Közeleg a Grammy-díjas zenekar budapesti fellépésének dátuma (május 18.). Ezen okból, mintegy bemelegítés gyanánt vegyük górcső alá a „kísértetek” március 11.-én, Impera címmel kiadott új lemezét!  

Tartozom egy vallomással: egészen a közelmúltig nem igazán voltam oda a Ghostért. (Még a zenekarnév sem tetszett: annak ellenére, hogy szellemes, nem túl szellemes.) Úgy éreztem: nem elsősorban zenéjükkel, hanem legalább annyira image-ükkel, hatásos videóikkal, mű-balhéikkal hívták fel magukra a „jobb sorsra érdemes" rockrajongók figyelmét. Minden lemezükről menetrendszerűen két dal tetszett (igaz, azok nagyon; He is, Elisabeth és társaik).

Futáshoz töltöttem le a 2018-as Prequelle albumukat, hogy az majd verje a ritmust alám, „mint egy cölöpverő talján". A futótársadalomnak jelentem: a Prequelle edzőpartnernek alkalmatlan, már csak három balladisztikus tétele és a további melankolikus betétek okán is. Viszont egy-két hallgatás után életem top tízébe soroltam, noha rengeteg hanghordozón átrágtam már magam!

A hírnév után végre megérkezett a zene is. Fordítva szokott lenni, de sebaj!

Ezek után érthető, hogy a normálisnál nagyobb izgalommal vártam a következő sorlemez, az Impera megjelenését. Jól meg lettem várakoztatva, mivel valamiért a turnékezdettel egy időben akarták a szellemfiak piacra dobni a korongot – márpedig a világjárvány miatt a koncertidőpontok egyre csak tolódtak…Tobias Forge „főszellem” annyit azért megsúgott, hogy „birodalmak tündöklése és bukása” lesz az album koncepciója. (Az ezt megelőző 2018-as tematikája pedig a középkori pestisjárványok köré csavarodott – a jövőben talán félnünk kell az aktuális Ghost lemez megjelenésétől?)

Időkitöltésnek kijöttek egy új dalhoz készített S.King stílusú klippel: Hunter's Moon. Igazi XXI. századi misztikus rock (fél)ballada, lényegre törő.  A második dal, amivel Tobiasék előrukkoltak (Call me, little sunshine), ennél sokkal inkább sablonosabbnak tűnt nekem. Tovább csöpögtetve a dalokat, érkezett egy Twenties című is. Izgalmas, érdekes mű, rammsteini hatásokkal. A Kaisairon csupán zavaros-kásás koncertfelvételen volt hozzáférhető, de így is sokat ígért.

„True metalos" intro után ezzel a dinamikával csapnak túlvilági barátaink az új lemezbe, és így persze, sokkal jobban hasít a dal. Utána máris egy meglepetés van soron: a Spillways egy annyira pop-dal, hogy elhiszem Tobias Forgenak, hogy nem csak viccből nyilatkozta, hogy az Abba együttes muzsikája egyik inspiráló energiája. (Ha nem gond, a Ghost-frontembert polgári nevén hívom, így egyszerűbb, hiszen nehéz követni, melyik korszakában éppen milyen művésznevet használ.)

A már említett Call me… egész jól oldja az első két dal keltette katarzist – lám ezekért az összefüggésekért szeretek inkább teljes lemezeket, mintsem „magányos" dalokat hallgatni. A Hunter's Moon viszont ebben a környezetben is ugyanolyan nagyot üt.

Ezután két szigorúbb tétel következik. A Watcher in the Sky rondo-szerkezetű stadion-metalja azonnal ragad! A Twentiesről pedig már írtam.

Ezt követően a dalgyűjtemény „elbondzsovisodik". Kezdve a Darkness at the Heart of My Loveval, ami egy nagyon hatásos ballada.

A Prequelle lemezen volt egy titkos favoritom, a Witch Image. Nos, a Griftwood mintha ennek „testvérkéje" lenne. Bár jóval slágeresebb, szinte „hajmetál". Talán ezen a ponton van kis igazuk az új Ghost „leprázóinak”: itt kicsit elvetették a sulykot, mintha csak azt üzennék, „mennyi mindenfélét tudunk mi mutatni”.  Viszont magam is nehezen tudom elképzelni Papát – vagy most hogy hívjàk éppen – a maga fizimiskájával, ahogy előadja ezt a dalt.

A Respite on the Spitalfields önmagában talán nem volna katartikus, de itt kiváló lezárása egy kiváló albumnak! Főleg, hogy a nóta végén visszaszivárog az intróból megismert kis dallamocska.

Ami igazán nem volt elvárható: az Imperanak  sikerült a Prequellet is túlszárnyalnia. Remek hangulatú lemez, csupa jó értelemben vett slágerrel, másodpercnyi üresjárat nélkül. Az okosok pedig had sirassák az együttes „elvesztett hangját”, nekünk zsebünkben a koncertjegy és szívünkben a remény, hogy minél több nótát meghallgathatunk élőben erről az albumról (is).

Villax Richárd

[2022.04.13.]