Az igazi történeted - Megjelent a Sztárban Sztár Leszek sztárjának első klipje
Szirtes Dávidot a Sztárban Sztár Leszek harmadik évadjából ismerhette meg az ország. A fiatal énekes az átalakuló show hatodik helyéig jutott és a kiesése után sem tétlenkedett sokat.
„A műsor komoly munkát jelentett, a hétről hétre való felkészülés olyan feszes figyelmet és koncentrációt jelentett, melyet szerettem volna a karrierembe is átemelni. Rögtön a show után megkeresett egy menedzsment, akikkel már a műsor előtt is voltak egyeztetéseim. Az adások ideje alatt is folyamatosan gondolkodtak azon, hogy miként tudnának segíteni majd nekem a folytatásban. Ennek az eredmény lett, hogy összehoztak engem Czinke Mátéval, akinek miután meséltem az életemről megírta az első dalomat, „Az igazi történeted” címmel.” - jegyzi meg Dávid, akinek ez a szerzemény jóval többet jelent, mint „csak” egy bemutatkozás.
„A szöveg gyakorlatilag a gyerekkoromtól a mai időszakig fogja át az életem, mindezt egy dinamikus pop dal köntösében. Nem volt könnyű gyermekkorom és ahogy tizennyolc éves lettem a nevelőszüleimtől elköltözve elkellett kezdenem magamról gondoskodnom. Addig a pillanatig többször próbáltak eltántorítani a zenétől, de én mindig abba kapaszkodtam. Nem adtam fel azt az álmot, hogy majd egyszer a színpadon énekelhessek. Most pedig valóra válik ez az álom.” – teszi hozzá a fiatal énekes.
Dávid első dala közel ötszáz nevezett szerzeményből a Duna csatorna „A Dal 2023” dalválasztó műsorának legjobb negyven dala közé került, így a tehetség márciustól ismét versenybe száll, de ezúttal már a saját arcával.
Fotó credit: Csányi István
A klipet nálunk az elsők között tekintheted meg:
[2023.03.10.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.