Architects, Budapest Park 2023: Ezúttal Carteréké maradt a show

Architects, Budapest Park, augusztus 2: Ezúttal Carteréké maradt a show

Sokadik budapesti fellépésén van túl a brit Architects, amely szabadtéren is klubszintet hozott.

Gigasztárok látogattak Budapest patinás koncerthelyszíneire az elmúlt hetekben,  ugyan a brit Arhitecthset még nem jegyzik ezen a szinten, de a múlt hét szerdai esemény arról árulkodik, hogy folyamatosan növekszik a banda iránti rajongás. Augusztus ritkán hálás időszak, hiszen ilyenkor bőven foghíjas tud lenni a színpad előtti terület még a Parkban is, de a sokezres tömeg, ami összegyűlt a metalcore – progresszív metalcore eseményre semennyire nem hatott hervasztóan, sőt.

Az Architectshez úgy 5 évvel ezelőtt volt szerencsém, az Akváriumban, ahol mind ők, mind az előttük játszó While She Sleeps – őket augusztusban itthon újra meglehet nézni a Barba Negrában - ámulatba ejtett.  Aztán ez a két banda a Parkban is tiszteletét tette, ahol sokak szerint a WSS elvitte a showt a főhős elöl.

Ezúttal a Sleep Token volt az elsőleges – a másodlagos a Heriot - társ a turnén, amely az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Bevallom töredelmesen először láttam őket, de nem bántam meg. A kissé eklektikus, több stílust ötvöző progresszív metált hozó brit társaság mind zenei tudásban, mind látványban hozta magát. Ugyan a sokszor túlságosan önmegvalósító, maximalista stílus idővel biztosan letisztul, és éretettebé, kevésbé magamutogató válik, akkor még többet érhet.  A közönség zabálta a maszkos, gót öltözködésű srácokat, az énekes torka pedig teljessé tette a melankolikus előadást. 

Aztán érkeztek Sam Carterék, akik fényévente botladoznak koncertjeik során, most sem tették. A tizennyolc számos setlist java részét    - nyolc számot – a For Those That Wish to Exist című albumról válogatták, de a tavalyi The Classic Symptomd of a Broken Spiritről is öt nóta csendült fel.

Sam Carterék lenyűgöző, hatalmas átélést tanúsítottak, a közönség, ahogy mondani szokás itta a szavukat, folyamatos tömegvokálozás, többezres ugrálás övezte a másfél órás időtartamot.

Sehol nem volt a Parkban sajnos viszonylag gyakran előforduló hiányos hangzás. Még az előírásszerű lehúzott hangerő sem befolyásolta érdemben a hallottakat, nem érhette túl sok kritika a színpadot.

Carter – ahogy sok hasonló metalcore banda - idővel levetkőzte a korábban tapasztalt sematikusságát, férfias, befogadható kommunikáció párosult a zenei professzionalizmushoz.

Ha kifogásolni valót kell keresni a koncertben, az a setlist összeállítása. Ahogy több közeli ismerősöm, én is hiányoltam a korai klasszikusokat: akár a Gravediggert, de folytathatnám a sort a Gravityval, de nekem nagyon hiányzott a Match Made in Heaven is. Összességében megállapítható, hogy a korai korongokról egyedül az állandó bevezető, a Nihilist csendült fel, semmi egyéb.
Biztosan sokan vannak, akik párhuzamot vonnak az Architect és akár a Parkway Drive jelenlegi karrierjében.

Azt gondolom, hogy az ausztrál Parkway mindennemű stílusváltozása inkább kárára, mint előnyére változott, konkréten megmásította a múltat. Én nem érzem ezt az Architects esetén, azt mondanám, hogy tapasztaltabbak, kifinomultabbak lettek, és letették a Tom Searle zenésztársuk halála okozta olykor túlságosan fájdalmas szentimentális hangvételt. A nótákkal kapcsolatban így is marad bennem tüske, de elfogadom, hogy más szakaszba értek pályafutásuk során, ahova nem viszik magukkal a múlt minden egyes lenyomatát.   

Összességében nincs panaszkodás, várom az Architects visszatérését.

[2023.08.17.]