Elolvastuk: Backstage - 10 éves a Budapest Park

Igényes, nagy méretű és kiváló minőségű albumot adott ki a Budapest Park a megszületésének tízéves évfordulójára.

A kötet egyszerre fotóalbum és könyv: a 220 oldal nagy részét az elképesztően jó fotók teszik ki. Ezek bemutatják a Park hangulatát, a közönség és a fellépő művészek érzéseit, egyben illusztrálják a könyv fejezeteit.

A szövegeket Sajó Dávid, a Telex újságírója írta, illetve állította össze. Minden fejezetet egy rövid bevezetéssel kezd, hogy aztán átadja a szót a Park tulajdonosainak, munkatársainak, illetve a fellépő művészeknek, akiktől rövid bekezdéseket idéz. Ezek néha ide-oda ugrálnak a témák között, máskor viszont kerek, egységes mondanivalókat járnak körbe.

A könyv eleje bemutatja a Park születését, ahogy Pálffy András és akkori társa a Zöld Pardon bezárása után kitalálták és megalapították a helyet. A könyv sajnos ritkán megy bele a részletekbe, de ahol mégis, ott nagyon érdekes dolgok derülnek ki: tudatosan akartak például magasabb jegyárakat és a ZP „éjszakai gyerekmegőrzőjénél” (Pálffy szóhasználata) idősebb közönséget bevonzani. Abból sem csinálnak titkot, hogy két évig veszteségesek voltak és majdnem tönkre is mentek... Vagy hogy Pálffy tudatosan akart barátságos, bizalmi légkört a stábban, és például a biztonságiakat is inkább egyetemisták közül válogatták "vagyonőrök" helyett (ez pedig Lasz György későbbi társtulajdonos szóhasználata).

Ezután viszont a könyv leginkább a zenészek szempontjairól szól, és alaposan körbe is járja a Parknak a hazai zenészvilágban betöltött fontosságát. Hogy a nagy sztárok mellett kisebb zenekaroknak is lehetőséget biztosít tapasztalatszerzésre a nagyszínpados fellépéssel – olyan nagy a színpad, hogy Tarján Zsófi külön gyúrt a parkos Honeybeast-koncertek előtt, hogy be tudja járkálni... Itt mindig adott a már megépített színpad hang- és fénytechnikával együtt, ami minden zenekarnak egy kényelmes helyzet, hiszen így jobban tudnak magára a zenélésre, vagy éppen az egyedi, különleges ötletek kidolgozására koncentrálni. Fluor szerint a Park a magyar koncertek általános színvonalára is jó hatással volt, ez is érdekes megállapítás. A különleges ötletek megvalósításában is Fluorék voltak az élharcosok, akik akár a profitot is feláldozták egy-egy különleges megmozdulásért, cserébe viszont a fesztiválos körforgásba is a parkos sikereiknek köszönhetően kerültek be.

Külön fejezet szól a backstage-ről, amit zenészbarát módon alakítottak ki: kényelmes, tisztálkodni lehet, saját pultja van. A koncertek után is megőrzik bizalmasnak, ahol a meghívott vendégekkel, akár saját DJ mellett lehet együtt ünnepelni a sikeres koncertek után, sőt igény szerint ott is alhat, aki nem tud hazamenni...

Szintén külön fejezet szól a munkatársak közötti családias légkörről, hogy milyen jó itt dolgozni, milyen elhivatottsággal vesz részt a munkában mindenki - és ezt még a járvány időszak sem tudta lerombolni. Másik fejezet szól a Park egyéb programjairól, ilyen a táncház, a gyerekprogramok, 2021-től a korcsolyapálya, illetve azok az események, amelyek a Park által felvállalt, egyébként helyes értékeket mutatják be: Pride-afterparty, UNICEF-segélykoncert - a könyvbe már nem került be az Igazgyöngy Alapítványnak nemrég gyűjtött 2,6 millió forint. A legjobb sztorik pedig a külföldi előadókról szólnak, a Wu-Tang Clanból, hogy kik jöttek el végül, ahogy Iggy Pop stábját NDK-s kirándulócsoportnak nézték, hogy Marylin Manson kedvéért feketére kellett festeni az öltözőt, hogy aztán 7 percet töltsön el benne...

Ami viszont nagyon-nagyon hiányzik a könyvből, az a közönség szempontja. A közönség tulajdonképpen csak darabszám formájában jelenik meg a könyvben, hogy mennyien voltak ezen vagy azon a koncerten, mennyien kellenek a nullszaldóhoz stb. Sajó Dávid tényleg kizárólag csak backstage-beli beszélgetésekből állította össze a könyvet, amiből egyáltalán nem derül ki, a színpad másik oldalára megérkező közönség mondjuk mitől érzi jól magát. "Fesztiválos" a hangulat és folyamatosak a fejlesztések, de hogy ezek konkrétan mit jelentenek, arról elképzelésünk nyilván lehet, de a könyvből sajnos nem derül ki.

Az a vállalkozói szempont is érdekes lett volna, de a könyvben erről sincs szó, mit jelent minden egyes koncertet külön-külön meghirdetni és eladni. Másoknak (akár zenészeknek, akár szervezőknek) 10-12 ezer jegy eladása évente maximum néhány alkalommal sikerül - a Parkban viszont hétről hétre ott van tízezer fizetővendég, ami szerintem egészen döbbenetes vállalkozói siker a mai Magyarországon.

Amivel pedig nem értek egyet, pedig többször is elhangzik a könyvben, hogy nincs más, hasonló koncert helyszín az országban - legalább az említés szintjén tiszteleghettek volna a Barba Negra előtt, ami nyilván inkább rockzenei profilú, nyilván eggyel kisebb, de azért összehasonlítható a Budapest Parkkal, pláne most a Red Stage elindulásával. De hasonló úton jár a siófoki Plázs is, és mindez semmit sem von le a Park értékeiből, sőt, pont a koncepció sikerét mutatja, ha utánozzák.

Alkalmi fotósként és nézőként persze pontosan tudom, miért a Budapest Park a legjobb hely a városban: a fesztiválok nyitott, barátságos hangulatát nyújtja a fesztiválokkal járó kényelmetlenségek (világvégi helyszín, por, nehézkes hazajutás) nélkül. Biztonságos - én még csak lökdösődést sem láttam itt soha, és a konkrét koncerttől függetlenül tudni lehet, hogy jól fogjuk érezni magunkat, az after party-k révén pont addig, amíg jól esik. És persze micsoda koncerteket láttunk itt...

Nagyszerű tehát, hogy a szórakozóhely történetét egy ilyen igényes kiállítású könyv bemutatja, nem beszélve a számtalan kiváló fotóról. Bárcsak az összes legendás szórakozóhelyről írtak volna hasonló könyveket: Tabán, Petőfi-csarnok, Agárdi Popstrand, a velencei Arató-diszkó, nyilván lehetne sorolni a helyeket, amelyek megérdemelték volna - de legalább a Parkról most lett könyv, kapható, olvasható.

Szatmári Péter

[2023.01.20.]