Radics Béla, a megátkozott gitáros - május 4-től a mozikban
Zenés életrajzi film Radics Béla életéről, sorsáról és munkásságáról egy képzeletbeli tévéműsorral, formabontó filmes megoldásokkal, és sok-sok korunk hangzásában megszólaló, Alapi István által újjáépített világslágerrel, és Radics szerzeménnyel.
Radics Béla életét fiatal korától haláláig követi a film, bemutatva az első Kelet-európai gitárhős családi hátterét, és bemutatva a világtól elzárt magyarországi kommunista diktatúra ellentmondásait. Radics a rádiót hallgatva, hallásból tanulva lesz kora legjobb hazai gitárosa, majd a magyar rock halhatatlan legendája. Radics sorsának megjelenítése mellett, azzal párhuzamosan egy képzeletbeli, vidéki tévéműsor fogadja vendégeit és faggatja Radics kortársait vagy indukál parázs vitákat közöttük. Egy harmadik, párhuzamos szálon egy váratlanul előkerült, eddig ismeretlen Radics filmfelvétel restaurálásán dolgozik a Nemzeti Filmarchívum, amiről a kis vidéki televízió, és egy rádió is igyekszik rendszeresen tudósítani. Radics életének megelevenedett jelenetei koncertről-koncertre, konfliktusról-konfliktusra követik a Gitárkirályt.
A film szinte úszik a zenében. Alapi István és zenésztársai jóvoltából a legteljesebb dinamikával, a mai fülnek is jól értelmezhető módon, "leporolva" egykori nagyságukhoz illő "fénnyel" szólalnak meg a régi slágerek. Megelevenedik Som Lajos és Balázs Fecó, de az egykori Hanglemezgyártó Vállalat egyik vezetője is. A jelenetekben egyre-másra bukkannak fel a magyar rockzenei élet hírességei, hogy színészként játszanak el apróbb szerepeket Radics Béla mellett, így tisztelegve a géniusz emlékének. Olykor még Csernus Imre is megjelenik egy-egy jelenetben, hogy addiktológus - pszichiáterként mondja el odavágó véleményét. A filmben megelevenedik az egykoron volt Kék Fény Szabó Lászlóval, és az Egymillió Fontos Hangjegy műsora is. A film a végsőkig elmegy, hogy a játékfilmes elemek a leghitelesebbek, a dokumentumfilmeket idéző szerkezeti részek pedig a "legjátékfilmesebbek" legyenek.
A lm zenei világa elsődleges. A lm soundtrack-je közel húsz magyar és külföldi slágert tartalmaz, egytől - egyig Alapi István hangszerelésében és gitárjátékával. Elhangzik a Járom az utam, a Shadows és CREAM zenekarok több slágere, és a Taurus zenekar halhatatlan dalai, a Zöld csillagtól a Megátkozott emberig. Magyar lmben tudomásunk szerint ennyi magyar és világsláger még soha nem hangzott el.
A filmhez kapcsolódó "LEG"-ek (és érdekességek)
- Tudomásunk szerint soha egyetlen magyar filmben sem hangzott el ilyen sok magyar és világsláger.
- Tudomásunk szerint soha nem szerepelt, szerepben ennyi szólógitáros egy magyar filmben sem.
- Ritkaság, hogy egy filmben a már megvágott koncertjelenetek zenéjét kell más dalokra cserélni, a vágások érintetlenül hagyásával. A Radics filmben ez is megtörtént, bár korántsem előre tervezetten. A zenei bravúr Alapi Istvánhoz fűződik, oka pedig Jimi Hendrix dalainak megszerezhetetlensége volt, amivel a gyártási időszak befejezése után szembesültek a film készítői.
- Tudomásunk szerint egyáltalán nem gyakori eljárás, hogy egy filmben az ábrázolt kor tanúinak színészként is meg kell jelenniük csupán azért, hogy később egyetlen mondatnyi hozzászólásukat elmondhassák, és a film elkerülhesse az angolszász, riport jellegű dokumentumfilmek jellegzetes, és unalmas "beszélő fejeit".
- Legjobb tudomásunk szerint filmek jeleneteiben nem szoktak pszichiáterek és történészek besétálni, hogy egy-egy rövid mondatban karcos véleményt mondjanak arról, ami éppen a néző orra előtt történik.
- Elég rendhagyó az, hogy a magyar mozi forgalmazással egyidőben Szlovákiában is moziba kerül a film, később pedig szinte a teljes Kárpát-medencében forgalmazva lesz.
[2023.04.20.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.