Akusztikus kalandozásokba kezdett a Sonata Arctica: a finn power metal csapat ezen a címen adta ki legfriss lemezét, és november 25-én be is mutatja majd az áthangszerelt dalokat az Akvárium Klubban, méghozzá a svéd Eleine szintén akusztikus műsora után.
Két éve már, hogy a Sonata Arctica utoljára Európában turnézott. A finn dallamos metal csapatnak sikerült eredményesen eltölteni a járványidőszakot, hiszen felvették első akusztikus albumukat. Az Acoustic Adventures – Volume One című lemez bemutatóját egy – értelemszerűen akusztikus – turnén tartja az együttes most ősszel.
Henrik „Henkka“ Klingenberg billentyűs így mesélt a közelmúlt eseményeiről: „A Talviyö világkörüli turné vége felé közeledve úgy éreztük, hogy így itt az ideje a soron következő kihívás felé fordulni. Mivel korábban is remekül éreztük magunkat akusztikus hangszerekkel a kézben, úgy döntöttünk, hogy egy ilyen nagylemezt is készítünk. Az album októberben jelenik meg, és rögtön ezután útra is kelünk: sikerült összeállítanunk egy komoly európai turnét, és nagyon várjuk már, hogy újra élőben játszhassunk.“
Ahogy az új lemez címéből sejthető, a tavalyi megjelenés csak az első a Sonata Arctica akusztikus kalandjainak a sorában: a második lemez idén jelent meg, Acoustic Adventures – Volume Twocímmel. Tony Kakko énekes így mesélt az alkotásról: „A Sonata Artcica akusztikus oldala már évek óta formálódott. Az első lépésünk ebbe az irányba a 2019-es Acoustic Adventures turné volt, és ezt követte a lemezfelvétel. Néhány dalunkat már korábban is játszottuk ilyen hangszerelésben, de a lemezfelvételek során most az is kiderült, hogy szinte mindet könnyű áthangszerelni akusztikus formába, hiszen eleve csodaszép dallamokra épülnek.”
A turnén a finneket a svéd Eleinekíséri el. Harmadik, Dancing In Hellcímű lemezüket hozzák, amivel a 2014 óta működő zenekar áttörést ért el. A két együttes Budapesten november 25-én játszik, az Akvárium Klubban láthatjuk majd őket.
a Concerto Music bemutatja: Acoustic Adventures 2022
2022. november 25., péntek 19 óra
Budapest, Akvárium Klub - KisHall
Sonata Arctica, Eleine akusztikus koncertek
Belépő: early bird jegyek 6900 Ft, normál elővételben 7900 Ft, a koncert napján 8500 Ft Jegyvásárlás
[2022.10.25.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.